A Fesztiválzenekar és két 75 éves jubiláns, Vidovszky László és Eötvös Péter koncertjei

 

clip_image002

Igazán jelentős szerzői estnek lehettünk szem- és fültanúi 2019. február 23-án, a Kodály Központban, ahol Károly Róbert 7 évvel ezelőtti, 75. születésnapi koncertje után másodikként hangzott fel pécsi szerzőtől, az idén 75 éves Vidovszky Lászlótól, egy olyan szerzői est, melynek műsorán kizárólag saját művei szerepeltek, s köztük szimfonikus zenekarra komponált mű is.  S a koncert iránti érdeklődés is jelentősnek volt mondható, s talán nem is csak a pécsiek körében, hiszen Pécsre látogattak a korábbi Új Zenei Stúdiós zeneszerző- és előadótársak, valamint későbbi kortársak és tanítványok is, Sáry László, Dukay Barnabás, Csapó Gyula, Tihanyi László, Serei Zsolt, a helyi zenei kiválóságok közül pedig jelen volt, Tillai Aurél Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy; Weber Kristóf zeneszerző, Nagy Péter nagybőgős, Győri Kornél nagybőgős, karmester, Hoppál Péter karnagy és Kircsi László oboaművész, tanár s egyben az est műsorvezetője is.

clip_image004

A hírek szerint Vidovszky László maga állította össze a Pannon Filharmonikusok az Ő 75. születésnapját köszöntő estjének műsorát. Nos, a kiváló, Pécsett élő, Kossuth-díjas zeneszerző több szempontból is nem igazán volt tekintettel a hagyományokra, lévén, hogy a koncert első fele az elmúlt bő másfél évtized igencsak szűk zenei stílustérben mozgó kamarazenei keresztmetszetét adta, míg a másodikban is csak a zárószám illeszkedett egy szimfonikus zenekar repertoárjához, igaz viszont, hogy a kamarazenei kíséretű egyfelvonásos operája, az 1980-81-ben komponált Nárcisz és Echó és a 2005-ös Orkesztrion című zenekari sorozat nagy sikert aratott a koncert második felében.

clip_image006

Ami tehát a zeneszerző által felvázolt koncepciót illeti, hogy egy kivétellel a közelmúlt műveiből válogatott a komponista, azt részben elfogadhatjuk a második rész sikere miatt, de azért itt is akad hiányérzetünk, hiszen az 1986-ban Breitner Tamás vezényletével, a zenekar jogelődje, a Pécsi Szimfonikusok által magyarországi bemutatóként előadott, mindössze 8 percnyi „Romantikus olvasmányok” című mű azért felhangozhatott volna, akár az Orkesztrion felvezetéseként. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a mű ősbemutatóját Svájcban, az az idén szintén 75 éves Eötvös Péter vezényelte, akit két héttel később ünnepelt egy koncert keretében a pécsi zenekar. A hangverseny kamarazenei első részében azonban jóleső érzés lett volna hallani a korai repetitív, minimálzenei slágerdarabját Vidovszky Lászlónak, az 1972-es 3 zongorás „C+A+G+E music”-ot, melyet annak idején Kocsis Zoltán, Rohmann Imre és Schiff András mutatott be. De szívesen hallottuk volna bő negyedszázad után ismét Pécsett, a Schroeder halála című, nevezetes, 1975-ös zongoraművét is, melyet 1992-ben maga a szerző adott elő a Művészetek Házában, Kircsi László és Weber Kristóf preparátori közreműködésével, esetleg egyik legemblematikusabb, a Kurtág Györgyre – saját vallomása szerint – is ható, színpadi happeningként is értelmezhető, Autokoncert című művét is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amit kaptunk ezek helyett – és sajnos nem mellett –, azért az is érdekes zenei élményt kínált, még ha kicsit meglepő is volt egy „in medias res” (bele a közepébe) kezdés, egy a koncertterem közepére kihelyezett midi („gép-”) zongorával, mely persze a műsorfüzetben közölt darabokat, a Futaki éneket, a 10 000 hang Tandori Dezsőnek-et és a Prelúdium & Walzert játszotta, a meglepetésből oldódó közönség körében, értékelhető sikerrel. Aztán negyedóra elteltével „helyreállt a rend”, megjelent a kortárs és tanár kolléga, Kircsi László műsorvezető, aki egy kicsit képbe helyezte a közönséget, akárcsak az est későbbi folyamatában is, néhány szóval jellemezve a felhangzó műveket. Egy kis hangulatfelidézésként, mivel a youtube megosztón Vidovszkytól csak nagyon kevés zongoramű található, idézzük fel a „Schroeder halála” 2018-as a szombathelyi Bartók Fesztiválon történt előadását, melyben napjaink egyik legkiválóbb zongoristája, a Liszt-díjas Balog József volt a szólista.

 

 

 

A kamaraművek sora a midi zongorás darabok után növekvőből egyre ritkuló felállás felé tartott, elsőként a Promenád című mű Fées (Tündérek) című részletével kezdtek a Pannon Filharmonikusok muzsikusai, Gárdai Viktória fuvolás, Arnóth Zoltán klarinétos, Aubrecht Dénes basszusklarinétos, Deák Márta és Morvay Ágnes hegedűs, Murin Jaroszlav brácsás és Janzsó Ildikó gordonkás, s az első rész legnagyobb sikerét aratták az igazán „tündéri”, mutatós és színgazdag Vidovszky kompozíció kiváló előadásával.

clip_image008

Ezt követően a Zwöldf Streichquartette című, 2001-ben a Sopianae Vonósnégyes (Erdélyi Zoltán, Mátyás Jolán, Murin Jaroszlav, Janzsó Ildikó) által bemutatott kompozícióból ezúttal az 5. vonósnégyes hangzott fel a két hegedűs helyén megváltozott felállású, Pannon Filharmonikus vonósnégyes (Deák Márta és Morvay Ágnes hegedűs, Murin Jaroszlav brácsás és Janzsó Ildikó gordonkás) jó előadásában, s a tanulmánydarabokhoz illően, mérsékelt fogadtatásban részesült.

clip_image010

Mi most a 6. vonósnégyes youtube felvételét idézzük.

 

 

 

 

A koncert első felének zárásaként két részlet hangzott el a Páros című, hegedűre és gordonkára írott 2007-es műből: a Gymnopédie és a Sarabande & Air szólalt meg Bánfalvy Zoltán hegedűs és Janzsó Ildikó gordonkás, a precizitáson túlmutató, ihletett előadásában, mely azonban így is csak mérsékelt sikert aratott.

clip_image012

 

 

A koncert második felében Vidovszky László Bódy Gábor filmrendezővel való együttműködésének, a Nárcisz és Psyché című film mellett, legjelentősebb alkotása, az 1980-81-ben Ungvárnémeti Tóth László nyomán komponált egyfelvonásos opera, a Nárcisz és Echó hangzott fel, az est legnagyobb sikerét jelentő ragyogó előadásban, melyben a remek vendégszólisták, Balogh Eszter – Echó, Varga Donát – Nárcisz, Szakács Ildikó – Nimfa, Hámori Szabolcs – Sírásó az erre az alkalomra alakult Zefír Nőikar és Hodzsó György – zongora mellett a Pannon Filharmonikusok muzsikusai, Arnóth Zoltán – klarinét, Solymosi Péter – trombita, Góth Tamás – ütőhangszerek, Bánfalvi Zoltán – hegedű és Janzsó Ildikó – gordonka is egészen kiváló teljesítményt nyújtottak.

clip_image014

Magáról a műről szólva, benne Vidovszky humoráról, parodisztikus hajlamáról s az ehhez társuló rendkívül gazdag eszköztáráról nyerhettünk „hangzó tanúbizonyságot”, melyben a magyaros, verbunkos stílus, romantikus, wagneri, gershwini vagy épp – az akkor még csak „bimbózó” – kortárs, „popkórusos” stílusok parodisztikus felhasználása is feltűnhetett tán nemcsak a szakmabeli közönségnek.

clip_image016

Ugyanakkor az előadást nagyszerűen, gazdag árnyaltsággal vezénylő és egyben rendező Dobszay–Meskó Ilona nagyszerű ötletei és a kórus tömegként való felhasználásának gazdag megoldásai is mind-mind az előadás ragyogó életteliségét szolgálták.

clip_image018

A remek szólista teljesítmények közül külön ki kell emelni az énekes kvartett remek, egyenletes produkcióját, melyben a hölgyek, Balogh Eszter és Szakács Ildikó kiváló hangi kvalitásain túl a férfiak, Varga Donát, s főleg Hámori Szabolcs hasonló adottságaik mellett a humorukat is nagyon jól kamatoztatták.

clip_image020

A 75 éves Vidovszky Lászlót köszöntő pécsi koncert zárószáma aztán végre megadta a lehetőséget majdnem a teljes pécsi zenekarnak, hogy megmutathassák, mint Pannon Filharmonikus Zenekar is, addig már e koncerten is megismert kiváló kamarazenei kvalitásaikat.

clip_image022

Nos, az Orkesztrion című 2012-ben komponált és két évvel később a Keller András vezette Concerto Budapest által bemutatott sorozatból ezúttal a Bevezetés, Minuet, Frottage, Mazurka és Trailer tételek hangzottak el, s a zenetörténeti stílusokra történt utalások közül ezúttal főleg a Mahler 5. szimfóniájának népszerű Adagiettójára, vagy inkább annak felhasználásával írott „variáció” volt az, ami leginkább magával ragadó volt.

clip_image024

Egyben talán tisztelgés is az utolsó nagy szimfonikus életmű előtt, merthogy egyik korábbi és a mostani koncertre is érvényes interjújára hivatkozva, Vidovszky a kortárs zene terén inkább az ensemble (együttes) műfajt érzi meghatározónak, a nagy szimfonikus műfajokban való gondolkodás helyett. Így e művénél is inkább a 19. századi zenegépek jelentették az inspiráló hatást, mintsem a romantikus nagyzenekari hangzás.

clip_image026

A mű azonban így is kifejezetten nagy sikert aratott, amiben az indító zenekari hangzástömb után bekapcsolódó narrátor rövid értelmező intermezzója után felcsendülő muzsika érdekes, színes, mégis ökonomikus zenekari hangszerelése jelentette a legfőbb hatásmechanizmust, melyet ezúttal is akárcsak az operánál Dobszay-Meskó Ilona precízen is átélt vezénylése fogott össze ragyogóan.

clip_image028

Méltán hívta tehát ő a színpadra a komponistát, aki jól látható örömmel fogadta a második részért rendkívül hálás közönség lelkes tapsait.

clip_image030

Mi most lévén, hogy youtube felvételünk is csak az operából van, Vidovszky László Nárcisz és Echójának egy nagyobb archív részletét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre blogunk olvasóinak.

Március 1-én, pénteken a Filharmónia Magyarország Mester-bérletében újabb ígéretes műsorú, s mondhatni sztárhangversennyel érkezett a Kodály Központba, a világ tíz legjobb zenekara között jegyzett Budapesti Fesztiválzenekar, melyet az az 1945-ben Izraelben született Pinchas Steinberg vezényelt, aki a világ legnagyobb zenekari élén is állt már, s jelenleg a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának vezetőkarmestere.

clip_image032

A csellószólista pedig az az 58 éves Alexander Kniazev volt, aki 16 évesen a Vilniusi Nemzeti Csellóverseny, 18 évesen pedig a Gaspar Cassadoról elnevezett nemzetközi csellóverseny győztese volt 1979-ben, emellett pedig mint orgonaművész is ismert hazáján, Oroszországon túl is.

clip_image034

A koncertet megelőző Prológus beszélgetés sok érdekességet ígért és hozott is a lelkes és kíváncsi pécsi közönség számára a közreműködők élettörténetével kapcsolatban is. Knaizevvel kapcsolatban leginkább az volt érdekes, hogy a Szovjetunióban nem nagyon nézték jó szemmel, hogy sikeres csellistaként miért kell orgonálnia is, bár a templomi orgonista már fiatalon odaengedte őt is a „klerikálisnak” tartott hangszerhez.

clip_image036

Pinchas Steinberg esetében a vezényléssel való kapcsolatba kerülése volt a legérdekesebb, hiszen mint hegedűs és a Bostoni Szimfonikusok koncertmestere kellett beugrania a megbetegedett karmester, Erich Leinsdorf helyére, majd ugyanezt kellett később megtennie az előadást időjárási nehézségek miatt lekéső Christoph von Dohnányi helyére beugorva, Mozart Don Giovannijában és Richard Strauss Rózsalovagjában. Mivel ezek az előadások nagyon jól sikerültek, számított valami kinevezésre is, ám a zenekar vezetése – megköszönve kétszeri beugrását – inkább egy európai karmesteri tanulmányutat javasolt neki. Erre három hétre érkezett egy felkérés részére, hogy asszisztensként meghívta maga mellé a kor legnagyobbjának számító karmester, Herbert von Karajan, akitől Steinberg elmondása szerint, zsenialitásával a hivatalos tanulmányokat messze meghaladó, legtöbb tapasztalatot szerezte és leste el a karmesterség terén.

clip_image038

A koncert nyitószáma, a francia Georges Bizet(1838-1875) 17 évesen még párizsi konzervatóriumi tanulmányai alatt komponált C-dúr szimfóniája, mely Mozart, Haydn, Schubert és tanára Gounod hatása mellett, már saját, friss, életörömmel teli hangját is felmutató karaktereivel az elmúlt évtizedek egyik újra felfedezett nagy zenekari slágere, melyet 1935-ben ismert meg a nagyközönség. Azóta azonban a zenetörténészek egy része úgy tekint a műre, mint a neoklasszicizmus egyik legkorábbi előfutárára, épp az előbb említett példaképek hatásának nagyszerű, egyéni ízű, nagy sikerű ötvözése miatt is.

clip_image040

A művet első alkalommal játszó Fesztiválzenekar Pinchas Steinberg vezényletével elsősorban a mű magával ragadó életörömét sugározta ránk, Steinberg remek tempóival és a nyitótétel a mendelssohni Szentivánéji álom nyitányának tündérvilágát idéző vonós- és fafúvósfutamaival, valamint az Adagio varázslatos szépséggel megszólaltatott oboaszólójával, a Scherzo tenyeres-talpas falusiasságának kedves gesztusaival és a fergeteges finálé ragyogó összzenekari színpompájával.

Mi most az Armin Jordan vezette Párizsi Jordan Ensemble felvételét ajánljuk meghallgatásra.

Ezután következett az est egyik fő műsorszáma, Dmitrij Sosztakovics(1906-1975) 1959-ben komponált 1. Esz-dúr gordonkaversenye, melyet annakidején a világhírű orosz csellistának, Msztyiszlav Rosztropovicsnak ajánlott a nagy orosz zeneszerző, aki egész addigi élete hányattatásait, többek között a sztálini önkény idején történet meghurcoltatását is „belekomponálta” a személyes névbetűit (D-eS-C-H zenei hangjait) is felhasználó hangjait, mely a fináléban szembeszegül Sztálin egyik kedvelt dalának, a Szulikónak szándékosan eltorzított, visító hangjaival, s a mű végére „Sosztakovics zenéje” diadalmaskodik a diktátor motívuma felett.

clip_image042

Sosztakovics 1. csellóversenye napjainkra szinte a Dvorzsák versenyművel azonos népszerűséggel, az első-második helyet foglalja el a nagy csellisták repertoárján. Eddigi legnagyobb és legkatartikusabb előadását 2007 novemberében hallhattuk Pécsett, a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol napjaink egyik legnagyobb csellistája, Mischa Maisky katartikusan szép és szinte a művész számára is életbevágónak tűnően drámai előadásában hallhattuk a kompozíciót, aminek személyes szenvedélyessége még akkor is meglepő volt, ha tudta, hogy az év áprilisában hunyt el tanára,Rosztropovics, s Ő maga pedig 1971-ben, amikor Izraelbe távozott a Szovjetunióból, személyesen is találkozhatott Sosztakoviccsal. Ezelőtt a Hamar Zsolt által vezényelt előadás előtt Onczay Csaba adta elő a művet, Martin Turnovsky vezényletével a pécsi zenekarral, majd már a Kodály Központban Kocsis Zoltán vezényelt egy – a harmat gyengén beugró, és rendkívül puhán játszó örmény szólista miatt – felemásra sikeredett előadást a Nemzeti Filharmonikusok élén, majd a Rosztropovics-tanítvány Szergej Szlovacsevszkij játszotta egészen kiválóan, talán csak a kelleténél kevesebb személyes líraisággal Sosztakovics 1. csellóversenyét, míg ugyanakkor a pécsi születésű, világhírű Várdai István épp az ő választása miatt kitérve adta elő a 2. csellóversenyt Sosztakovicstól, a Mihail Pletnyov vezényelte Orosz Nemzeti Zenekar pécsi hangversenyén.

clip_image044

Nos, már az első hangoknál megállapíthattam, hogy egy nem mindennapian drámai felfogású, és ennek megfelelően szikár, kemény hangzású Sosztakovics 1. csellóverseny előadásnak lehetünk majd részesei, amiben csak részben csalatkoztam, főleg merthogy a Mischa Maisky-féle teljességnek még a közelébe sem jutott el Alexander Kniazev, s meglepő módon nemcsak a lassú második tételben és a kadenciában, de a fináléban sem, ahol egyszerűen elfogyott a dinamikai ereje a zenekarhoz képest, pedig az egyáltalán nem volt túlzott. No, de azért legyünk igazságosak, a talán legismertebb, nyitó tételben hallhattunk egy-két olyan apró és meglepő dinamikai megoldást is Kniazevtől, amit másnál még nem nagyon vehettünk észre, s ez nem kevés egy amúgy a tétel fő karaktereit tökéletesen elénk állító drámai előadáson belül! A lassú tételben nem csak az volt a baj, hogy Kniazev csellóhangja túl markáns volt, ahhoz, hogy a Sosztakovics líra mély, belső fájdalmát hűen visszaadja, hanem a zenekaréhoz képest kevéssé volt árnyalt. Azaz volt, hogy Steinberg, aki addig igyekezett maximálisan alkalmazkodtatni a Fesztiválzenekart, visszavett egy leheletnyit a dinamikából, majd erősített egy picit, míg Kniazev játéka dinamikailag egyenletes volt. A szólókadenciát jelentő lassú tételben valamelyes „helyreállt a rend”, hiszen Kniazev maga alakította ki a hangzásarányokat, de itt is inkább csak a tempóval „játszott” a szólista, azonban így is kissé nehezen érthető, hogy, amint már jeleztem, egyszerűen elfogyott a 4.tételre a dinamikai ereje, pedig Steinberg csak a műben már gyakran hallott zenekari hangzásszint átlagát „követelte ki” a BFZ-től.

clip_image046

A ráadásként hallott Bach szvittétel mutatta meg, hogy a Sosztakovics-műben hallott sűrű és kissé durva csellóhang jelenleg Alexander Kniazev sajátja, amihez csak részben felel meg Sosztakovics önéletrajzi ihletettségénél fogva is drámai-tragikus versenyműve. Így mondhatni, hogy egy viszonylag jó, és még sokat ígérő kezdés után, az egyenletesen megbízhatóan jól teljesítő Fesztiválzenekar kísérete mellett, egy komoly színvonalhanyatlás jellemezte Kniazev Sosztakovics interpretációját. Azt, hogy ez tényleg így volt-e, így lehet-e talán megérezhetik, akik meghallgatják Alexander Kniazev 2012-es előadásában a művet, melyet akkor a Tatár Nemzeti Szimfonikus Zenekar kísért Alexander Sladkovsky vezényletével. Annyit talán előzetesen hozzátennék az egykamerás, tehát nem igazán tökéletes képi és akusztikai élményt nyújtó felvételhez, hogy ezen Alexander Kniazev sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint Pécsett, főleg a lírai, lassú tételben, talán csak csellózásának hangszíne volt a pécsihez hasonlóan „piszkos”, ha most itt nem is a főleg az amerikai jazzben használatos angol „dirty tone”-ra, azaz”piszkos hangra” utalok, hanem az ő saját hangképzésének „préselt” karakterére.

A Fesztiválzenekar koncertjének igazi szenzációját a második részben felhangzott Muszorgszkij mű, a Maurice Ravel hangszerelésében világhírűvé lett Egy kiállítás képei jelentette, lévén, hogy Pinchas Steintberg a raveli hangszerelés minden apró szépségét tökéletesen kibontotta a mű egészében, a két zsidó párbeszédétől fogva pedig egy olyan egységesen építkező grandiózus hangzást produkált a BFZ-vel, mely nemcsak az elmúlt negyedszázad legjobb pécsi előadását hívta életre e műből, de a világ legjobb zenekarainak, így az e műnél etalonnak számító Reiner Frigyes vezényelte Chicagói Szimfonikusoknak, vagy az Ormándy Jenő vezényelte Philadelphiai zenekar hangzásideáljának színvonalával is méltán összevethető, s talán nem is sokkal marad el mögöttük.

clip_image048

A mű első felében talán még találhattunk néhány apróbb kifogást, mondjuk a tempók tekintetében, az Ódon kastély, vagy a Tuileriákban játszó gyerekek, s főleg a Tojáshéjban táncoló kiscsibék lehettek volna frissebbek is talán egy kicsit, mert így a kastély „túl ódon” volt, a gyerekek pedig iskola után kimerülve játszhattak, nem túl felszabadultan, a kiscsibék pedig néha tyúkéra emlékeztető táncot lejtettek, s bár pedagógiailag érthető volt, összegészében mégis kicsit furcsa volt a tételenkénti 4-5 másodperces, vagy még hosszabb leállás, szünet is. Mindezek azonban eltörpülnek a már ebben a részben is megtapasztalt hangzásszépségekhez képest, amiket kaptunk, a szólótrombitás mellett a részfúvós- és vonóskartól, s az egész este folyamán remeklő fafúvósoktól, élén a kiváló oboista és fuvolaszólistával. A két zsidó párbeszédének jól hatásossá tett ellentétekre épülő és a Limoges-i piac láttató karakterizálása után a Katakombák és a Holtakkal a holtak nyelvén című tételek a Fesztiválzenekar a drámai részletekben is szépen játszani tudó hangzásvilágának plaszticitását mutatták fel, míg a Baba Jaga és A kijevi nagykapu ösztönös vad erejével és grandiozitásával minden eddigi pécsi előadást felülmúlóan jól építkező dinamikai ívet járt be.

Összegészében elmondható, hogy még a Fesztiválzenekar korábbi, Leonid Kavakos vezényelte előadásánál is nagyszerűbb Kiállítás képeit kaptunk a 73 évesen is ifjonti hévvel vezénylő Pinchas Steinbergtől, akinek következő pécsi koncertjét már előre is fokozott érdeklődéssel várhatjuk.

clip_image050

Mi most a már előbb is említett Chicagoi Szimfonikusok Reiner Frigyes vezényelte felvételét ajánljuk meghallgatásra, a Muszorgszkijt is megihlető Viktor Hartmann képeinek felhasználásával készült vizuális összeállítás alatt.

2019 március 7-e nyugodtan állíthatóan zenetörténeti pillanat a pécsi zenei életben, hiszen a Kodály Központban az idén 75 éves kiváló zeneszerző, Eötvös Péter amellett, hogy Ő a harmadik olyan komponista, akinek olyan koncertje hangzott fel Pécsett, melyben kizárólag a saját alkotásai szerepeltek, s az első, akinek mindhárom felhangzott alkotásában, jelentős, mondhatni kiemelt szerepet játszott Pécs város szimfonikus zenekara, a Pannon Filharmonikus Zenekar., akiket maga a szerző vezényelt.

clip_image052

E koncert jelentőségét az is kiemeli, hogy Eötvös Péter, mint a kortárs művek kiváló interpretátor, karmesterként maga vezényelte mindhárom, az elmúlt években keletkezett alkotását, a Baszk Nemzeti Zenekar felkérésére 2012-ben komponált The Gliding of the Eagle int he Skies (Az égen sikló sas) című zenekari darabot, az Alle Vittime Senza Nome (Az összes névtelen áldozat) című a négy legnagyobb olasz szimfonikus zenekar által közösen megrendelt zenekari kompozíciót, melyet a milánói Scalában mutattak be 2016-ban és a Bécsi Filharmonikusok felkérésére, Esterházy Péter szövegére kompopnált Halleluja – Oratorium Balbulum (Halleluja, Dadogó oratórium) című

oratóriumát, melyet németül a Salzburgi Ünnepi Játékokon mutattak be, 2016-ban, most pedig a Pannon Filharmonikusok működtek közre a Magyar Rádió Énekkarával közös magyar nyelvű ősbemutatón.

clip_image054

A The Gliding of the Eagle int he Skies (Az égen sikló sas) című zenekari darab tökéletesen betöltötte az Eötvös Péter által jól felépített szerzői esten a nyitány funkciót, s a mű spanyol koloritját jól hangsúlyozó, kiemelt ütőhangszeres apparátus, melyből a zenekar elé helyezett két cajón („káhón) játékos is különleges hangzást adott egy szimfonikus koncertnek, mely azonban a nem direkt idézetek módjára felhasznált baszk népzenei anyagnak és hatásnak is köszönhetően, melyet a kissé elhangolt játékú, kiemelt szerepet kapó fuvolák és piccolók (kisfuvolák) is erősítettek, egy olyan kompozíciót állítottak a pécsi közönség elé, melyet még a kortárs zenét nem annyira kedvelők is nagy élvezettel hallgattak, amit harsány tapssal ki is fejeztek.

clip_image056

Ha már a közönség reakcióiról szóltunk, meg kell emlékezni az erre az alkalomra kiválasztott műsorvezető és műsorlapíró, Fazekas Gergely zenetörténész precíz, alapos, ugyanakkor egyszerű és közérthető ismertetőiről, melyek nemcsak a szakmabelieknek, de a szélesebb nagyközönségnek is tetszésére szolgált.

clip_image058

Mindehhez a zeneszerzőt inspiráló látomás leírása is a mű tökéletes jellemzéseként csatlakozott: „egy sas, ahogy az égen siklik, ott úszik mozdulatlanul a magasban, a szárnyai szélesre tárva suhognak a szélben, a végtelen tér és a totális szabadság érzete.”(kiemelés tőlem)

A „totális szabadság érzetét” is tükröző nyitódarab után egy igazán drámai, és mélységesen mély fájdalmat és együttérzést keltő, három tételes nagyzenekari művet hallhattunk, melynek zenei eszköztára felölelte a 20.-21. századi kortárs zenekari irodalom legjavának hangzásvilágát, s egyfajta gyászmise karaktert is magában hordozott, melyhez nemegyszer groteszk, de szinte „balettért kiáltó” táncos elemek is társultak, s maga zeneszerző sem zárja ki, későbbi „tánc-requiem”-szerű felhsználását az Alle Vittime Senza Nome (Az összes névtelen áldozat) című kompozíciónak, melyről a következőket mondta: „Művem azoknak az arab és afrikai emberenek az emlékére íródott, akik akartukon kívül túlzsúfolt hajókra zsúfolódtak fel abban a reményben, hogy majd egy boldogabb világba érkezhetnek, de az olasz partok elérése előtt elsűllyedtek a nyílt tengeren. A kompozíciós munka során rendkívül éles képeket láttam magam előtt: nemcsak az egyes emberek arcát, hanem azokat a sűrű embertömegeket is, akik ezeken a lélekvesztőkön utaztak összezsúfolódva.”

clip_image060

A pécsi zenekar Eötvös Péter vezényletével igazán mélyen átélt, a fájdalmat hűen tükröző, beszédesen szép szólókkal kiegészített, Bartók szellemiségét is megidéző, drámai hatású előadását most a Hesseni Rádió, régebbi nevén a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának 2019. január 18-i az frankfurti Alte Operben megtartott és a szerző, Eötvös Péter által vezényelt felvételéről idézzük.

A végig rendkívül koncentrált, nagyszerű születésnapi koncert legnagyobb hatású, humorral és – nemcsak személyes – öniróniával is színesebbé tett, ugyanakkor elgondolkodtatni is képes előadása, az Esterházy Péter szövegkönyvére készült, Halleluja – Oratorium balbulum (Halleluja, Dadogó oratórium) oratórium, amely a már tíz világhírre jutott operát komponáló Eötvös Péter első alkotása, az operával rokon, de azért attól különböző műfajban.

clip_image062

A mű magyar szövegű hazai bemutatója rávilágított arra, hogy Eötvös Péter és szintén E.P. monogrammal rendelkező szerzőtársa, Esterházy Péter (1950-2016) mennyire hasonlóan gonolkodtak a világról, annak abszurditásairól, s arról, hogy az azt megváltoztatni akaró, dadogó próféta – akinek valós előképe a műben a 9. század második felében élt szerzetes, Notker Balbulus (840.k.– 912) – alakja napjainkban is egyszerre komikus és megrázó. Pedig neki felvállalt feladata, hogy a világ jobbításán munkálkodjon. Csatlakozik hozzá egy dohányzó, alkoholista angyal, aki az élet cseppet sem angyali voltáról szól, sokszor ördögien meggyőző erővel, s egy öntudatos kórus, mely nemcsak hallelujázni akar, de folytonosan reflektálni az életben és a mű folyamán felmerült „problémákra”.

clip_image064

Ugyanakkor az oratórium egyik legfontosabb szereplője a narrátor, aki az előadást végig vezeti, mégpedig prózában, hiszen a történetmesélés hol drámai, hol távolságtartó, vagy épp humoros, groteszk, önironikus gondolataihoz igazán nem nagyon illene az énekes megszólalás, helyette inkább a szólisták és a kórus is néha prózában nyilatkoznak meg.

S természetesen a narrátor, akinek „szerepét” Mácsai Pál vállalta magára és egészen zseniálisan, sokszínűen oldott meg, tökéletesen közvetíti Esterházy Péter nemcsak e műhöz szánt gondolatait napjaink és a közelmúlt világáról, melyben a felhasznált rengeteg idézet és problémakör, Nietzsche, Goethe, Joyce, Rilke, Nagy László, a Beatles, vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, ennek ellenére is, teljességgel a sajátja és egyben egyetemes és magyar. Volt ugyan a műben néhány olyan aktuálisnak tűnő megnyilatkozás, mely akár meglepőnek is tűnhettek a közönség számára, olyanok, minthogy wikipedia, lottó és lottószámok, vagy hogy például a 3 évvel korábban bemutatott műben az idei évre vonatkoztatva tette fel a kérdést a narrátor, hogy „hogyan is élünk most, 2019-ben?”, amire Eötvös zenekarából jött a szolidan disszonáns „válasz”. De a legmeglepőbb talán az lehetett, amikor ugyancsak a narrátor elmondta az Esterházy Péter által már 2011-ben e műhöz megírt, így akár prófétainak is tekinthető sorokat: „Nekünk határok kellenek. Mindenhová kerítéseket húzunk, a kerítést is bekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk…”

clip_image066

Eötvös Péter zenéje is igyekezett maximálisan alkalmazkodni a szövegkönyv sokszínűségéhez, így nála sem hiányoztak az idézetek, főleg a címadó Halleluja témakörben, Bachtól, Monteverdin és Händelen át, Mozartig és Brucknerig, melyet egyébként szinte példátlan módon a kortárs zenei idézetek terén, a végig vetített szöveghez megfelelő résznél a vetített szövegben is feltüntettek mint forrást, vélhetőleg maga a komponista. De a mű zenei világa sajátosan az Eötvös Péterre jellemző volt, melyben a Stockhausennnél és Bouleznél szerzett tapasztalatok, tökéletesen ötvöződtek Bartók hatásával és az újabb zenei áramlatokéval, s mindhárom most felhangzott műben szinte a legfontosabb zenekari szólammá váló, hihetetlenül gazdag, talán csak Messiaennál hallható ütőhangszer-használattal, erőteljesen dinamikus rézfúvósakkordikával, s még számtalan sajátossággal, amit felsorolni is képtelenség.

clip_image068

Az előadásra térve, a szólisták közül kiemelkedett a kiváló német mezzoszoprán, Iris Vermillion, aki főleg szerepe groteszk vonásainak felmutatásában remekelt. Ragyogó partnere volt Dadogó szerzetest alakító, drezdai születésű, kiváló tenorista, Eric Stoklossa, aki dadogó énekléssel nehezített énekszólamának magabiztos és virtuóz előadásával tűnt ki a produkcióból.

clip_image070

Akárcsak az ősbemutatón, a pécsi előadáson is egészen kimagasló színvonalat nyújtott a Magyar Rádió Pad Zoltán vezette Énekkara, melynek egységes tónusú hangzásvilága és egyensúlya tökéletes együttlélegzéssel szolgálta az oratórium alapját jelentő vokális hátteret.

clip_image072

A narrátor szerepében végig nagyszerű teljesítményt nyújtott Mácsai Pál, aki zenei háttere miatt is kellően érzékeny precizitással vett részt a produkcióban, színészi előadói skálájának szinte teljességét felvonultatta és a humoros, groteszk, ironikus vonalon nagyrészt az övé az érdem, hogy Esterházy Péter gondolatai maximális hatásossággal átjöttek a közönséghez, mely így a nagyobb összefüggéseket, vagy az azokra történt jelzésszerű utalásokat is teljes mértékben befogadta.

clip_image074

A Pannon Filharmonikus Zenekar, akárcsak az egész este folyamán, jól hallhatóan alapos felkészítő munka után álltak ki a koncertre, s ebben legjobb tudomásunk szerint a Fesztiválzenekar egyik ifjú karmestere, a Pécsett már többször bizonyított Dubóczky Gergely is szerepet vállalt, de a legfontosabb az volt, hogy a pécsi zenekar és Eötvös Péter között, mint karmester között, már évek óta egy igen komoly és elmélyült kapcsolat van. A Pannon Filharmonikusok most is azzal a komolysággal és kortárs zenénél eléggé nem dicsérhető ügyszeretettel álltak a bemutatott művek mellé, melyet a zeneszerző-karmester maximálisan jól használt arra, hogy műveinek gazdag és ugyanakkor rendkívül egységes zenei és zenén túli világát, a lehető legtermészetesebben osszon meg nemcsak a szakmai, de a kortárs zene iránt korábban kevéssé érdeklődő nagyközönséggel.

clip_image076

Eötvös Péter a pécsi közönségre is nagy hatást gyakorló műveit ugyanolyan alázattal vezényelte, mint zeneszerző kortársaiét, persze a személyes „üzenetátadás” részleteinek maximális ismeretében, ám ennek ellenére is minden egyénieskedő túlzás nélkül. Mi pécsiek büszkék lehetünk rá, hogy korunk egyik legkiválóbb, nagyzenekarra is komponáló zeneszerzője, méltó partnernek tekinthette ezúttal is a Pannon Filharmonikusokat, akik nagyszerű odaadással és tökéletes megvalósításban járultak hozzá, hogy egy katartikus élményeket, gondolatokat és együttérzést kiváltó koncert részeseivé lehettünk, egy Önmagával és a Világgal több mint fél évszázada Önazonos viszonyban élő, kiváló zeneszerző és nagyszerű Ember, a 75 éves Eötvös Péter jóvoltából.

clip_image078

Mi most a 2016-os, Daniel Harding vezényelte, német nyelvű, salzburgi ősbemutató felvételét ajánljuk figyelmükbe.

Fotók: Bublik Róbert(Vidovszky, Eötvös), Kalmár Lajos(Fesztiválzenekar) és internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s