Puccini és a szerelem diadala az Operaház pécsi Turandot premierjén

 

clip_image002

Az idén 160 éve született Giacomo Puccini életműzáró Turandot című operáját adta elő pécsi bemutatóként a Magyar Állami Operaház társulata, a Filharmónia Magyarország Mester-bérletében, 2018. október 21-én, vasárnap este 7-kor a Kodály Központban, ahol katartikusan szép, jelmezekbe öltözötten is koncertszerű előadás részese lehetett a pécsi közönség, mely Puccini és a szerelem diadalát élhette át, ahogy azt Koncertvisszhang-írásom címében is jeleztem. A témához szokásomtól eltérően kivételesen, mintegy felvezetőképpen mellékelném a Filharmónia számára írott műsorlap-ismertetőmet. Indoklásul legyen elég talán annyit elmondanom, hogy gyerekkorom óta Verdi Traviatájával és Mascagni Parasztbecsületével együtt ez az opera az, amely leginkább megnyert az egyik legösszetettebb zenei műfajnak, az operának, mely zene, tánc, színház, irodalom elemeit ötvözi, jó előadás esetében máig hatóan érvényes, összművészeti formában.

S akkor most álljon itt eredeti formájú kiemeléseivel műsorlapom.

„Giacomo Puccini: Turandot

Turandot: Rálik Szilvia

Altoum császár: Kiss Péter

Timur: Rácz István

Kalaf: Kovácsházi István

Liu: Sáfár Orsolya

Ping: Geiger Lajos

Pang: Megyesi Zoltán

Pong: Kiss Péter

Mandarin: Kiss András

A Magyar Állami Operaház Zenekarát, Ének- és Gyermekkarát Medveczky Ádám vezényli.

Az idén 160 éve született Giacomo Puccini (1858-1924) legnagyobb operái közül a Manon Lescaut, a Bohémélet, a Tosca, a Pillangókisasszony, A köpeny s a Gianni Schicchi megszólaltak már Pécsett, az életműzáró és azt megkoronázó Turandot azonban még nem, így most a Magyar Állami Operaház Társulata pécsi bemutatóként hozza el a Kodály Központba a Turandotot.

Puccini életművében meghatározó a tragikus sorsú női lélek és a szerelemhez való viszonyulásának ábrázolása, kezdve Manontól, a Bohémélet Mimijének és Musette-jének kettősségéig, a drámai hősnő Toscától, a lírai tisztaságot megtestesítő Cso-cso-szán alakjáig. Ebben a sorban az egyik összegző mű, a Turandot, a címszereplő drámai hősnő mellett Liu alakjával e kettős női karakter együttes ábrázolásával mutat fel sajátos összegzést Puccini nőfilozófiájáról.

Ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy ebben az operában mutatja fel egyedüliként Puccini a jéghideg női szívvel és lélekkel megküzdő és azt a szerelem erejével „legyőzni” képes férfi alakját és lelkét, az ismeretlen herceg, Kalaf személyében, aki ugyan nagyra értékeli az őt szolgáló Liu ártatlan és elkötelezett szeretetét – szerelmét –de még fontosabb számára, hogy a megközelíthetetlen és az őt feleségül venni akarókat kegyetlen próba elé állító császárleányt, Turandotot meghódítsa.

Mondhatjuk azt is tehát, hogy Kalaf Puccini férfiúi lelkületének megtestesítője.

Puccini 1921-24 között komponálta Giuseppe Adami és Renato Simoni – Carlo Gozzi Friedrich Schiller által átköltött mesejátéka nyomán írott – librettójára a Turandotot, melynek befejezését halála gátolta meg, csak a 3. felvonás Liu halálát ábrázoló részéig jutott el, így az ősbemutatót vezénylő Arturo Toscanini 1926. április 25-én a Milánói Scalában itt intette le a zenekart és a közönséghez fordulva „e résznél halt meg a maestro” szavakkal zárta az előadást.

A művet Puccini tanítványa és barátja, Franco Alfano (1875-1954) egészítette ki és fejezte be az eredeti mű fennmaradt kéziratai alapján és a mű szellemiségét híven megőrizve. S bár első alkalommal még nem aratott sikert, a második, kissé megrövidített Alfano-féle változat már annál inkább, s a mai napig ezt játsszák világszerte az operaházak. Alfano – Puccini tervéhez és filozófiai, zenei szellemiségéhez tökéletesen illeszkedő – zseniális ötlete volt, hogy Kalaf 3. felvonásbeli áriájának témájából építkezve komponálta a szerelmi kettőst, mely a Puccini által egy Luccai könyvtárban megtalált és a 2. felvonásban apoteózisra jutó kínai császárhimnusz dallamával együtt, hatalmas és grandiózus, a műben többször is komoly feladathoz jutó, nagy, kórusos fináléval zárja az operát. Hirdetve, hogy az önzetlen, semmitől nem félő férfiúi szerelem még Turandotból is képes kihozni a viszontszeretet, s az ismeretlen herceg nevére azt válaszolja, hogy az nem más, mint a Szerelem.

Puccini remekműve a hatalmas zenekari és gyerekkarral kiegészített kórusapparátus mellett kiváló énekeseket is megkíván. Így a címszerepet éneklő, igaz csak a 2. felvonástól belépő, drámai koloratúrszoprán, Turandot személyében is, akinek igen nagy magasságokat kell kiénekelnie, többnyire nagy dinamikával, hasonlóan széles spektrumot kell átölelnie a férfi főszereplő Kalafnak is, akit hőstenorok és lírai, vagy spinto tenorok is énekelnek, de Liu is nagy érzelmi kvalitásokat megkívánó lírai szoprán szerep, akárcsak Timuré a basszusok körében, s a három miniszter, Ping, Pang és Pong is kiváló baritonistát és két tenort kíván meg. Nem véletlen, hogy olyan világnagyságok énekelték e szerepeket, mint Turandotként Birgit Nilson, Joan Sutherland és a mi Marton Évánk, Liuként – a Turandotot is éneklő(!) – Montserrat Caballé, Leona Mitchell, Katia Ricciarelli, Kalafként Jussi Björling, Mario del Monaco, Franco Corelli, José Carreras, Plácido Domingo és az e szerep „védjegyévé” vált Luciano Pavarotti.

Az opera rövid cselekménye: Az egyik ősanyján esett szégyen miatti bosszútól vezérelve Turandot, kínai császárlány csak ahhoz hajlandó férjhez menni, aki három kérdésére megfelel. Ha a jelentkező nem tud válaszolni hóhérbárd alá kerül. Sok ifjú herceg vérzett már el a kegyetlen próbán. Kalaf tatár herceg itt, Pekingben találkozik össze száműzött apjával, Timurral, akinek egy kis rabszolgalány, Liu viseli gondját. Kalaf megpillantja Turandotot, elbűvöli annak szépsége, és Liu minden kérlelése és apja rábeszélése ellenére elhatározza, hogy jelentkezik a próbára.

A második felvonásban kerül sor a Turandot és a három miniszter vezette próbára, melyen Kalaf mindhárom kérdésre meg tud felelni. A hercegnő kérleli apját, hogy ne lökje egy ismeretlen karjaiba, de a császár hajthatatlan. Kalaf azonban önzetlenül felajánlja Turandotnak, hogy ha reggelig megtudja az ő nevét, akkor nem kell feleségül jönnie hozzá, sőt vállalja önként a vérpadot.

A harmadik felvonás elején hangzik fel a „Nessun dorma” (Senki sem alhat) kezdetű ária Kalaftól, aki bízik abban, hogy ő és szerelme diadalmaskodni fog. Turandot a herceg nevét kutatva elfogatja Liut és vallatni kezdi, miután a herceggel láttak együtt. A rabszolgalány, aki szereti Kalafot, még a kínzások hatására sem adja ki a nevét, inkább meghal. Ez az önfeláldozás és Kalaf önzetlen szerelme az addig jéghideg, kőszívű Turandotot is meghatja és egy nagyszerű szerelmi kettős végén a bűvös szót, „Szerelem” kimondva önként nyújtja kezét Kalafnak.

Az ismertetőt Kovács Attila írta”

Nos, tehát ennek a Puccini életművét összegző operának előadására vállalkozott a Magyar Állami Operaház Társulata, mely az idei Puccini évben az országot is járja ezzel a produkcióval, illetve ahol erre nincs lehetőség a Toscával, s ezeket adják elő koncertszerűen, a Turandot esetében ragyogó jelmezekben, melyekért nem lehetünk elég hálásak, hiszen külsőleg ezek érzékeltették leginkább a környezetet és a helyszínt.

Persze akadtak, akik joggal kifogásolták, hogy a díszlet azért nagyon hiányzott, nekik azonban figyelmükbe ajánlom, hogy az operaházi díszleteket egyrészt lehetetlen a Kodály Központba behozni, lévén, hogy nincs akkora ajtó, melyen beférnének szétvágás nélkül, másrészt a helyszín érzékeltetése a Turandot esetében is fontos lehet ugyan, de a cselekmény javarészt egy többlépcsős emelt pódiumot igényel s a történet filozófiai kifejtésére ennyi bőven elegendő. Harmadrészt, s ez a legfontosabb, a zenekar akkora, hogy a pódium legnagyobb részét elfoglalja, a mintegy 80 fős kórussal és 15 fős gyerekkarral együtt, míg az Operaházban s minden előadásban, akárcsak a bayreuth-i Wagner-előadásokon a zenekar az árokban kap helyet, így akusztikailag és tulajdonképpen zeneileg is most itt Pécsett sokkal jobb előadást hallhattunk, mint operai, színházi körülmények között.

clip_image003

Ami a Pécsett hallott operaházi produkciót illeti, az egészen kiváló szereposztás mellett is, annak sikerében a legkimagaslóbb érdem a zenekaré és a kórusé. Akadt ugyan, aki tévesen, túl hangosnak ítélte a zenekart, ugyanis azt nem vette figyelembe, hogy a Kodály Központ amúgy tényleg fantasztikus akusztikájának egyetlen komoly hibája, hogy a pódium hátsó fala aránytalanul „megdobja”, felerősíti az előtte hallható zenei elemeket és szereplőket, mely most elsősorban a Csiki Gábor karigazgató vezette énekkar és az előtte helyet foglaló zenekar volt, melyet Medveczky Ádám kellően finom és árnyalt mozdulatokkal vezényelt, s ha kellett, „fogott vissza”, hogy mégis többet hallottunk belőlük az az akusztikai túlerősítésnek köszönhető.

Viszont így Pécsett egy eddig még sosem hallott gazdagságú zenekari színgazdagságnak lehettünk fültanúi! S ki merem mondani Erkel Színházi és Operaházbeli Turandot és Pillangókisasszony előadásokat, illetve a Metropolitan DVD-n is rögzített legendás, James Levine vezényelte 1988-as előadását is hallgatva, hogy ilyen rendkívüli finomságokat is kibontó, ugyanakkor kellően patetikus előadást még nem hallottam Puccini életműzáró remekének zenekari hangzását illetően, s ebben az ebből a szempontból viszont kiváló pécsi akusztika mellett a Magyar Állami Operaház Zenekaráé és Medveczky Ádám karmesteré az érdem, a katarzisos élményben.

clip_image005

Az ugyanis talán nem kritikusi és zenetörténeti „agymenés” csak, hogy ennyi modern, a mű megírásának korában még kortárszeneinek mondható elemet még sohasem fedezhettem fel a Turandotban, mint most itt Pécsett, olykor csak néhány másodperces, máskor kicsit hosszabb részletben. Már az első negyedórában hallhattam olyan kórusos-zenekaros részletet, mely akár később Orff Carmina buranájából is visszaköszönhetett volna, de az első felvonásban ott volt Bartók Fából faragott királyfijának napfelkeltéje, melyet vélhetőleg nem ismerhetett Puccini, s tán Orff sem direktben vett át idézetet, ez csak benne volt a kor „levegőjében”, akárcsak néhány fordulat, mely Debussy, vagy Ravel tollán is megfordulhatott volna, mondjuk a Jeux, vagy a Daphnis partitúrájában. S akkor még nem szóltam a Liu halálát felvezető Liu arioso hegedűszólós részletéről, mely Holst Bolygóiból a női szépséget dicsőítő „Vénusz” főtémájának hasonmása, anélkül, hogy vélhetőleg Puccini ismerte volna. Azt már hajlandó vagyok a „túl sok zenét hallottam már ahhoz, hogy ne jusson mindegyikről valami másik is eszembe” attitűdöm számlájára írni, hogy akadt olyan részlet is a műben, mely engem Olivier Messiaen 1948-ban bemutatott Turangalila szimfóniájának Ondes Martenot hangjára emlékeztetett, mely a szintetizátorhang egyik előfutárának tekinthető. S kövezzenek meg érte, de én most hallottam először életemben, hogy a gyermekkar éneke alatt szaxofont hallhatnánk, ha hallanánk, amire most lehetőségünk volt, mármint hallani!

De a hárfákat is ragyogóan hallhattuk, minként az üst- és nagydob mellett az egzotikusnak számító ütőket, xilofont, gongokat, metallofont, harangokat és tamtamot is. A teljes vonóskar is érzékeny finomsággal játszott, ha kellett erővel, ragyogóak voltak a fafúvósok is, főleg az oboa és a fuvolák, piccolók, s természetesen(?) nagyon jól szóltak a rézfúvósok, hihetetlen szép fénnyel vonva be a hangzást a csúcspontokon. Legnagyobb élményeim között vittem haza a hallottakat!

clip_image007

Ami a kórust illeti a sikerben legalább akkora az érdemük, mint a zenekaré, s itt a Hajzer Nikolett vezette gyermekkar kristálytiszta énekéről sem szabad megfeledkeznünk., akik a játékban is a tőlük elvárható fegyelmezettséggel vettek részt. A Csiki Gábor vezette Énekkar ebben a talán kissé szokatlan, merthogy „csak” zenei szerepben az általam hallott operai és oratóriumi szereplések közül a 20.századiakban az eddig hallott legkiválóbb, nagy grandiózus éneklést produkálták, s nem csak ezekben a nagy hangzásokban, de a finomabb részletekben is, miként remekül pótolták a koncertszerűség miatt rájuk háruló plusz feladatokat is, mint például a három miniszter szólamának éneklése a próba alatt. Tiszta intonáció, kellően erős, hatalmas dinamika, mely azonban mégsem vált öncélú kiáltozássá, ragyogó fokozások, mindezek, élményszerűségükkel meggyőztek arról, amit eddig „csak tudtam”, Puccini Turandotja a legnagyobb kórusopera, megelőzve Muszorgszkij Borisz Godunovját, s Borogyin Igor hercegét is. Köszönet érte!

clip_image009

S most térjünk rá a szólistákra, akiket már filharmóniai műsorlapomon is említettem, hogy milyen kegyetlenül nehéz feladat elé állítja a szerepek megformálóit szólamaik interpretálása.

A címszereplő Rálik Szilvia mind erőteljes drámaiságú hangjában, mind „jéghideg” szerepformálásában méltó utóda Marton Évának, aki Turandotként hangjának teltebb, drámaibb karaktere mellett színészi játékának a Liu önfeláldozására való rácsodálkozásában megnyilatkozó líraibb, finomabb hangszíneiben nőtt fölé utódának, a legendás 1988-as Metropolitanbeli előadáson.

clip_image011

Kalafként senkinek sincs könnyű feladata, hiszen egy lírai színekben is gazdag hőstenort kíván meg e szerep leginkább, amit leginkább Plácido Domingónak sikerült megközelítenie, az előbb már említett 30 évvel ezelőtti MET előadáson, melyet Franco Zeffirelli rendezett parádésan és Oscar-, vagy Grammy-díjat, érdemlően. Azonban még Domingónak sem sikerül minden pillanatot maximálisan „uralnia”, bár kétségtelen, a hősi karakterben ő az aki legközelebb áll hozzá. A Nessun dorma azonban neki sem sikerül tökéletesen magával ragadóan, pedig ekkor még két évvel előtte vagyunk Luciano Pavarotti legendás 1990-es Római foci EB-s csodájának. Mellesleg épp az ő világklasszis lírai tenorja az, amely hőstenori csúcsokra is fel tudván izzani Kalaf szerepének legtökéletesebb etalonját tette le az „asztalra”. Pedig elvileg José Carreras spinto, azaz lírai és hőstenor kvalitásokat is magában foglaló, „éles” csúcsokat kiénekelni képes hangja lett volna leginkább alkalmas erre az etalon szerepformálásra, s az őt követő spintók nagy része is ezen az úton halad. (Franco Corelli is kettejük útját járta be a maga korában.)

clip_image013

Kovácsházi István, aki két évtizeddel ezelőtt került be az Operaház társulatába, egészen kiváló lírai tenor adottságokkal rendelkezik, melynek szépségét, már 2003-ban megcsodálhattuk egy Hamar Zsolt vezényelte Verdi Rekviem előadásban. Azóta Németországban Wagner-tenor szerepkörben erősödött remek spinto tenorrá, aki szerencsére nem vesztette el szépséges lírai színeit, s bár sokat erősödött, épp ezen a téren még mindig van hová fejlődnie. Az azonban örvendetes, hogy nem nem próbálta meg zeneietlen eszközzel, top harsánysággal túlénekelni a zenekart, így azonban elmaradt a már megszokott „Kalaf-katarzis”, s a mesterséges, de gyakorlattá vált leállás is fölöslegessé vált. (Igaz a pécsi közönség ezúttal a produkció egészét tisztelte meg tapsával felvonásonként, s nem tapsolt közbe.) Ami alakításában nagyobb probléma volt, hogy a szűk mozgástérben nem találta meg azt a színészi játszani valót, mely Domingo játékát felejthetetlenné teszi, ő színészileg is ragyogóan „megvív” Marton Évával.

clip_image015

Timur szerepében az Operaház egyik legszebb hangú basszistáját, Rácz Istvánt hallhattuk, aki másfél évtizeddel pécsi éveit követően is bizonyította hangjának időtállóságát és sallangmentesen egyszerű játékát.

clip_image017

Liuként Sáfár Orsolya méltó volt e szerep általam 2002-ben hallott megformálójához, Bellai Eszterhez, talán csak hangja volt kissé sötétebb tónusú, s 1. felvonásbeli áriája kissé sápadtabb, de a 3. felvonásban a Liu halála jelenetben katartikusan drámai tudott lenni. Itt nagyszerű megoldás volt, hogy a Kovalik Balázs-féle rendezéstől eltérve, egyrészt Turandot rendezői balra kivonult a színről, illetve, hogy halála után Liu a közönségnek hátat fordítva egy „mennyei fényhengert” kapva jelezhette Puccini által is annyira szeretett, eszményi és mennyei nőalakját. Azt sajnos be kell lássam, hogy bár hiányzott, de nem igazán megvalósítható, Kovalik rendezésének az a zsenialitása, hogy Liu holtteste az operaházi előadáson végig színen marad, jelezve, hogy minden nagy szerelem és szerelmi beteljesülés mögött ott van – lehet – egy ártatlan, önzetlen szerelem áldozata is, amint ezt már az ismertetőben is írtam.

clip_image019 clip_image021

A három miniszter, Ping, Pang és Pong szerepében ezúttal mindhármójukat ki kell emelni a szerepek hagyományaival némiképp ellentétben. Most ugyanis nemcsak Gieger Lajos baritonja volt egészen kiváló, de Kiss Péter tenorja is, aki ráadásul Altoum császár szerepét is remekül elénekelte, Megyesi Zoltán pedig a kinyomtatott műsorlapon jelölt ex-pécsi Horváth István helyére ugrott be és a hónap elején hallott Mozart Rekviembeli remeklése után itt is remekül helytállt. Mandarinként az augusztus 20-án állami kitüntetésben részesült Kiss András basszbariton mutatta fel hangjának már több mint ígéretbeli szépségét.

Az 1974-es első nemzetközi karmesterversenyen Kobayashi Ken-Ichiró mögött második helyen végzett Medveczky Ádám invenciógazdag, erőteljes vezényléssel, maximális precizitással mutatta fel, hogy az elmúlt csaknem négy és fél évtized alatt karmesteri tudása mit sem vesztett ifjonti hevületéből, s a tapasztalatokkal gyarapodva inkább még tovább mélyült és az apró finomságokra is mindig képes volt időt és kellő figyelmet fordítani, s nem utolsó sorban Neki is köszönhető, hogy Puccini szellemisége és zenéje maximálisan „átjött” a katartikusan szép pécsi Turandot előadásban, mely már a szünetben sokak jóleső tetszését és elismerését elnyerte, a Puccini és a Szerelem diadalát hirdető fináléban pedig az extázisig volt képes fokozni a hangulatot. Köszönet érte az Örökifjú Medveczky Ádámnak és az Operaház Társulatának!

clip_image023

Mi most az interneten fellelhető teljes élő Turandot operaelőadások felvételei közül ajánljuk meghallgatásra és tekintésre, a Wichitai Grand Opera 2015 augusztusi előadásának felvételét, melynek egyik sztárszereplője a Timurt éneklő kiváló basszista, Samuel Ramey volt. Aki pedig a közben már többször említett legendás, épp 30 évvel ezelőtti, Franco Zeffirelli rendezte, James Levine vezényelte Turandot előadásra kíváncsi, melyen Marton Éva énekelte a címszerepet, Kalaf Plácido Domingo volt, Liu Leona Mitchell, Timur pedig Paul Plischka, annak érdemes felkeresnie a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárát és kikölcsönöznie az előadásról készült DVD-t.

clip_image024

Fotó: internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s