Műfajokban gazdag április végi, május eleji tíz nap a Kodály Központban

Műfajokban gazdag április végi, május eleji tíz nap a Kodály Központban: Pannon Bartók-est a Pécsi Balettel, Kodály Esti dalos King’s Singers koncert, remek egyetemista pécsi Händel operapremier és csellista világklasszissal kiálló romantikus Pannon Filharmonikus koncert

clip_image002

Nemcsak egészségi állapotom jobbra fordulása, de a Kodály Központ gazdag műsorkínálata is lehetővé tette, hogy április végén, május elején tíz nap alatt négy egészen kiváló zenés produkció részese lehettem Pécsett, ami azért nem, mindennapos dolog.

Kezdve az elején, öröm volt látni a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett újabb közös produkcióját április 25-én, amikor is egy estén mutatták be Bartók Béla két táncjátékát, A csodálatos mandarint és A fából faragott királyfit, amit a Pannon Filharmonikusok 2004-es, Hamar Zsolt által vezényelt első, dupla CD-jükön még a keletkezési sorrendet követő fordított sorrendben adtak elő, míg a mostani produkcióban vélhetőleg egy a közönségbarátibb koncepció jegyében először az 1926-ban Kölnben nagy botrányt keltő ősbemutatón előadott Mandarin került színre, s csak utána az 1917-ben az Operaházban sikerrel előadott A fából faragott királyfi.

clip_image004

A Lengyel Menyhért története nyomán komponált Csodálatos mandarin a már említett ősbemutatón is elsősorban a műben ábrázolt erotika miatt volt botrány tárgya, de a bartóki zenekar disszonáns expresszionizmusa is szokatlan lehetett a korabeli – s néha még a konzervatívabb mai – közönségnek is. Nem véletlen, hogy csak 1945 után mutatták be nálunk, 1945-ben és 1956-ban Harangozó Gyula koreográfiájával, s 1965-ben Eck Imréével az Operaházban, majd később Pécsett, a Pécsi Balettel is, folyamatosan nagy sikerrel. A női főszereplő, Bretus Mária mellett a siker legfőbb letéteményese Eck Imre volt, akinek alakja, megjelenése és koreográfiája a leginkább közelített a bartóki pantomim koncepcióhoz.

clip_image006

Vincze Balázs, a Pécsi Balettet 2005 óta vezető Harangozó- és Imre Zoltán-díjas koreográfus mostani előadása vélhetőleg alapvetően (vagy teljes egészében) azonos a 2016 novemberében a Nemzeti Filharmonikusokkal kínai turnén előadott produkcióval, melyet eredetileg Kocsis Zoltánnal terveztek, végül aztán Kovács János vezényelt. Hogy miért lehet ez fontos? Egyrészt mert Bartók művének az volt a kínai bemutatója, s amint egy novemberi beszélgetésben Vincze Balázstól megtudtam, az ottani előkészületek során a kínai szervezők naponta kérték a koreográfia videóanyagát, némileg kontroll jelleggel, hogy 90 (!) évvel az ősbemutató után vajon mennyire felel meg a mai kínai ízlésvilágnak. Másrészt, mert zenéjében is ilyen nehézségű műben nem mostanában volt módja a Pécsi Balett művészeinek élő zenekari kíséretre táncolniuk.

clip_image008

Nos, mindkettő kifejezetten jól sikerült, hiszen az elsőt, a koreográfiát, illetve annak megvalósítását tekintve Vincze Balázs és táncosai úgy tudtak a mai követelményeknek megfelelően modernek lenni, hogy – ha nem is keltettek akkora revelációt, mint fél évszázaddal ezelőtt Eck Imre társulata, de – egy kellően mozgalmas és a Kodály Központ adottságaira is jól építő díszletben (tervezője Szendrényi Éva) és jelmezekben (Németh Anikó – Manier munkája) látványos, de azért a történet cselekménye mellett lélektani elemeit is jól kibontó és érzékeltető produkció részeivé tették a közönséget, kezdve a különböző csábítási jelenetektől, a Mandarinnal való csatározásokig, illetve a Lány (Mimi) és a Mandarin erotikus duettjéig.

clip_image010

A három csavargó szerepét Kerekes Soma Lőrinc, Szabó Márton és Tuboly Szilárd látványosan és sokszínűen oldotta meg – s ebbe a saját „dobogóik” kellékmozgatása is belefért –, de méltó társaik voltak az öreg gavallér és a kisdiák epizódszerepében Téglás Bánk és Mattola Dávid is. Érdemes felidéznünk a csavargók és a Mandarin csatájának egy még állóképen is mozgalmas, ugyanakkor szoborszerűen plasztikus jelenetét.

clip_image012

A címszereplő Koncz Péter Mandarinként ugyan kissé „kilógott a sorból”, extrém vékony, magas termetével, viszont jól kamatoztatta az ezekre az adottságaira építő koreográfia nyújtotta lehetőségeket, s igen kifejezőek voltak „szerelmi duettbeli” mozdulatai is.

clip_image014 clip_image016

Mimi szerepében rendkívül összetett, táncban és színészi játékban, mimikában, lélekábrázolásban is nagyszerű alakítást nyújtott Ujvári Katalin. Különösen megkapó volt a beteljesült vágyába belehaló Mandarint karjában tartva közvetített „de hát mi mindenre képes az általam életre keltett vágy?” gondolatátadásával, ami a bartóki férfi-nő problematika egyik alapkérdése is egyben.

clip_image018 clip_image020

Rátérve a zenei megvalósításra, nemzetközi mércével mérve is egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a Pannon Filharmonikusok muzsikusai, akik Bogányi Tibor vezetésével minden hangszercsoportjukban rendkívül precíz és egységes tónusú hangzással játszották végig az ezen a téren és ritmikailag is rendkívül nehéz Bartók művet.

clip_image022 clip_image024

Mondhatjuk, hogy természetesen ezúttal is nagyszerűen szóltak a rézfúvósok, élükön a trombitásokkal és harsonásokkal, de a fafúvósok is szép fénnyel és karakteres ritmikai játékkal oldották meg feladataikat, a vonósok pedig, érzékeny virtuozitással szolgálták a mű drámaiságát, akárcsak a zongorával, hárfával kiegészített ütősök.

clip_image026 clip_image028

Úgyhogy nyilvánvalóan Bogányi Tibor előkészítő és az előadás alatti alapos és precíz munkájának, a Pannon Filharmonikusok és a Vincze Balázs vezette Pécsi Balett harmonikus együttműködésének köszönhetően egy egészen kiváló Csodálatos mandarin produkciónak lehettünk részesei, s ebben kiemelt dicséret illeti a pécsi zenekar muzsikusait, akik immár „nemcsak” operai előadásban, de élő balettelőadásban is megmutatták – még ha csak árokban is – nagyszerű színpadi érzéküket.

clip_image030

Helyszíni felvétel híján a Japán Nemzeti Zenekar archív koncertfelvételét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre, Fischer Ádám vezényletével.

clip_image032

Bartók Béla Balázs Béla szövegkönyve nyomán komponált, A fából faragott királyfi című táncjátékának a Mandarinhoz képest jóval nagyobb és korai sikerének okát a történet meseszerű szereplői és cselekménye mellett elsősorban a zene sokrétűségében kell keresnünk. A muzsika ugyanis, amellett, hogy magán viseli a Mandarinban esszenciálisan meglévő bartóki modernség jegyeit, épít a wagneri romantika és a magyar népzene hatására is, de még az impresszionizmus és más kortársak, Debussy, Ravel, sőt Puccini zenei világának nyomait, színeit is fellelhetjük a ragyogóan meghangszerelt és dallami invencióban is bővelkedő kompozícióban. clip_image034

Kezdve mégis a Pécsi Balettel, Vincze Balázs koreográfiája, Molnár Zsuzsa díszlet és jelmeztervező segítségével együtt úgy tudott mérsékelten modern és mai lenni, hogy megőrizte az idén épp száz éve bemutatott mű eredeti mozgás- és jelentésvilágát is, talán csak a Nagy Írisz által eltáncolt Tündér és a csapat által megjelenített Természet (az Erdő) kapott egy kicsit erőteljesebb és férfiasabb karaktert is magában foglaló többletet.

clip_image036 clip_image038

A Szabó Márton alakította királyfi kellőképp megőrzött valamit az eredeti koncepció romantikájából, Vincze Brigitta Királykisasszonya pedig csak annyira volt játékában mai, hogy azért elhiggyük neki, a Fabábot groteszk esetlenséggel eltáncoló Tuboly Szilárd iránti vonzalmát éppúgy, mint a Királyfival való érzelmesebb kettősét.

clip_image040 clip_image042

Ami a zenei megvalósítást illeti, a Pannon Filharmonikusok a Csodálatos mandarin után Bogányi Tibor vezényletével A fából faragott királyfiban elsősorban azzal adtak át többletet a ritmikailag és összjátékban remek első „félidő” után, hogy a zenekari színek hihetetlen gazdagságát remek szólisztikus teljesítményekkel jelenítették meg, melyben első helyen a fafúvósok remekeltek, élükön a fuvola és oboa szólammal, de plasztikusan szépen szóltak klarinétok és a fagottok is.

clip_image044 clip_image046

A vonóskar ezúttal talán még többet tudott felmutatni érzékien szép játékából, de az összjátékban is szépen megágyaztak a többi szólamnak, így a már említett fafúvósoknak és a mandarinhoz hasonlóan itt is erőteljesen és egységes hangzással játszó rézfúvósoknak, melyhez ezúttal az ütősök sok szép csilingelő effektussal csatlakoztak.

clip_image048 clip_image050

Bogányi Tibor ezúttal is jól hallható precizitással és ihletettséggel vezényelte Bartók zenéjét, s a balett-táncosoknak is kellően biztos alapot nyújtott ugyanúgy, ahogy az ezen a téren jóval nehezebb Csodálatos mandarinban. Vincze Balázs koreográfus mellett épp ezért is az övé is a fő érdem, hogy egy egységesen magas színvonalú Bartók-esttel örvendeztették meg a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett az ezért rendkívül hálás pécsi közönséget.

clip_image052

Mi most a Doráti Antal által vezényelt londoni Szimfonikusok 1964-es felvételéről idézzük fel Bartók táncjátékának csodálatos zenei világát.

clip_image054

Április 28-án, ha jól számolom immár harmadik alkalommal voltak a Kodály Központ vendégei a világhírű angol énekegyüttes, a King’s Singers tagjai, akik emellett a Pécsi Bazilikában is adtak már egy katartikusan szép koncertet néhány évvel ezelőtt. A jövőre félévszázados jubileumát ünneplő énekegyüttes azonban a mostani felállásban első alkalommal lépett fel Pécsett, mert az együttes eddigi első kontratenorja, a legrégebb óta, 1989-től tag, varázslatos hangú David Hurley „nyugdíjba vonult”, s a helyére tavaly egy ifjú énekest vettek maguk közé, Patrick Dunachie személyében. De viszonylag új fiú az együttesben Christopher Bruerton bariton (2012-től) és a tenorista Julien Gregory (2014), s csak hárman vannak, akik legalább hét éve tagok: Jonathan Howard basszista (2010), Timothy Wayne-Wright kontratenor (2009) és Christopher Gabitas bariton(2004).

clip_image056

A változatos tagcserék mellett egy dolog, ami változatlan a mostani King’s Singers produkciójában, az a magával ragadóan tiszta muzikalitás, amely előadásuk minden szegmensét áthatja. Bár meglepő, de csak pályafutásuk negyedik évtizedének elején, 2009-ben kapták meg első Grammy-díjukat a Simple Gifts című lemezükért a Best Classical Crossover album kategóriában, ami jelzi is a lemez zenei világát, melyhez most egy kis ízelítőt nyújtunk át.

Az együttes repertoárja átöleli szinte az egész zenetörténet vokális irodalmát, kezdve a korai reneszánsz és barokk mesterek, Janequin, Palestrina, Schütz vokális muzsikájától, a romantikusokon át a 20-21. századi kortárs muzsikákig, melyek között megtaláljuk Bartók Béla, Kodály Zoltán, Ligeti György és Szőllősy András alkotásait, valamint a könnyűzene legigényesebb és népszerű vokális dalait, kezdve a Beatlestől a Quenen át, Billy Joelig és Paul Simonig, s még számos örökzöldig. Mostani pécsi fellépésükön is ebből a gazdag repertoárból válogattak, s még a szokottnál is igényesebben felépített vegyes, komoly és könnyűzenei műsort adtak elő, végig egészen magas színvonalon. Reneszánsz blokkal kezdtek, melyben Lassus és William Byrd motettái a régi King’s Singerses időket idéző szépséggel szóltak, talán csak néha hiányoltuk David Hurley kontratenorját, bár az ifjú utód is szép hangon és muzikálisan állt helyt. A folytatásban a német romantika ismert és ritkábban hallott mestereitől, Brahmstól, Rheinbergertől énekeltek ugyanolyan stílusbiztonsággal, majd ismét régi olasz és francia szerzők kerültek sorra, igen magas színvonalú jó hangulatot varázsolva a Kodály Központba.

clip_image058

A második részt néhány kortárs angol és amerikai kompozíció nyitotta, köztük nagyszerűen szólt az együttes korábbi tagjának, a ma már zeneszerző és kóruskarnagy Bob Chilcottnak kompozíciója. Ezután Rossini Sevillai borbély nyitánya következett, majd néhány könnyűzenei slágert is előadtak, többek között a francia Charles Trenet egyik sanzonját, Cole Porter Night and Day (Éjjel és nappal) című örökzöldjét és a Queen Freddie Mercury által sikerre vitt Seaside Randezvous (Tengerparti randevú) című dalát, de énekeltek egy nagyon szép hegyvidéki skót népdalt is. Mindegyiket, legyen szó, akár a kortárszenei kompozíciókról, Rossiniről vagy a popdalokról, egészen magas színvonalon és könnyed, bájos eleganciával, melyben a basszista Jonathan Howard járt élen, de a ma már régi tagnak számító kontratenor, Timothy Wayne-Wright is remek társa volt, a koncert egészében végig szép hangú énekével. A koncert vitathatatlan csúcspontja a két ráadásszám volt, melyből nekünk természetesen Kodály Zoltán Esti dalának előadás volt különösen katartikus. Mi most egy korábbi felvételükről idézzük Rossini nyitányát és Kodály Esti dalát, még a régi felállásban.

Végezetül a most Pécsett is hallott új felállásban két könnyűzenei örökzöld, a Beatles Penny Lane című dalának és Cole Porter Pécsett is énekelt Night and Day című dalának egy-egy koncertfelvételével idézzük fel a Kodály Központbeli koncert hangulatát.

clip_image060

clip_image062

A pécsi operajátszás két üde színfoltja találkozásának lehettek szem- és fültanúi azok, akik május 3-án ellátogattak a Kodály Központba, ahol Händel Xerxes című operája pécsi bemutatóját láthatták és hallhatták a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézete hallgatóinak és a Kocsár Balázs Liszt-díjas, Érdemes művész vezette Pécsi Egyetemi Zenekar előadásában, Hábetler András rendezésében. Ami a két színfoltot illeti, ebből a régebbi és nagyobbik a pécsi egyetemistáké, akik operavizsgáik révén immár hat éve 2011 óta gazdagítják hiánypótló előadásokkal a Kodály Központ és a pécsi zenei élet operai kínálatát. Közülük most legyen elég talán csak a Pécsett nagyon régen játszott Händel Julius Caesarra, Weber Bűvös vadászra, vagy a városban még sosem látott-hallott Humperdinck Jancsi és Juliskára és a Mozart Titus kegyelmére utalnunk. Utóbbi tavaly nemcsak a remek szólista teljesítmények révén, de a színészi játék és kedvesen humoros és modern eszközökben gazdag rendezés révén is emlékezetes volt. A mostani pécsi előadás másik színfoltja Hábetler András a rendezése volt, melyet az operaműfajt népszerűsítő különböző előadásai kapcsán már nemcsak az ország különböző tájain, de Pécsett is láthattunk-hallhattunk, elsősorban a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának szervezésében tartott rendezvények alkalmával, a Kodály Központban az egyetemistákkal azonban első alkalommal találkozott ez a két törekvés egymással.

clip_image064

Nos, elmondhatjuk, hogy Hábetler András Händel rendezésének felfogásáról már a cím is sokat elárul, hiszen a „Serse, avagy az istenek a fejünkre estek” cím második fele egy rendkívül népszerű, 1980-ban készült, Afrikában játszódó amerikai filmre, „Az istenek a fejükre estek”, vagy angolul The Gods Must Be Crazy (Az istenek megőrültek) című vígjátékra utal. S valóban, ebben a népszerűen modern opera-feldolgozásban az istenek gyakori közbeavatkozásainak köszönhetően követhetjük nyomon Händel operájának történelmi és elsősorban szerelmi történetét. Egyes jeleneteket például újra megtekinthettünk, sőt visszafelé haladva is, az istenek távkapcsolós beavatkozásának köszönhetően, de láthattuk kivetítve a csatajelenetek filmes animációit is. A rendezés emellett hatásosan épített a szereplők különböző pécsi helyszíneken előre felvett filmes bejátszásaira is, melyek önmagában is ragyogó humoros megoldásai mellett egészen kiváló ötlet volt a Kodály Központ koncerttermének külső részeit bekapcsolni, s azt egy valóságos ajtónyitás után élő, folyamatos énekléssel és színészi játékkal „egybekomponálni”.

clip_image065

Hábetler András rendezésének fő erénye, az egészen káprázatos vizuális megoldások mellett, a produkció egészének a mintegy két órányi játékidőt maximálisan kitöltő remek tempója és ragyogó változatossága, mellyel az operát az e műfajt még alig ismerők, vagy akár nem is kedvelők számára is rendkívül élvezetessé tudta tenni. Egyben épp ebben rejlik egyetlen komoly fogyatékossága is, nevezetesen, hogy szinte teljesen elhagyta az úgynevezett recitatívókat, a cselekményt elbeszélő és átkötő „énekbeszédeket”, amit az operát esetleg az internetről, vagy a 2009-es budapesti magyarországi bemutatóról ismerő zenebarátok bizonyára hiányolhattak is. Cserébe viszont egy új, remek szövegátdolgozást kaptunk Hábetler Andrástól, akinek e téren két ragyogó ötletét emelném ki. Az első az volt, hogy a Romilda szerepét éneklő Malejzia Mia a legfelfokozottabb érzelmi pillanatokban anyanyelvén, azaz horvátul szólalt meg prózában, a másik pedig, hogy apjaként Hábetler András egy haditervet úgy vázolt fel magyarul prózában, hogy amikor azt az olaszul énekelt ária „félbeszakította”, akkor néma beszéddel folytatta a térképen, majd az ária újabb közjátékaként ismét hangosan folytatta.

clip_image067

Ha már az eredeti, olasz nyelven való éneklés szóba került, itt azért egy komolyabb aggályunknak kell hangot adnunk. Nevezetesen, hogy ennyire szövegközpontú és kedvesen ragyogó humorú magyar nyelvű cselekménybonyolítás mellett ez az olasz nyelvű áriaéneklés, mintha csak “megakasztotta” volna a játékot. Lévén, hogy a közönség nagyobb része azt nem értette, amiben nem elsősorban a magyar nyelvű éneklést, hanem a magyar szövegvetítést hiányoltuk, amit a tavalyi, szintén sok vizuális elemet tartalmazó Titus előadás alkalmával a vetített kép tetején sikerült megoldani. Így sajnos az operáknak ezek a fontos „sláger” elemei vesztettek hatékonyságukból.

Mindez azonban mit sem von le Hábetler András rendezésének ötlet- és gondolatgazdagságából, a már korábban felsoroltakon túl legyen elég talán még a címszereplő perzsa király korábbi szerelmét mai katonai ruhába öltöztetve álcázó s az egységesen fekete ruhába öltöztetett (kórus)hadseregének akár az Iszlám Államot eszünkbe juttató megjelenítésére, vagy a Serse fivére, Arsamene és szolgája, Elviro nemegyszer fergetegesen komikussá poentírozott színészi játékára utalnunk. Összességében a pécsi Händel operapremier egyik legfőbb ereje Hábetler András remek, kellően mai és „pörgős” operarendezése, melyhez egészen kiváló zenei teljesítményük mellett a pécsi operaénekes-jelöltek a nagyközönség számára maradandó élményt adó, sőt néha sziporkázó színészi játékkal csatlakoztak, s ebben a Bánkyné Perjés Beatrix által készített koreográfia megvalósítása is nagyon jól sikerült.

clip_image069

Ami a zenei megvalósítást illeti, első helyen kell dicsérni a remek szereplőválasztást, ami nemcsak az öt diplomázó végzős magánének szakos hallgatót, de az egész szereposztást illeti.

Xerxes, vagy olaszosan Serse címszerepére egy rendkívül sármos megjelenésű tenoristát választottak Ódor Botond személyében, aki korábbi pécsi gitáros tanulmányait követően a Zeneakadémiáról jött vissza Pécsre énekesként Wiedemann Bernadett növendékeként diplomázni. A mai régi-zenei gyakorlatban többnyire női „nadrágszerepként” énekelt címszerepet kellően, de nem túlzóan erőteljes, szép fényű elegáns lírai tenor hangon énekelte Ódor Botond, akinek szép jövőt jósolunk.

clip_image071

Fivére, Arsamene szerepében a szintén Wiedemann Bernadettnél tanuló Szegedi Benjamin is egy jó adottságokkal rendelkező tenor hang birtokosa, akinek színészi játéka is remek volt, mind lírai, mind humoros karakterben egyaránt.

clip_image072

Arsamene szerelme, Romilda szerepében Tokody Ilona diplomázó növendéke, Malejzia Mia kifejezetten szép lírai szopránjának minden gazdagságát elénk tárta, s a tanárára jellemző zenei és szerepformálási mélységek mellett humorából is felvillantott egy csipetnyit, anyanyelvi prózájában.

clip_image073

A Serse jegyesének szerepét éneklő Wiedemann Bernadett növendék, Amer Lemja tavalyi Titusbeli remeklése után ezúttal különleges színű kontraaltjának gazdagodó árnyaltsága mellett egészen kiváló színészi játékával is meglepetést keltett diploma előadásán.

clip_image074

A három isten, Eris, Eros és Enüó szerepét éneklő Wiedemann növendékek, Sóti Erika, Bagdi Zoltán és Győrffy Dorottya mind jó zenei és színészi teljesítménnyel rukkoltak elő, két előbbi diplomázó különösen is szép hangjával és muzikalitásával érdemel kiemelést, Bagdinak pedig akárcsak tavalyi Titus címszerepében, a színészi játéka ezúttal is egészen kiváló volt.

clip_image075 clip_image077 clip_image078

Atalanta, Romilda húga szerepében Bazsinka Zsuzsa növendéke, Jordanov Enikő elsősorban szopránjának zeneiségével hatott leginkább, míg az Arsamene szolgálóját, Elvirot megszemélyesítő Pekárdy Tamás megbízható karakterbaritonja mellett, akárcsak korábbi szereplésénél, ezúttal is sziporkázóan szellemes, ötletgazdag és fergeteges helyzetkomikumú színészi játékával aratott megérdemelt sikert.

clip_image079 clip_image080

A kórus is elsősorban a sokoldalú színészi játékban volt remek partnere a társaknak és a rendezőnek, de zeneileg is és a koreográfia megvalósításában is kifejezetten jók voltak.

clip_image082

A pécsi operapremier zenei teljesítményének megbízható zenei alapját a Pécsi Egyetemi Zenekar jelentette, mely Gyermánné Vass Ágnes Liszt-díjas hegedűművész-koncertmester vezetésével – és minden bizonnyal gyümölcsöző tapasztalat átadó betanító munkájában –, Kocsár Balázs Liszt-díjas, Érdemes művész karmester vezényletével alapvetően friss, de rendkívül rugalmasan az előadáshoz igazított tempókkal és szólamonként is kiegyensúlyozott hangzással játszott, a néhány jó szólista produkció közül pedig, még így utólag is, az egészen kiváló fuvola szólót emelnénk ki.

clip_image083

Kocsár Balázs pedig nemcsak a főisten előre felvett szövegmondásában, és élőben is karakteres Zeuszként volt kiváló irányítója a produkciónak, de precíz és a cselekményre maximálisan figyelő, rugalmas vezénylésével is, melyben nyilván nemcsak az előadás alatti, de az azt megelőző felkészülési időszak betanító munkája is ott van a Pécsi Egyetemi Zenekarral, de ne feledkezzünk meg az énekes korrepetitor, Halász Ágnes munkájáról se.

A Pécsett először hallott és nagy sikert aratott Händel operapremier, a „Serse, avagy az istenek a fejünkre estek” fő motorja azonban természetesen a rendező, Hábetler András volt, aki nemcsak egészen magával ragadóan ötletgazdag rendezésével, de – még egyetlen basszus áriáját is önmérséklettel elhagyó – színészi játékával is segítette az amatőr létére is nagyon profi hozzáállású és kivitelű produkciót, melyet hálás vastapssal jutalmazott a pécsi közönség.

Mivel a helyszíni felvétel jelen sorok eleve a fotókra várakozás miatt megkésve történt megírása miatt még nem áll rendelkezésre, így a Christophe Rousset vezette Les Talens Lyriques együttes 2000-es Drezdai előadásának youtube linkjét ajánljuk meghallgatásra-tekintése, s amint meglesz az pécsi előadásról készült felvétel, azonnal frissítjük majd mostani Koncertvisszhangunkat.

Mivel a Pünkösd előtti héten felkerült az internetre a PTE MK Zeneművészeti Intézetének Händel operaelőadásának az UNIV TV és ifjabb Kosaras Attila által készített felvétele, így most 2017. június 6-án mi is közzétesszük ezt a két részes felvételt, de meghagyjuk az összehasonlítás lehetőségét a már korábban feltettel.

Másnap, május 4-én, csütörtökön egy ragyogó klasszikus, későromantikus estnek lehettünk tanúi a Kodály Központban, ahol a Vass András vezényelte Pannon Filharmonikusok léptek közönség elé, Beethoven, Elgar és Rachmanyinov művekből álló programmal, egy német csellista világsztár, Marie-Elisabeth Hecker közreműködésével.

clip_image085

Elsőként Beethoven Fidelio című operájának nyitánya hangzott fel, mely a sikeresen 1814-ben bemutatott operához komponált négy nyitány közül a sorban az utolsó, végleges verzió, az úgynevezett 3. Leonóra nyitány azonban olyan hatásos és népszerű koncerttermi darabbá vált, hogy a mai operai gyakorlatban a mű 3. felvonása előtt szokták eljátszani. Nos, az igazat megvallva egy szempontból mi is jobban jártunk volna, ha ezt hallhatjuk, merthogy az Elgar csellóversenyhez hangulatilag és hangvételében sokkal illeszkedőbb felvezető lett volna, drámaian nemes pátoszával.

clip_image087

Beethoven Fidelio nyitánya azonban így is az elnyomatáson diadalmaskodni tudó küzdeni akarás és tudás felhőtlen életörömének megvalósulásaként szólalt meg a Pannon Filharmonikusok remek előadásában, melyből különösen a vonóskar hegedűsei, a fafúvósok közül az oboa és a fuvola voltak rendkívül virtuózak, de a kürt és klarinét szép fényű szólói is nagyszerűek voltak, Vass András pedig az extatikus hangvétel ellenére sem vett az indokoltnál sokkal gyorsabb tempókat. Mi most a Claudio Abbado vezényelte Bécsi Filharmonikusok felvételével idézzük a hallottakat.

clip_image089

Jól jött, de mégis kevés volt az átállási idő Beethoven fergeteges életörömtől duzzadó nyitánya és Sir Edward Elgar (1857-1934) e-moll gordonkaversenye között, melyet részben az 1. világháború, részben felesége betegségének hatása alatt komponált az angol későromantika nagy mestere 1919-ben, akinek versenyművét az 1960-as évek közepétől fedezték fel a zenebarátok. Akkor amikor Elgar honfitársa, minden idők legnagyobb csellóművésznője, Jacqueline du Pre kezdte el játszani világszerte nagy sikerrel ezt a mélyen drámai, belső fájdalomtól izzó versenyművet. Nos, a

clip_image091

Pannon Filharmonikusoknak óriási szerencséjére egy hozzá mérhető, nagyszerű német csellista hölgy, a 2005-ös Párizsi Rosztropovics versenyt megnyerő Marie-Elisabeth Hecker volt a szólistájuk, aki hihetetlenül erős intenzitással szólaltatta meg az Elgar mű drámáját, ugyanakkor a lélek és a hangszer finomabb rezdüléseihez is volt szíve, érzéke és muzikalitása.

clip_image093

Hangképző bal kezének drámaiságát nemcsak pizzicatós (pengetett) játékában, de jobb kezének egészen fantasztikus vonós játékával is hihetetlen dinamikai és hangzásbeli összhangjával szólaltatta meg, úgy, hogy mindenféle forszírozás nélkül tudott végig jól hallható maradni az őt érzékeny finomsággal, de a csúcspontokon kellő drámaisággal körülvevő, Vass András vezényelte pécsi zenekar kíséretében.

clip_image095

Egyik ámulatból estünk a másikba, hogy a „mi” pécsi Várdai Istvánunkhoz hasonló érzékenységű előadásban hallhattuk Elgar művét, mely után érthetően nem adott ráadást Marie-Elisabeth Hecker, akinek katartikus produkcióját most a fiatalon elhunyt Jacqueline du Pre egyik Daniel Barenboim vezényelte élő koncertfelvételével idézzük meg, valamint saját, a 2005-ös párizsi versenygyőzelem alkalmával ráadásként előadott Sosztakovics 1. csellóverseny nyitó tételével.

clip_image097

A koncert második felében Szergej Rachmanyinov 1907-ben komponált, máig legnépszerűbb 2. e-moll szimfóniáját játszottá a Pannon Filharmonikusok, akik a művet már Howard Williams vezényletével – igaz még Pécsi Szimfonikus Zenekarként – majd Hamar Zsolttal már Pannonos együttesként is hatalmas sikerrel adták elő az elmúlt két évtizedben, s a siker ezúttal sem maradt el.

clip_image099

Vass András ugyanis legjobb pécsi vezényléseit idézően érzékeny tempóválasztással nyúlt Rachmanyinov eltérő karakterű tételeihez, s nemcsak a drámai, harcias, vagy az életöröm hangjait megszólaltató részekben és tételekben voltak helyén a kellően, de nem túlzóan gyors tempók, de a lírai részekben és főleg az ebben gazdag, a mű igazi „slágerének” számító harmadik tételben is szépen engedte kibontani és kibomlani ezeket a finomságokat.

clip_image101

Amivel éltek is a zenekar kiváló szólistái. a klarinét szólamban Laduver Mihály, a fuvolaszólamot vezető Gárdai Viktória, az oboista Murin Roman, a fagottos Bravin Alessandro, de társaik is remek teljesítményt nyújtottak.

clip_image103

A mű egészét tekintve pedig nagyszerűen szóltak az egyes szólamok, a vonósok élükön a Papp Dániel koncertmester vezette hegedűsökkel nemcsak a virtuóz részek jelentette akadályokat vették magabiztosan, de a lírai részek is szép plaszticitással szóltak. A fafúvósok a rájuk jellemző ritmikai precizitás mellett mutattak fel hasonló erényeket, a rézfúvósok pedig fénylően szép hangzással és nagyszerű fokozásokkal örvendeztették meg a közönséget, s ebben Vass András ezúttal kifejezetten dicséretes módon végigvitte a dinamikai íveket a maximális csúcspontokig, ami csak ritkán jellemző a pécsi zenekarra.

clip_image105

Talán nem túl szép részemről, pont egy ilyen remek koncert kapcsán szóvá tenni, mégis most említeném meg, hogy kissé kiüresedettnek vélem Vass Andrásnak azt a gesztusát, mellyel a legtöbb koncert végén hallható ismétlődő vastaps, vagy másképp „Pécsi Taps” vége felé felmutat a koncertterem boltozata felé, mely vélhetőleg az adott, többnyire már elhunyt komponistára, annak istenáldotta tehetségére, vagy netán az előadás Istentől kísért jellegére utalhat, netán a Bach által minden műve mögé odaírt „Soli Deo Gloria” záradékra, nevezetesen, hogy „Istené a Dicsőség”.

Nos, ez utóbbi ugyan dicséretes alkotói szerénység és egyben hitének kinyilatkoztatása Bachtól, de mint az adott művet újraalkotótól, egy karmestertől utólag kifejezetten magánügynek is tekinthető gesztus, akárcsak a korábban leírtak is. Habár elismerem akadt már olyan hasonló gesztus, amely kifejezetten meggyőző volt e témakörben számomra is, például amikor Martin Turnovsky Janácek Tarasz Bulba című szimfonikus költeményének partitúráját emelte a szűnni nem akaró taps után a POTE Aula mennyezete felé a mű és szerzője halhatatlanságának bizonyságaként. De még ez a gesztus is zavaró lenne minden koncert végén történő ismétlés esetén. Mindezt annak elismerése mellett teszem szóvá, hogy ennek a koncertnek katarzisát tényleg „felsőbb hatalmak” vigyázták.

clip_image107

A nagyszerű koncert második felének hangulatát mi most az ősszel a Filharmónia Mester-bérletében vezénylő, 77 éves világhírű orosz karmester, Dmitrij Kitajenko által vezényelt Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertfelvételével idézzük fel.

Fotók: Bublik Róbert és internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlékdíjas zenei szerkesztő

Reklámok

Egy hozzászólás Új írása

  1. Radnóti Léda szerint:

    Nagyon köszönöm a részletes koncertismertetőt. Újra átéltem a Bartók-estet, Elgar és Rahmanyinov műveit a leírás alapján. Most újabb hatalmas élményben volt részem a Bellini-operával. Várom erről is a beszámolót. Köszönettel: Radnóti Léda

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s