Gilbert Varga katartikus orosz estje a Fejérvári Zoltánnal erősített Pannon Filharmonikusokkal

clip_image002

Finomság, szépség, humor, elegancia és győzedelmes küzdeni tudás, röviden így jellemezhetjük a világhírű magyar származású brit karmester, április 6-i, a Pannon Filharmonikusok élén adott katartikus Kodály Központbeli orosz-estjét, melynek zongorista szólistája, a 2014-es Junior Príma-díjas Fejérvári Zoltán most először mutatta fel Pécsett maximális tökéletességgel ragyogó művészi kvalitásait.

clip_image004 clip_image006

Már ahhoz is igazi alázat kell, hogy egy olyan kiváló és virtuózan vezénylő karmester, mint Gilbert Varga – akit csak azért nem nevezek pálcavirtuóznak, mert ennek a kifejezésnek van, egy az öncélúságra utaló negatív felhangja, másrészt, mert ő nemcsak pálcájával, de kezével is láttatóan vezényel – szóval, hogy egy ilyen kiváló karmester, merjen egy finom hangszínekben gazdag, vizualitást is sugalló művel kezdeni egy koncertet, amilyen Anatolij Ljadov (1855-2014) 1909-ben komponált és bemutatott „Az elvarázsolt tó” című szimfonikus költeménye, melyet mint az orosz impresszionizmus egyik ritkán játszott remekét, olyan szépséggel szólaltatott meg, a precízségen túlmutató láttató erővel a pécsi zenekar, hogy brávós vastapssal jutalmazta a pécsi közönség, ami még a legnagyobb koncertnyitó produkcióknak is ritka tisztesség, s nemcsak Pécsett. A siker fő letéteményese, a világhírű hegedűpedagógus és művész édesapa, Varga Tibor nyomdokain haladva hegedűsből karmesterré lett Gilbert Varga mellett a keze alatt remeklő – nyilván személyes tapasztalatokat is átvevő – vonóskar volt, élén a Bánfalvi Zoltán koncertmester vezette hegedűsökkel, de szépen szóltak a mélyvonósok, a Janzsó Ildikó vezette csellószólam és Suha Antal vezette bőgősök is, s jól színesítették a hangzást a fafúvósok és a cselesztával „erősített” hárfa is.

clip_image008

clip_image010

Mi most a Ionel Perlea vezényelte Bambergi Szimfonikusok érzékenyen megfilmesített linkjét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre.

clip_image012

clip_image014

A folytatásban aztán azzal lepett meg Glbert Varga, hogy egészen feszes tempóval és hangsúlyokkal kezdte Szergej Rachmanyinov (1873-1943) Rapszódia egy Paganini-témára című, 1934-ben komponált, Opus 43-as sorszámú zongorára és zenekarra írott, zongoraversenyszerű alkotását, melynek egyik különlegessége, hogy nem a témával, Paganini híres és sokak – Liszt, Brahms, Lutoslawski, Webber, stb. – által feldolgozott 24. caprice-ával kezdődik, hanem rögtön az első variációval, s csak ezután szólal meg a téma. A mű másik különlegessége, hogy Rachmanyinov nemcsak ezt a témát, de az általa nagyon kedvelt, középkori Dies irae (A harag napja) végítélet szekvenciát is beleveszi a variációk sorába, felmutatva a két téma közös szegmens-lehetőségeit. S bár a mű középpontjában a zongora áll, bőven hagy lehetőséget a zenekarnak is a minden más versenyművénél gazdagabb érzelmi-hangulati skála felmutatására. Így hallhatunk lírai, humoros, groteszk, harcias és szinte könnyűzeneien slágeres, melodikus játékot mind a zongorán, mind a zenekaron is, melyből ezúttal is a vonósok és a fafúvósok emelkedtek ki, de a rezesek és az ütősök is remekeltek.

clip_image016

Az igazi szenzációt azonban számomra az jelentette, hogy az eddig fiatal kora és Junior Príma-díjjal is elismert rendkívüli tehetsége ellenére is eddig többnyire Pécsett erejét „alulmúló”, vagy még véleményem szerint meghaladó feladatokra – Haydn D-dúr, Beethoven Esz-dúr zongoraversenyére – felkért Fejérvári Zoltán végre a maga teljességében mutathatta és mutatta is fel egészen kiváló kvalitásait. A meglepetést az keltette bennem, hogy Rachmanyinov művében a drámai hangvételt is maximális erővel bírta, s virtuozitása is lehengerlő volt, mindemellett nemegyszer önironikus humorban és finom eleganciában is gazdag volt játéka és billentéskultúrája, úgyhogy mintegy illusztrálandó a hallottakat, úgy vélem nem túlzás, ha korosztályos világsztár társa, a kínai csodazongorista hölgy, Yuja Wang és a Charles Dutoit vezényelte Japán Nemzeti Zenekar felvételét ajánlom meghallgatásra-tekintésre.

clip_image018

Fejérvári Zoltán igazi lírai alkatához illő ráadással, Liszt Ferenc népszerű darabjával, a 3. Desz-dúr Consolation (Vigasztalás) című művének rendkívül érzékeny, bensőséges előadásával köszönte meg a közönség szűnni nem akaró tapsait, melyhez mi most Daniel Barenboim felvételét ajánljuk, s hogy Fejérvári Zoltán Liszt-játékát is hallhassuk, az „Assziszi Szent Ferenc prédikál a halaknak” című 1. Legendát is figyelmükbe ajánljuk.

clip_image020

A koncert második felében Csajkovszkij rendkívüli drámaisága és mindegyik tételében visszatérő, Beethoven 5. szimfóniájára emlékeztető motívuma miatt szintén „Sors” szimfóniának nevezett Ötödik szimfóniáját hallhatta a pécsi közönség, a Gilbert Varga pálcája alatt ismét egészen kimagasló színvonalon muzsikáló Pannon Filharmonikusok előadásában. A mű drámai karakterét, s egyben az első tétel progeramját Csajkovszkij a következőképp fogalmazta meg: „Teljes beletörődés a végzetbe, vagy – ami ugyanaz – a gondviselés kifürkészhetetlen eleve elrendelésébe. Allegro, főtéma. Mormolás, kétségek, panasz, szégyenkezés amiatt. A hit karjaiba vessem magam?’

Nos, a Pannon Filharmonikusok ezt a sokrétű programot a maga részletgazdagságában tökéletesen visszaadták, kezdve a nyitó klarinétszólót a maga „szlávos fájdalmával” interpretáló Arnóth Zoltán már jól ismert szép és méltóságteljes tempójú előadásával, melyhez Varga is kellő időt hagyott.

clip_image021

De a többi fafúvós szólam is remekelt, így a Tímár Judit vezette fuvolások, a Murin Román vezette oboás sor és a fagottosok, élükön Herpay Ágnessel, s kiválóak voltak az az ezúttal főszereplővé előlépő rézfúvósok is, akárcsak az ezúttal is energikusan játszó vonóskar, s természetesen Gilbert Varga volt az, aki mozdulataival is kellő feszültséget sugározva drámai előadásra sarkallva dirigálta a remek összhangban játszó együttest.

clip_image023

A második tételt általában a sors által is csak ideiglenesen megszakított, fájdalmasan szenvedélyes szerelem megnyilatkozásaként szokás még ma is interpretálni, melynek kürtmotívumához maga Csajkovszkij írta a vágyódó szavakat: „Ó, mennyire szeretlek!… Ó, szerelmem… Ha szeretsz engem… Vággyal és szenvedéllyel…”. Az már egy zenei, hangszerelési érdekesség, hogy a témát interpretáló kürtszólóhoz itt egy másik „férfias” hangszer, a klarinét csatlakozik. (Erről a Csajkovszkij szerelmi életét ismerőknek többet nem kell mondani!) Ugyanakkor a másik érdekesség, hogy népszerű operettek és más örökzöldek szerzőjeként ismert magyar zeneszerző, Ábrahám Pál, e tétel szinte szó szerinti átvételével alkotta meg a Lila akácok című filmből is ismert azonos című dalát, melynek kezdősora, akár a Csajkovszkij tételt is jellemezhetné: „Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj…” A már említett szólók mellett itt is remekeltek a szenvedélyesen játszó vonósok és a teljes zenekar is, az egyes szólamokon belül és a szólamok között is egységes szép hangzásával. ű

clip_image025

clip_image027

A harmadik tétel vélhetőleg Firenzében, egy olasz kisfiútól hallott keringődallamát is a vonósok kecses és Varga által is inspirált elegáns játéka tette emlékezetessé a tétel elején, melyhez a fafúvósok csatlakoztak, a később fergeteges virtuóz játékú hegedűsökkel együtt némi kedves humort is csempészve a műbe.

clip_image029

A finálé a mű drámai alapkonfliktusát visszaidézve és feloldva, a Végzet, vagy a Sors felett diadalmaskodni tudó ember győzelembe vetett hitének is nagyszerű hangzó képe, mely a végére kiszélesedő indulókarakterű dallam apoteózisával cseng ki. Nem véletlen, hogy Sosztakovics 7. „Leningrád” szimfóniája mellett épp Csajkovszkij Ötödik szimfóniáját játszották legtöbbször lelkesítésül a 2. világháború alatt a Szovjetunióban. Végezetül itt említtessék meg, hogy a mű sors motívumának melódiáját sokan még a mai napig is ismerősnek vélik és hallják, a ‘”Fel, vörösök, proletárok” kezdetű forradalmi dalt felismerve benne, sokan még szerzőjeként is Csajkovszkijt vélik a dal mögött, akárcsak a „Munkásgyászinduló” néven ismert általa is feldolgozott dalban. Nos, az igazság az, hogy a dal legkorábbi ismert formájában 1897-re datálható, így csak azt mondhatjuk, hogy esetleg Csajkovszkij hatott e népdalszerű dalt első ismert változatában lejegyző zeneszerzőre.

clip_image031

A Pannon Filharmonikusok a mű és a koncert legnagyszerűbb és legegységesebb teljesítményét nyújtották ebben a nagyszerű fináléban, melyet Gilbert Varga nem a megszokott oroszos, patetikusan lelassított tempóval vezényelt, annál gyorsabbat vett, ez azonban nem volt hajszolt és a zenekar szólamainak is tág teret adott az egységesen szép hangzás kibontására, s ebben akárcsak a nyitótételben a rezesek fénylő hangja adta meg a hangzás szépségének csúcsát, de a fafúvósok és a vonósok is ragyogó plaszticitással játszottak. Gilbert Varga pedig nagyszerű dinamikai építkezést és gazdag árnyaltságot hozott ki a zenekarból, pedig ezúttal a szokottnál kevésbé „látványosan” vezényelte az együttest, így a Pannon Filharmonikusok remek összjátékát és nyilván lelkiismeretesen alapos próbamunkáját dicséri ez a mostani kiváló teljesítmény. Úgyhogy méltán kapott vastapsot Csajkovszkij szimfóniája és az egész koncert is!

clip_image033

Mi most az egyik legnagyszerűbb Csajkovszkij Ötödik felvételt, a Leonard Bernstein vezényelte Bostoni Szimfonikusok koncertfelvételét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre!

Fotók:Bublik Róbert és internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s