Egy nagy jövő előtt álló, érzékeny lelkű, ifjú pécsi zongorista, Balogh Ádám koncertje

clip_image002

Egészségi állapotom miatt az elmúlt két hónapban mindössze két koncertet volt módom meghallgatni, melyek közül most a pécsi születésű és New Yorkban egy nemzetközi versenyen 2.-3. helyet szerzett zongorista, Balog Ádám március 31-i, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Takács Jenő Hangversenytermében megtartott, katartikusan érzékeny szépségű szóló zongoraestjéről szólnék..

clip_image004clip_image006 clip_image008

A kiváló pécsi zongoratanárnő, Megyimóreczné Schmidt Ildikó első, már Boros Misit megelőzően nemzetközi hírű, versenygyőzelmeket maga mögött tudó, kiváló növendéke, az 1997-brn született Balogh Ádám – akinek szülei, Révész Lívia cselló- és Balogh Jenő ütőhangszerművész, a Pannon Filharmonikusok tagjai , bátyja pedig kiváló ütős a könnyűműfajban – már 7 évesen a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában megkezdett tanulmányai alatt sorra nyerte az országos versenyeket, 2010-ben pedig 3. helyezést ért el a Budapesti Chopin és a Grazi Takács Jenő versenyen is. Később egyik nyertese volt a Fesztiválzenekar fiatal tehetségeknek kiírt verssenyének, melynek jutalmaként fellépett a Fischer Iván vezette zenekarral és játszott a Berlini Konzerthaus zenekarával, valamint a Vass András vezényelte Pannon Filharmonikusokkal is. Balogh Ádám 2011 őszétől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (a Zeneakadémia) rendkívüli tehetségek osztályának hallgatója, Némethy Attila és Eckhardt Gábor tanítványa – mind a mai napig – s már ezt követően nyerte meg 2013-ban Rómában, a 16-25 év közötti korosztály számára kiírt „Piano Talents” (Zongorista tehetségek) verseny kategória- és Nagydíját is, száz induló között!

Két évvel később, 2015-ben a világhírű amerikai zongoraművész, Van Cliburn nevét viselő, a texasi Fort Worth-ben megrendezett Cliburn első ifjúsági versenyen és fesztiválon sikerült be jutnia a legjobb 12 közé, míg idén, 2017 márciusában, szintén az Egyesült Államokban, New Yorkban sikerült a New York Concert Artists „2017 Worldwide Debut Audition” (2017-es Világkörüli Bemutatkozó Meghallgatás) elnevezést viselő versenyen bejutnia a 3 fős fináléba, ahol a 30 éves kínai győztes hölgy Zhenni Li mögött a nem hivatalos 2.-3. helyen végzett, a 27 éves olasz Mesaglioval közösen. E versenysiker értékét növeli, hogy a New York-i középdöntőbe a világ minden tájáról érkező versenyzők Los Angelesben, New Yorkban, Kölnben, Varsóban, Budapesten és Párizsban megtartott előválogatók után jutottak be kilencen, s közülük sikerült a legjobb 3 közé kerülnie Balogh Ádámnak, aki a döntőben Mozart A-dúr zongoraversenyét adta elő.

 

clip_image010

Ezután a mostani verseny után tért haza szülővárosába, Pécsre Balogh Ádám, akinek a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Takács Jenő Hangversenytermében megtartott március 31-i, telt házas koncertje, igazi mély zeneiségről számot téve aratott megérdemelt, hatalmas sikert.

Nyitószámként, igazi nagy, érett, felnőtt művészhez méltóan, aki nemcsak a zene előadása, de annak alkotó teremtőjeként is foglalkozik vele, saját, a közelmúltban alkotott, Op.1-es sorszámot viselő 5 thoughts (5 gondolat) című első művét adta elő Balogh Ádám.

Arról, hogy milyen nehéz és komoly felelősség az öröklétnek szánt első művet, Opus 1-et alkotni, talán elmondható, hogy viszonylag kevés ilyen maradandó művet ismer a zenetörténet és a zongorairodalom, talán Alban Berg Szonátája és Bartók zongora-zenekaros Rapszódiája számíthat jelentős 20. századi kivételnek. Jellemző, hogy a 14 éves Szkrjabin egy könnyed, Chopines keringőnek adta az Op.1-es megjelölést, igaz a lengyel mester meghatározó példaképe maradt sokáig.

clip_image012

Nos, ami magát a kompozíciót illeti, soha rosszabb indítást, mert Balogh Ádám első opuszában olyan elődök hangját idézve szólal meg, mely nagyon sok zongorista számára lehet példa. Nevezetesen a fiatal- és középső kori Szkrjabin harmóniai és melodikai világa az, ami a legfeltűnőbben meghatározó ebben az öt gondolatban, melyhez Balogh Ádám azt a zongoristaként tőle már megismert szenzibilis érzékenységet teszi hozzá, mely a kései Szkrajbinnál – ha lehet ezt mondani egy mindössze 43 évesen elhunyt zeneszerzőre – is oly jellemző, de a korábbi két periódusban alapvetően meghatározó. De hallhattunk a gondolatok között olyan „gondolatfoszlányt” is, melyet Ravel fűzött hozzá a szkrjabinos Balogh-portréhoz, s néhány pillanatra a borús kedélyű Rachmanyinov, s talán még Bartók arcvonása is felvillant ebben a Balogh Ádám „hangtükörben”, melyből a mozgalmas-színes 2. és 4. gondolat „fénylett ki” leginkább. Soha rosszabb kezdést, hisz a fentebb említettek mindegyike büszkén vállalható etalon zongoristaként és zeneszerzőként is, az pedig, hogy itt és most utóbbiban még, vagy már (?) Szkrjabin a „főszereplő”, Balogh Ádám igényesség mellett, a finom megoldások és különös harmóniák iránti érzékenységét is mutatja. Mi most egy a Kodály Központban, stúdió körülmények között készült és februárban feltett felvétellel ajánljuk az első kompozíciót.

clip_image014

Az est második műsorszámának előadása aztán megmutatta, hogy nem véletlen érezte bele Balogh Ádám Op.1-es művébe Szkrjabin zenéjének ihlető hatását a recenzens. Ugyanis az az 1914-ben, Alexander Szkrjabin (1872-1915) halála előtt egy évvel komponált, Op.74-es 5 prelűd hangzott fel, melynek már Messiaent idéző, különlegesen elnyújtott metrumú és szokatlanul lassú tempójú 2. tételéről maga Szkrjabin mondta azt, hogy „Ez a halál! Ez a halál, mivel ez a női kisugárzás, az egyesüléshez vezet…halál és szerelem ez a mélység.” Ugye milyen ismerős ez a gondolat Wagner Trisztán és Izoldájából és Bartók Csodálatos mandarinjából? S nem véletlen mondta ez után a 2. tétel után az ezt a szerzői megnyilatkozást az utókornak megörökítő Leonyid Szabanyejev, hogy: „Ez már nem is zene…ez misztérium.” A kompozícióiban többnyire a kvartokra építő Szkrjabin úgy fogalmazott, hogy „ezek a kvintek egy új érzést tükröznek,… ezek a harmóniák…lángoló hőként uralkodnak az asztrális sivatagban…Tudod ez a prelűd olyan, mintha több száz, vagy millió éve szólna.” Jegyezzük meg, hogy Szkrjabin második felesége ezt a darabot tartotta a legjobbnak férje valamennyi alkotása közül.

clip_image015

Az 5 Szkrjabin-prelűd érdekes módon pontosan ellentétes tempókarakterű, mint Balogh Ádám 5 Gondolata, azaz gyors-lassú-gyors-lassú-gyors. Nos, a recenzens számára a legmeglepőbb az volt, hogy Balogh Ádám nemcsak az előbb említett „kulcs-prelűdöt” és a vele azonos helyzetű és tempókarakterű 4.-et játszotta egészen katartikus átéltséggel és ihletettséggel, hanem azokat a gyors tételeket is, melyekhez rendkívül energikus fizikai erő, de ahhoz hasonló belső szellemi koncentráció is szükséges. Amit talán magam egy kissé másképp éreztem, az az előbb kulcspozíciója miatt idézett lassú tétel, melyhez magam azt a kissé dinamikailag színesebb előadásmódot érzem izgalmasabbnak, hitelesebbnek, mely például Emil Gilelsz a neten is fellelhető 1984-es koncertfelvételén hallható. De ezzel kapcsolatban maga a zeneszerző int visszafogottságra, mégpedig azzal a kijelentésével, hogy :

„A darabot kétféleképp lehet játszani, vagy sokszínű árnyalatokkal, vagy épp ellenkezőleg, teljesen egységesen, árnyalatok nélkül. … Eddig úgy komponáltam, hogy az interpretációnak csak egyfajta módja volt lehetséges. Most azt akarom, hogy lehetséges legyen különböző módon, mint ahogy egy kristály is különbözőképp tükrözi vissza a fénysugarakat.”

clip_image017

Sokadszor hallva Balogh Ádám Szkrjabin-játékát és abban való fejlődését, melyet ez a sok nagy művészéhez mérhető interpretáció is jelez, magam is, mint az orosz zongorista-zeneszerző zseni lelkes híve, maximálisan helyeselni tudom az ifjú pécsi zongorista azon tervét, hogy Szkrjabin valamennyi zongoradarabját elő szeretné adni, csatlakozva ezzel, a nálunk Csalog Gábor által felvállalt misszióhoz. Most – akárcsak saját műve esetében – a Kodály Központban felvett 5 Szkrjabin prelűd meghallgatását-tekintését ajánljuk a Koncertvisszhang olvasóinak figyelmébe.

Balogh Ádám igazán merész és igényes műsorválasztását dicséri, hogy saját darabja és Szkrjabin elgondolkodtatóan még a tapsról is elfeledtető darabja után a zongorairodalom egyik legnehezebb kihívását választotta koncertje első részének zárásaként. Maurice Ravel (1875-1937) Gaspard de la nuit (Az éjszaka Gáspárja) című, Aloysius Bertrand verseinek hatására 1908-ban komponált művét adta elő, melynek mindhárom tétele – ha különbözőképp is, de – rendkívüli kihívások elé állítja a zongoristát. Az első tétel, az Ondine amellett, hogy ragyogó vízi zene Liszt és a fiatalkori Ravel modorában, mint igazi programzenei alkotás híven megjeleníti a vers sokszínű világának zenei impresszióit, a kastély úrnőjétől, a vízi tündéreken át, a természeti erők, víz, tűz, föld és levegő áramlásáig, és a kétfajta szerelem jelzésszerű ábrázolásáig: „mikor elduruzsolta énekét, kért, húzzam ujjamra gyűrűjét, vegyem nőül a vízitündért és menjek el vele palotájába, ahol a tavak királya leszek. És amikor azt feleltem, hogy halandó nőt szeretek, szomorúan és csalódottan ejtett néhány könnyet, majd kacagásban tört ki és eltűnt a zuhatagban”.

Balogh Ádámnak úgy sikerült ezt a sokszínű tartalmi mondanivalót megéreztetnie, hogy a vízi zene magával ragadó sodrása, ha változó intenzitással is, de mindvégig meghatározóan kiemelkedett a zenei anyag szövetéből.

clip_image019

A Le Gibet (Az akasztófa) című 2. tételben a halálfélelemmel teli szorongás érzése a meghatározó, melyet a költemény a természet apró teremtményeinek (tücsök, légy, bogár, pók) neszezéseivel és a város távoli harangszavával is érzékeltet: „pók szövi áttetsző hálóját, mintegy nyakkendőt a megfojtott nyak köré? Távolban, a város határán harang szól, és a lenyugvó nap egy akasztott ember holttestét vonja be pírjával.” Balogh Ádám játékában mindezek kellő finomsággal és súllyal jelentek meg, de úgy, hogy az együtt-érző ember hangját is megszólaltatta, máskor is megcsodált, hihetetlenül érzékeny billentéskultúrájával.

clip_image021

A mű legnépszerűbb és legnehezebb tétele, Scarbot, a rettegett éjjeli kísértete, törpét ábrázolja, aki akkorára nőtt „mint egy gótikus székesegyház harangja, pettyes zubbonyán pedig arany csengettyű fityegett. De csakhamar elkékült a teste, átlátszóvá vált, mint a viasz, arca elsápadt, mint a gyertya csonkja – és nemsokára megsemmisült.

A többnyire élesen ritmizált, spanyolos karakterű zene, Ravel szándéka szerint is az addig ismert egyik legvirtuózabb zongoradarab, Milij Balakirev Islamey fantáziájának technikai nehézségével kívánt versenyre kelni, s ezt csapongó, szertelen hangulati hullámzásainak és váratlan megtorpanásainak zeneileg adekvát kifejezésével sikerült is elérnie Ravelnek.

Balogh Ádámnak ezeket a technikai nehézségeket nagyszerű magabiztossággal sikerült megoldania, de úgy, hogy nemcsak e virtuóz zárótétel, de az egész minden szépségét is sikerült felmutatnia. Nem csoda, hogy már a szünetben sokan arról beszéltek, hogy milyen rendkívüli tehetséget hallhattunk a koncert első felében, a koncert után pedig Balogh Ádám fogalmazott úgy, hogy szerinte ez a Ravel mű nehézségben felér a zongoraverseny-irodalom legnehezebb alkotásával, Rachmanyinov 3. zongoraversenyével, melyet egyébként épp most tanul. Most azonban meghallgathatjuk Balogh Ádám március 31-i Ravel Gaspard de la nuit előadását, mely olyan „istenien ördögi”, hogy illik rá Ravel a címről mondott ördögi jelzője.

Ha a koncert első fele az elmélyült gondolatok, élet és halál kérdéseivel, drámáival foglalkozott, Ravel művében némi groteszk, démoni hangütést is megjelenítve, akkor a második rész első fele Balogh Ádám könnyedén klasszikus és korai romantikus, elegáns zongorázásába engedett betekintést. Az alapot pedig ehhez Robert Schumann (1810-1856) 1838-ban komponált Kinderszenen (Gyermekjelenetek) című ciklusa adta ehhez, melyhez eredetileg 30 könnyű zongoradarabot komponált Schumann, – gyermekkori emlékeit felidézve, illetve amikor felnőttként is gyermeknek érezte magát – majd ebből 13-at hagyott meg a végleges verzióban. Schumann eredetileg csak a Leichte Stücke (Könnyű darabok) címet szánta ciklusának, amikor azonban ez véglegessé összeállt, a darabok megkapták ma ismert címeiket (Különös történet, Könyörgő gyermek, Eléggé boldog; Egy fontos esemény, Álmodozás, A kandallónál, A hintaló lovagja, A gyermek elalszik, A költő felel, stb.)

Közülük a legismertebb a mű centrumában álló 7. darab, az Álmodozás Schumann egyik legnépszerűbb melódiája lett, olyannyira, hogy egy 1944-es német életrajzi filmnek címe is ez lett, az 1947-es amerikai Song of Love, (A szerelem dala) című, Clara Schumann szerepében Kathrine Hepburnnel készült Hollywoodi filmnek is ez volt a nyitó és záró zenéje, s számtalan feldolgozása ismert világszerte, mind a komoly- mind a könnyűzenében. De népszerű a záró „A költő felel” című részlet, miként az „Egy fontos esemény” és a mi Dohnányi Ernőnk humoros stílusára is hatással lévő „A hintaló lovagja” is.

clip_image023

Balogh Ádám Schumann Gyermekjeleneteinek többségében lírai darabjait könnyed eleganciával, puha billentéssel és sallangmentes egyszerűséggel adta elő, de úgy, hogy ezeket a hálás melodikus témákat kellően kibontani engedő, de azért túlzásoktól mentes tempóban adta elő, a sorozat nyitódarabját pedig egy kicsit gyorsabban, épp csak annyival, hogy tudjuk most nem a régebbi múlt egyik interpretációját halljuk, hanem egy mai fiatalét. A szűkebb teret adó dinamikai tartományt is kellő ízléssel igyekezett árnyaltabbá tenni, s az egyéni agogikával is csak a szükséges mértékig élt. Mi most az idős Vladimir Horowitz szintén rendkívül finom és elegáns Gyermekjelenetek felvételét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre.

Ezután a közönségbarát és hangulatos produkció után igazán vártuk, hogy miként teszi le névjegyét Balogh Ádám Liszt Dante szonátájában, ami az első részt záró Ravel műhöz hasonlóan – Liszt h-moll szonátájával együtt – szintén a legnagyobb zongorista-kihívások közé tartozik. Azzá teszi az 1837-49 között írt kompozíciót, hogy annak ellenére, hogy a Dante Isteni színjátékának Poklához és egy Dante olvasása nyomán írt Victor Hugo vershez kapcsolódik, mégis hatalmas érzelmi áradást és az emberi teljességre való törekvést tükröző muzsikát alkotott hozzá Liszt, így messze nem elég a hangok, s akár az egész mű mégoly virtuóz eljátszása, a hangok mögé kell tudni látni és láttatni.

clip_image025

Nos, Balogh Ádámnak ezt a cseppet se könnyű feladatot, néhány apróbb hibát leszámítva egészen magával ragadóan és korát meghazudtoló érzékenységgel sikerült megoldania. Mégpedig úgy, hogy a technikailag legvirtuózabb részeket is a karakterábrázolás koncepciója alá rendelve tudta megvalósítani. A pokol kapuját, az örök kárhozatot ábrázoló nyitó témát – melyet Alfred Cortot „átok-motívumnak” nevezett – és annak transzformációit, még mindig törékeny alkatát meghazudtoló erővel játszotta Balogh Ádám, aki ebben elsősorban a dinamikai hangsúlyok kiemelését állította előtérbe, Mihail Pletnyovhoz hasonlóan, a Cziffra György interpretációját jellemző kérlelhetetlenül gyors tempók helyett, aki viszont mindkettőt azonos súllyal alkalmazta. Az emberi esendőség és kiútkeresés hangjait a rá mindig is jellemző, érzékenyen finom és tempólassításokkal is kellően előkészített, gazdag billentéskultúrával ábrázolta és valósította meg. A mű záró részének „a pokol démoni erején a hit által diadalmaskodni tudó embert ábrázoló” emelkedett hangjait a mű egésze folyamán is többször hallott nagyszerű dinamikai fokozással tárta elénk Balogh Ádám, aki szinte szimfonikus zenekari hangzást volt képes elénk varázsolni a pécsi Művészeti Bösendorfer zongorájából. Játékának intenzitására jellemző módon ehhez nemegyszer szinte a zongoraszékről felemelkedve adta át magát a benne feszülő zenei érzés és gondolat erejének.

clip_image026

Balogh Ádám a szűnni nem akaró tapsokat azzal a szimpatikus mentegetőzéssel hárította el, hogy bár szívesen adna ráadásokat, mégis úgy érzi, hogy ezután a mű után ez nem lenne méltó. Balogh Ádám azonban nemcsak ezzel a gesztussal, de az egész koncerttel, s legutóbbi versenysikerével is bizonyította, hogy ő már nemcsak a jövő ígérete, de már most is igazi művész, akit méltán hasonlíthatunk és mérhetünk a nagy zongoraművészekhez. Hiszen ne feledjük, hogy ebben a korban Ránki Dezső már megnyerte a zwickaui Schumann-versenyt, Kocsis Zoltán pedig a budapesti Beethoven-versenyt, vagy, hogy a közelmúltból is idézzünk példát, Balázs János az Első Pécsi Nemzetközi Zongoraversenyt Liszt Ferenc Emlékére. Balogh Ádámnak, ha kellően odafigyel ő és tanárai is pályája töretlen fejlődésére és megfelelő hazai és nemzetközi menedzselést is kap, nagyszerű és kimagasló zongoraművészi pályát jósolok, hiszen ragyogó zongorista kvalitásai mellett, a zene iránti mély elkötelezettsége és igazi tehetséget jellemző alázata is predesztinálja erre.

Annak illusztrálására, hogy a már jelzett Szkrjabin-vonal mellett milyen zongoraművészi és zenei irányt javasolnék – többek között – Balogh Ádámnak, álljon most itt a Pécsett is járt világhírű orosz zongorista, Lazar Berman (1930-2005) egyik kínai koncertfelvétele, Liszt Dante szonátájának hihetetlen gazdagságú grandiózus előadásával, majd Balogh Ádám másfél évvel ezelőtti Kodály Központbeli felvétele Rachmanyinov 2. szonátájából.

fotók: internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s