A pécsi egyetemi muzsikusképzés és a pécsi zenekarok katarzisa, avagy a 20 éves Művészeti Kar, a Pannon és az Ércbányász zenekar decemberi koncertjei

Igyekezvén megfogadni lányom tanácsát, megpróbálok rövidebben írni a novemberinél, az általam megtekintett decemberi, Kodály Központbeli pécsi koncertekről. A kezdet azért sem lesz nehéz, mert a december 1-én, a Pannon Filharmonikusok bérletében fellépő Zágrábi Filharmonikus Zenekar koncertje nemcsak a mi pécsi zenekarunkhoz, de a magyar átlaghoz képest is igencsak közepes színvonalúnak volt mondható. Úgy-ahogy némi érdekességet véleményem szerint a koncert rövid, de annál hatásosabb nyitószáma, a jeles 20. századi horvát komponista Boris Papandopulo (1906-1991) Amfitrion című nyitánya jelentett, kellemesen hallgatható, neoklasszikus hangütésével.

Beethoven Hármasversenyének előadásában azért is volt „pechje” a vendégszólistáknak, a hegedűs Martin Draušniknak, Smiljan Mrčela gordonkásnak és Zrinka Ivančićnak, mert Pécsett a Pannon Filharmonikusok 2014. áprilisi hangversenyén olyan világklasszis teljesítményt nyújtó szólistákkal hallhattuk a művet, mint Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes, akik a nemzetközi élmezőnybe tartoznak, s két előbbit nyugodtan nevezhetjük a legkeresettebbek közé tartozó világhírű muzsikusnak. Talán csak a zongorista hölgy színvonala volt közel a két évvel ezelőtt hallott „magyar triászhoz”, s a Zágrábi zenekar játéka közelítette meg egy kicsit a Pannon Filharmonikusokét Beethoven versenyművében, de a második félidőben hallott Schumann 4. szimfóniában hallott zenei színvonal újra azt bizonyította, hogy a mieink hangzásképének finomságaival, dinamikai és színbeli skálájának gazdagságával a most hallott zágrábi zenekaré nem ér fel, sokkalta egysíkúbb, drabálisabb, talán csak a magabiztos erő az, ami a mieinknek is követendő lehet.

clip_image002 clip_image004

December 8-án a PTE Művészeti Kara 20 éves jubileumát ünnepelve katartikusan szép hangversenyt adtak a Zeneművészeti Kar kiváló tanárai és tanítványai, akikhez két sztárvendég, Miklósa Erika operaénekes és Ránki Dezső zongoraművész csatlakozott, egészen káprázatos produkcióval. A Művészeti Kar dékánja, dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy által moderált műsor, melyet az Univ Tv a youtube-ra feltett felvételei révén megtekinthetünk, az egyetem hallgatóiból a közelmúltban alakult PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar produkciójával kezdődött, akik a kiváló amerikai fúvószenekari komponista, Alfred Reed (1921-2005) Evolutions (Fejlődések) című, kellemesen könnyed hangvételű, neoklasszikus stílusú művét adták elő, az együttest vezető, a nemzetközi fúvószenei élet legkiválóbb karnagyai között jegyzett, Liszt-díjas, Neumayer Károly, fúvószenei tanszékvezető vezényletével.

A következő fellépő Pólus László gordonkaművész volt, az egyetem vonóstanszakának vezetője, aki Igor Stravinsky Pulcinella balettjéből készült Olasz szvit Serenata tételét adta elő, Huszics Ibolya zongorakíséretével, s ha a produkció nem is volt olyan magával ragadó és makulátlan, mint a Várdai Istvánnal néhány évvel ezelőtt, a Fülei Balázzsal a Dominikánus Házban adott koncerten hallott, de azért hű képét adta a Pergolesi dallamok nyomán írott, 20. század eleji, neoklasszikus stílusú műnek. (Azt zárójelben jegyezzük meg, hogy Várdai István azonos nevű, karnagy édesapja mellett Huszics Ibolyának gyermeke.)

Ezután egy igazi csemege és ritkán hallható kamarazenei felállás következett. Bach C-dúr szonátáját fuvola-gitár duó átültetésben hallhattuk, két kiváló muzsikus előadásában, Drahos Béla a világhírű Liszt-díjas fuvolaművész egészen felszabadult és káprázatosan virtuóz és ugyanakkor éteri játékával, valamint dr. Vas Bence gitárművész, a Zeneművészeti Intézet igazgatójának érzékeny finomságú precizitású kíséretével.

A PTE MK Zeneművészeti Intézetének magánének szakos képzését a következő fellépő volt hivatva képviselni, Bazsinka Zsuzsa, a Magyar Állami Operaház Osváth Júlia-díjas szopránja, az egyetem óraadó tanára, Richard Strauss Négy utolsó ének című életműzáró dalciklusának Lefekvéskor című tételét adta elő, szép tónusú hangjához képest a kelleténél talán kicsit több vibrátóval, mégis kellő meghittséggel, Halász Ágnes precíz és érzékeny zongorakíséretével.

A következő fellépő Holics László zongoraművész, egyetemi adjunktus volt, aki Schubert Gesz-dúr impromtujét szólaltatta meg, a rá jellemző finomsággal, ha ezúttal kicsit elfogódottnak is éreztük játékát, így egy kissé hiányoztak azok az egyedi dinamikai és tempó agogikai megoldások, amelyek a „csak szép” előadást naggyá teszik.

A PTE MK Zeneművészeti Intézete hangversenyének első felében a sztárvendég, Miklósa Erika, a Liszt-díjas világhírű magyar koloratúrszoprán volt, aki az elmúlt években is gyakran fellépett Pécsett, a Kodály Központban, ahol ezúttal Verdi Traviatajából Violetta 1. felvonásbeli áriáját énekelte, a számára bizonyára alkalmi fellépésnek számító hangversenyhez képest, ragyogó kidolgozottságú virtuozitással, ugyanakkor nagyon finom dinamikai árnyalatokkal, majd Mozart Don Giovannijából a címszereplő és Zerlina kettősét, a kiváló pécsi bariton, Bognár Szabolcs, a PTE-n végzett és jelenleg itt tanító óraadó tanár közreműködésével, igazán játékos meghittséggel.

Az első rész záró száma, Kodály Zoltán 1951-ben komponált Kállai kettős című, világhírűvé lett népdalcsokor-feldolgozása, melyet Pécsett Antal György(1917-2007) Liszt-díjas karnagy, konzervatóriumi, majd főiskolai igazgató mutatott be, míg most a Pécsi Egyetemi Zenekar és a Pécsi Egyetemi Vegyeskar, valamint Gódor Erzsébet cimbalmos adott elő, dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy, a PTE Művészeti Kar dékánjának precíz és temperamentumos vezényletével. Az egyetemi kórus kiegyenlített, szép hangzásában örömmel tapasztalhattuk meg a nőikari rész vezető szerepe mellett, hogy a férfikari részleg is erőteljesen szólt, s a kórus egészére a tiszta intonáció, tökéletes prozódia, természetesen erőteljes dinamika, és vivőerő volt a jellemző, így nem véletlen kapott nagy tapsot a produkció.

A koncert második felét az est legnagyobb hatású és a szólista révén világszínvonalúan katartikus produkciója nyitotta, Robert Schumann a-moll zongoraversenyét ugyanis az a Ránki Dezső játszotta, aki 18 évesen, 1969-ben a Zwickau-i Nemzetközi Zongoraverseny 1. díjának nyerteseként kezdte nemzetközi és világkarrierjét. De azért arról se feledkezzünk meg, hogy 16 éves korában, 1967-ben már résztvevője volt az 1. Pécsi Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábornak, Kocsis Zoltánnal együtt. Azért, hogy ezekről a műsorvezetés megfeledkezett, kár, de tán érthető, hiszen nem lehet mindig, mindenkitől elvárni a pécsi zenei élet múltjának hiánytalan ismeretét.

clip_image006

Azt viszont talán igen, hogy a Pécsi Egyetemi Zenekar tiszteletbeli és valóságos koncertmestere, Gyermánné Vass Ágnes, azon kevés koncertmesterek egyike, akinek Liszt-díjjal is elismerték munkásságát, említésre kerüljön, lévén, hogy a zenekart vezető, Kocsár Balázs Liszt-díjas karmesterrel, az Operaház Főzeneigazgatójával, a Zeneművészeti Intézet tanszékvezetőjével együtt elévülhetetlen érdemei vannak az elmúlt évtizedben is abban, hogy a Pécsi Egyetemi Zenekar a legnehezebb feladatoknak is a siker jegyében vághat neki. Mint ahogy most is remekül fogta össze nemcsak a vonóskart – akiknek minden bizonnyal átadta gazdag tapasztalatait –, de a teljes zenekart is. Emiatt és a korábban már közösen átélt zenei élmények miatt is érthető, hogy Ránki Dezső puszival és kollegiális öleléssel fejezte ki háláját a kiváló pécsi koncertmesternek, Gyermánné Vass Ágnesnek.

clip_image008 clip_image010 clip_image012

Természetesen a fő felelőse a mostani, a zenekar részéről is remek produkciónak, Kocsár Balázs, aki nyilván a jó időbeosztás mellett, hatalmas tapasztalat és tudásmennyiségének és minőségének köszönhetően a zenekari szólamok egy egységes koncepció jegyében való kialakítására és összefogására törekedve tanítja meg jövendő zenekari muzsikusait arra, hogy hogyan kell szólamtársaikra és a zenekar egészére egyaránt kellően figyelve jól együtt-muzsikálni a szólistával is. Ha a szólamokon belül nyilván lehetne és lehet is majd szerencsés csillagzat alatt egy még egységesebb hangzásképet kialakítani és ezt az állapotát tartósítani, az még a jövő feladata. De már erre a Schumann zongoraversenybeli partnerségre is büszkék lehetnek az egyetemista zenészek.

clip_image014

Ránki Dezső a tőle megszokott precizitással és ihletetten finom billentéskultúrával szólaltatta meg a Schumann koncert meghittebb, bensőséges pillanatait, s itt hangsúlyozottan nem csak a lassú tételre gondolok, de a mű szinte minden olyan pillanatára, melyek lehetőséget adnak az emberi gyengédség kifejezésére. Ami viszont az igazi katarzist jelentette, az az volt, hogy Ránki valami olyan hihetetlen energikussággal és dinamikai fokozásokkal játszotta el a versenymű szólista szólamának erőteljesebb részeit, amely szinte Kocsis Zoltán, néha őserejűnek tűnő játékát idézhette fel a közönségben, s idézte bennem is. Hogy ez tudatos volt-e vagy sem, nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy az eltávozott barát és kolléga helyét csak egy ilyen kvalitású és ilyen zenei-emberi összetettséget átadni tudó muzsikus tudja és jó, ha vállalja fel, mint Ránki Dezső.

A PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének a művészeti Kar 20 éves jubileuma alkalmából adott koncertjének záró száma, Liszt Ferenc Les preludes című szimfonikus költeménye volt, melyet a Pécsi Egyetemi Zenekar olyan magas színvonalon szólaltatott meg, melyet nemcsak az ország felsőoktatási intézményeiben működő „utánpótlás” szimfonikus zenekarok, de a profi, felnőtt szimfonikus zenekarok is nyugodtan felvállalhatnának. Mert, ha talán nem is mindegyik szólam és mindig hozza ki a maximumot a zenei anyagból, de a muzsikusok maximális igyekezettel azon vannak, hogy ők maguk, a maximumot hozzák ki magukból.. S amit ehhez Kocsár Balázs hozzá tud tenni, az a csapat munka szeretete, örömének megismerése és a maximális kollegialitás, valamint az egy-egy nagy célért való összefogásnak a megvalósult produkció sikerében való, lélekemelő „megfürdetése”. Mely a jövő sikerének is egyik záloga és előképe, előjátéka lehet, ha már a Les preludes magyarul Előjátékokat jelent. Melyben persze éppúgy ott van programként, amit az ifjú muzsikusok is nap mint nap átélhetnek: a harc, a küzdés, a mindennapi munkában, a természet, más vidékek, a muzsika és a közös koncertturnék révén való megismerése is, az ifjúság néha felhőtlennek tűnő, szerelmi álmokkal teli boldogsága, s a diadalmas révbeérkezés egy jól ki- és megválasztott életpálya esetében, melyet a csillagok szerencsés állása is remélhetőleg segíteni fog.

Október elsejei, hatalmas sikerű pécsi bemutatkozó koncertje után kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel vártam Gerard Korsten újabb pécsi hangversenyét a Pannon Filharmonikusokkal, akikkel december 15-én, két kedvenc zeneszerzője, Brahms és Dvořák egy-egy alapvetően drámai-patetikus hangvételű művét adta elő a Dél-Afrikában született, Salzburgban, Végh Sándor zenekarában is helyét megálló, hegedűsből lett osztrák karmester.

clip_image016

S nem csalódtam én sem és a pécsi közönség sem Korstenben, aki Brahms 1. d-moll zongoraversenyét olyan drámai hevülettel és egy jól átgondolt koncepció jegyében vitte végig az emberi lét nagy sorskérdéseinek szintjére emelve a művet, melyre még Brahms is büszke lenne.

A zenekar minden részlege és szólama olyan hihetetlen hangzásegységgel szólalt meg, melyet rég nem tapasztaltunk a már régóta egészen kitűnően muzsikáló együttesnél. A legfeltűnőbb a vonóskar egészen magával ragadó ritmikai precizitása volt, melyből a Bánfalvi Zoltán vezette hegedűsök egészen virtuóz játéka volt a legkiemelkedőbb. De a fa- és rézfúvósok, üstdobos teljesítménye is egészen kimagasló volt.

clip_image018

A versenymű szólistája, Bogányi Gergely is sokkal erőteljesebb és összefogottan drámai játékot produkált, melyben a tőle megszokottnál nagyobb dinamikai skála volt a legfeltűnőbb, bár szerencsére a finom líraiság is ott volt, az ezúttal még a megszokottnál is érzelmekben gazdagabb zongorázásában. Az is a különlegességekhez tartozott, hogy a Kodály Központ két zongorája közül a Bösendorfert választotta, a nagyobb hangú és csilingelőbb Steinway helyett, így egyszer-kétszer kicsit takarta a zenekar, ami azonban részben Brahms számlájára is írható, így viszont egy bensőségesebb hangzásképet, vagy inkább „színt” kaphattunk Bogányitól, aki viszont kellő szerénységről téve tanúbizonyságot, rendkívül hálásan szorongatta meg Gerard Korsten kezét, mint akinek határozott és rendkívül drámai felfogása inspirálta z ő megközelítését is Brahms művéhez.

Mi most Gyenisz Macujev és a Szent Pétervári Filharmonikus Zenekar Jurij Tyemirkanov vezényelte koncertfelvételének youtube-linkjével próbáljuk meg felidézni a Pécsett hallott zenei élményt, hozzátéve, hogy a Gerard Korsten vezényelte pécsi zenekar előadása sokkal feszesebb és drámaibb volt, míg a szólisták közül Macujevé volt egy kicsit erőteljesebb, Bogányié finomabb.

A koncert második felében a cseh zene legnagyobb géniusza, a Brahms által melódiái miatt is irigyelt, Antonin Dvořák 6. D-dúr szimfóniája hangzott fel, vélhetőleg pécsi bemutatóként. A Pécsett leginkább Howard Williams és Kocsis Zoltán által favorizált Dvořák művei közül eddig Stabat materén és Rekviemjén kívül 7., 8., és 9. szimfóniája, hegedű-, gordonka- és zongoraversenye hangzott fel. Az 1880-ban – egyes zenetörténészek szerint Brahms hatása alatt – komponált 6. D-dúr szimfónia nyitó tétele magán viseli a cseh folklór hol hősies, hol bensőségesen hazafias karaktervonásait, mely a kissé bátortalannak tűnő kezdés után szinte a 8. szimfónia fináléját megidézően robban bele a hallgatóság tudatába, hogy aztán meghitt kicsengésével lepje meg. A lassú tétel nagy része is e meghitt hangvétel és az ahhoz tartozó remek fúvós szólók (oboa és kürt) jegyében telt, középrészében egy drámai csúcsponttal. Számomra, akinek otthoni lemezgyűjteményében meg van az összes Dvořák szimfónia, de már vagy 3 évtizede hallgattam utoljára a Hatodikat, a legnagyobb meglepetést a 3. tétel, a Scherzo okozta – melynek népies hangja mögött, melyet egy tipikus cseh tánc, a furiant is megidéz –, mégpedig azzal, hogy hangvételében, hangszerelésében néhány fordulata, már Janáček, Novák és Martinů, vagy akár a mi Bartókunk és Kodályunk zenéjét is előlegezi. A finálé pedig, ha kicsit rövidebben, frappánsabban, összefogottabban is, de a német-osztrák tradíció és saját előbbi és későbbi fináléinak ötvözetét adja, kissé szabályos, de dinamikájában és fokozásaiban pátosszal teli és diadalmaskodni tudó életerőt sugározva.

clip_image020

A Pannon Filharmonikusok legjobb napjaikat és koncertjeiket idézően muzsikáltak egy alapvetően számukra nem annyira ismerős zenei világban, s ez különösen a Scherzóban volt jól látható is az arcokon, de mégis olyan, sallangmentes magabiztossággal vették ezt az újabb akadályt is pályájukon, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze lehet is, ha egy olyan kiváló karmester vezényli őket, mint Gerard Korsten, akinek precíz, de azért nem szigorú, gyors tempókat vezénylő, mégis érzelemgazdagságot sugárzó kezei alatt szinte szárnyalt a Pannon Filharmonikusok

ilyen teljesítményt sugárzó arccal csak ritkán teljesítő csapata, amely jól láthatóan nagyon élvezte a közös munkát ezzel a ragyogó karmesterrel, muzsikussal. Szinte csak a „Howard éra” Dvořák előadásai voltak ilyen felszabadító erejűek, mint ez a mostani koncert, melynek első fele pedig a legjobb Nicolás Pasquet vezényelte Brahms koncertekhez volt mérhető, vagy azt felül is múló. Ha azt kívánom, hogy ennél rosszabb karmestert a jövőben sose kapjon a pécsi zenekar, azt hiszem a tartós világszínvonalat kívántam az együttesnek, amit kívánok is. Most pedig a Berlini Német Szimfonikus Zenekar 1994-es koncertfelvételét ajánlom figyelmükbe, melyet az akkor 35 éves angol karmesternő, Sian Edwards vezényelt.

Hadd szóljak végezetül egy általam műsorvezetőként vezetett Kodály Központbeli koncertről, melyet így csak az oldal backstage-ből hallhattam, némileg a hangszórókból is.

A Pécsi Ércbányász Koncert-Fúvószenekar december 18-i évzáró hangversenyéről van szó, melyet a köztudottan rendkívül igényes hangszereléseiről ismert karnagyuk, Szabó Ferenc, a zenekar élén eltöltött 25 éves, és karnagyi jubileumának 35 éves évfordulója tiszteletére is rendeztek.

clip_image022

A klasszikus komolyzenei művek terén az egész magyar fúvószenei életben meghatározó hangszerelői tevékenységet folytató Szabó Ferenc ezúttal sem tagadta meg önmagát, és Joseph Haydn már korábban átültetett Katona szimfóniájának címadó 2. tétele után két szenzáció számba menő fúvószenekari átültetésre vállalkozott. Bartók Gyermekeknek című zongoraciklusának 2. kötetéből 13 népdalfeldolgozást hangszerelt meg fúvószenekarra olyan kiválóan, hogy méltán csendült fel a közönség „Pécsi Tapsa” Szabó Ferencnek és az „Urán” zenekarnak, mely egy olyan új művet alkotott meg ezzel az átültetéssel, mely méltó lehet arra, hogy a legkiválóbb ifjúsági és felnőtt fúvószenekaroknak is repertoárdarabja legyen.

A másik új hangszerelés a 19 éves Dohnányi Ernő(1877-1960) 1896-ban komponált, pályadíjnyertes Zrínyi nyitánya volt, melyet eredetiben 2016. november 6-án a Strauss Kálmán vezényelte Pannon Filharmonikusok mutattak be Pécsett első alkalommal, december 18-án pedig a fúvószenekari változat világpremierjét, azaz ősbemutatóját a Pécsi Ércbányász Koncert-Fúvószenekar játszotta a hangszerelő Szabó Ferenc vezényletével.

clip_image024

A koncert második felében népszerű örökzöld dallamok szólaltak meg, John Williams Imperial indulója, Frank Sinatra és Paul Anka My Way-e, W. C. Handy St. Louis Blues-indulója, a „Télapó jön a városba” című amerikai karácsonyi sláger és ősbemutatóként Wolf Péter – annak idején Sass Sylvia által énekelt – Ave Mariájának fúvószenekari átirata, Gida Attila tenor-, Barta-Vörös Ildikó fuvola és Ideiné Hajnal Ditte esz-altszaxofon szólójával, Szabó Ferenc vezényletével.

clip_image026

Amennyire kívülről megítélhető volt a Pécsi Ércbányász Koncert-Fúvószenekar évzáró koncertjén „hozta” az ilyen nagy feladatokra vállalkozó amatőr fúvószenekaroktól elvárható színvonalat, melyben néhány apróbb hiba természetesen belefért, de az biztos, hogy ezek a muzsikusok és nem csekély, mintegy 600 főnyi közönségük az úgynevezett „komolyzene” szeretetét is magukkal vitték haza karácsonyra és nemcsak erre az évre, de az eljövendő újévekre is. Némi hangulatfelidézésként, szóljon egy rövid részlet Bartók Gyermekeknek sorozatából a 2. kötetből zongoraeredetiben, Dohnányi Zrínyi nyitánya a Kovács László vezényelte Miskolci Szimfonikusokkal és John Williams indulója egy amerikai fúvószenekarral.

Fotók: internet

                                      Kovács Attila

Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s