Kocsis Zoltán és a pécsi zenei élet

clip_image002

Kocsis Zoltán halálával az ezredforduló, vagy talán még inkább az elmúlt csaknem fél évszázad egyik legnagyobb magyar zenei polihisztorát vesztettük el. Akit természetesen mint világhírű zongoraművészt, Bartók és a magyar zene egyik leghitelesebb és legnagyobb hatású mesterét ismertek világszerte, a zenei körökön messze túl is.

De legalább ilyen fontos a rendkívül igényes műsorválasztású, a legnagyobb zenei kihívásokat is felvállaló karmesterre, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójára is emlékeznünk, aki a főváros mellett az egész magyar és így a vidéki szimfonikus zenekari tradíciónak is segítője és megújítója is volt. Ugyanakkor néhány saját műve mellett, mint kiváló hangszerelő is múlhatatlan érdemeket szerzett zeneszerzőként is, legyen elég talán Schönberg Mózes és Áron című operájának általa történt befejezésére, vagy kiváló Liszt, Kodály, Debussy és Rachmanyinov hangszereléseire utalnunk. S akkor még nem szóltunk a részletek mellett átfogóan is lebilincselő zenetörténeti tudásáról, a többi művészeti ág, így például a festészet és az irodalom legmagasabb szintű ismeretéről és többsíkú zenei felhasználásáról. (Zárójelben hadd említsem, hogy neki elég volt csak egy rövid utalást tenni rá, rögtön jelezte, hogy természetesen tudja, hogy a pécsi Csorba Győző az egyik legnagyobb Janus Pannoniust fordító költőnk.) Mindemellett számomra az a mindig a legnagyobb tökéletességre törekvő maximalizmus volt a legimponálóbb, mely nem szerette és nem is fogadta el a lapos tekintélytiszteletet, még akkor sem, ha ez őt magát érintette volna. Így lehettem részese a vele készített mintegy 30 interjú és néhány „privát” beszélgetés során annak, hogy épp emiatt a tökéletességre törekvés miatt szívesen fogadta a nemegyszer másnak csak apró részletkérdésnek ható, az övétől épp ezekben eltérő véleményeket, álláspontot is. Az igazat megvallva néhány koncert után már szinte várta, hogy az interjúban épp mit teszek szóvá, mi az amivel nem teljesen értek egyet, bár ebből nagyon kevés volt. Most azonban úgy illik számomra is, hogy ne csak saját hozzá fűződő emlékeimet, de a pécsi zenei életben betöltött, s az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepéről is szóljak, melyért 2016. március 15-én Pécs város Kulturális Nagydíját vehette át dr. Páva Zsolt polgármestertől.

clip_image003

Az alábbi írás természetesen nem vállalkozhat a világhírű zongoraművész-karmester, Kocsis Zoltán és a pécsi zenei élet kapcsolatának teljességére való áttekintésére, arra azonban talán igen, hogy jelen sorok írója, úgyis mint a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójának egykori zenei szerkesztője, később mint a ZSÖK Eozin magazinjának munkatársa, majd a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának zenei szakreferense visszaemlékezzen a Kocsis Zoltánnal való személyes kapcsolataira, valamint az általa meghallgatott mintegy 30 hangverseny közül a legjelesebbekről történő beszámolóira.

Kocsis Zoltán, amint erről maga is megemlékezett a vele általam készített első interjújában, az 1960-as évek közepén került személyes kapcsolatba a pécsi zenei élettel – akárcsak jeles pályatársa Ránki Dezső – mint a Pécsi Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor tizenöt éves résztvevője, 1967-ben. A Magyar Rádió 1970-es, Beethoven születésének 200. évfordulója tiszteletére megrendezett zongoraversenyén 18 évesen elért győzelmét követően beinduló – már huszonévesen Liszt- és Kossuth-díjjal is elismert – hazai és nemzetközi zongorista világkarrierje közben, a 70-es, 80-as években csak nagyon ritkán lépett fel Pécsett, s ennek okáról az 1992-ben vele készített rádióinterjúban lényegileg idézve a következőket mondta. „A magyar zenei életben csupán egyetlen olyan zongoraművész volt az elmúlt évtizedekben, aki kizárólag zongoristaként, a koncertezést választva „meg tudott élni”, Fischer Annie. Rajta kívül mindenki másnak a tanári és egyéb – zeneszerzői, hangszerelői – munka, és zenei együttesekben, nálam például az Új Zenei Stúdióban való közreműködés jelentett egy fontos kiegészítő hátteret. Az, hogy mindemellett Pécsre miért jutottam el ritkán, csupán a véletlennek köszönhető.” S ezután rátért arra, hogy akkor, 1992-ben a felújításra váró Művészetek Háza javára az Auer Vonósnégyessel adandó színházi jótékonysági hangversenyre kiváló muzsikus barátja, Kollár Anikó fuvolaművész, a Művészetek Háza komolyzenei menedzsere hívására jött el. Emellett arról is beszélt az interjúban, hogy természetesen odafigyel a pécsi zenei életre, s kifejezetten dicséretesnek tartja a Pécsi Szimfonikusok angol vezetőkarmesterének, Howard Williamsnek a pécsi zenekarral folytatott munkáját, különösen is a Szergej Rachmanyinov műveinek megismertetéséért végzettet, melyből az akkor megjelent lemezfelvételről is elismerőleg szólt, a Magyarországon első számú Rachmanyinov szakértőként és propagátorként számon tartott kiváló muzsikus.

A lelkes fogadtatású koncertből most így utólag is Brahms f-moll zongoraötösének egészen kiváló előadása volt emlékezetes, különösen azért, mert az akkor már világhírű Kocsis Zoltán inspirálóan jó játékra ösztönözte az Auer Vonósnégyes ifjú muzsikustársait.

A következő kiemelkedő pécsi koncertre szintén Kollár Anikó hívására került sor, 1999 áprilisában a Liszt Teremben, ahol az első sorban ülve az Ő engedélyével rögzíthettem riportermagnómmal a világhírű amerikai hegedűművésszel, Joshua Bellel előadott néhány Bartók művet. Ezek közül különösen a Székely Zoltán által átírt Román népi táncok és a Szigeti József által átírt Magyar népi dallamok előadása volt egészen katartikus, mind Kocsis Zoltán nagyon érzékeny, jó értelemben alkalmazkodó előadásmódja, mind Joshua Bell szinte anyanyelvinek számítóan „magyaros érzékenységű” interpretációja révén. A kettejükkel a koncert után készített interjúban, melyben Kocsis vállalta a „besegítő” szinkron tolmács szerepét is, aztán kiderült, hogy Bell a Bartók 3. zongoraversenyt az ősbemutatón játszó Sándor György zongoraművésszel, valamint Starker János gordonkaművésszel is dolgozott együtt, emellett pedig a nála 15 évvel idősebb Kocsis Zoltántól is nagyon sokat tanult a bartóki és a magyar zenéről, hiszen akkoriban ő volt Joshua Bell állandó európai zongorapartnere. Amikor rendkívül finoman arra utaltam, hogy Kocsis Zoltánt milyen szuverén, öntörvényű muzsikusnak tartják, s hogy milyen volt vele az együttműködés, hiszen Joshua Bell játékát főleg az érzékeny finomság jellemzi, Bell Kocsishoz fordult, s azt kérdezte, hogy „Miről beszél ez az ember?” Kocsis úgy válaszolt, hogy: „Tudod engem egy ilyen mindenkin átgázoló zongoristának tartanak”, mire szabadkozni próbáltam, hogy azért én nem így gondoltam ezt a kérdést, Joshua csattanós választ adott azzal, hogy: „Csak meg kell hallgatni, ahogy Bartókot játszottunk az előbb”, amivel az előbb idézett érzékenységre utalt, de bármilyen más zenénél is érvényes kettejük összhangjában a kölcsönös alkalmazkodás és egymás elgondolására és játékára figyelés, melyet mi most egy későbbi felvétellel idézünk fel.

Kocsis Zoltán 1997-ben vette át a korábbi Állami Hangversenyzenekar, azóta Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetését, főzeneigazgatói posztját, így akkori ottani sokirányú karmesteri tevékenysége miatt az ezredforduló környékén viszonylag ritkán láthattuk Pécsett. 2000 őszétől azonban a vele a Nemzeti Filharmonikus zenekaránál első állandó karmesterként együtt dolgozó és általa mentorált Hamar Zsolt került a Pécsi Szimfonikus Zenekar vezetőkarmesteri posztjára, Szkladányi Péter igazgató meghívására. A 2004-től már Pannon Filharmonikus nevet viselő zenekar fejlődésének egyik fokmérőjeként elvállalta az együttes első állandó vendégkarmesteri posztját.

Ennek előfeltételeként egy közös koncerttel akarta felmérni a pécsi zenekar színvonalát, melyre 2004. március 17-én a Pécsi Nemzeti Színházban került sor, Hamar Zsolt vezényletével. A műsorban elsőként Ravel Couperin sírja című művének, két Kocsis Zoltán által meghangszerelt zongoradarabbal kiegészített, 6 tételes változata hangzott fel, ezzel elkezdve egy hosszú sorozatot, melynek legkiemelkedőbb állomásai Kocsis ragyogó Debussy, Rachmanyinov és Kodály hangszerelései voltak. A folytatásban Bartók 3. zongoraversenye hangzott fel Kocsis Zoltán ragyogó szólójával, a pécsi közönség álló vastapsos ovációja közepette, majd a szünet után Debussy szintén Kocsis által hangszerelt Images oubliées (Elfelejtett képek) ciklusa és Ravel Daphnis és Chloé balettjének 2. szvitje. A pécsi zenekar olyan nagyszerű teljesítményt nyújtott, hogy a Maestro ettől kezdve 2016-ban bekövetkezett haláláig a Pannon Filharmonikusok első állandó vendégkarmesterként rendszeresen vezényelte és szakmailag is folyamatosan figyelte és segítette a Pannon Filharmonikusok munkáját, melyről a vele készített, a Pécsi Rádió mellett a Magyar Rádió országos adásaiban is elhangzó interjúkban is rendszeresen és a folyamatos fejlődést kiemelve nyilatkozott.

Hatalmas öröm és kihívás volt számomra, hogy a Pannon Filharmonikusokkal 2003-ban közösen a Pécsi Rádióban indított és később a vidéki rádiók országos hálózatán is sugárzott „Pannon Koncert-tükör” című, heti rendszerességgel jelentkező sorozatban az általa vezényelt koncertek után rögtön interjút készíthettem vele, melyekben egy olyan, a kritikai észrevételeknek is helyet adó és általa elfogadott „munkakapcsolatba” kerülhettem vele, mellyel Kocsis Zoltán emberi és muzsikusi személyiségét nemcsak én, de a rádióhallgató nagyközönség is jobban megismerhette.

A 2010-ig a POTE Aulában megtartott hangversenyek közül magam leginkább a Csajkovszkij Manfréd szimfóniáját is tartalmazó, valamint a Jandó Jenővel közösen adott Dvorák estet és a 2009. október 22-én hallott Bartók 1. rapszódiát, Csajkovszkij 4. szimfóniát és Kodály Zoltán Kocsis Zoltán által meghangszerelt 20 magyar népdalát tartalmazón koncertre emlékezem legszívesebben, mint amelyek a katartikus előadás mellett az általa elmondott gondolatok miatt is örökre emlékezetesek maradnak számomra. Csajkovszkij nagyon ritkán játszott, de hatalmas kihívásnak számító és katartikusan szép, patetikus és ugyanakkor bensőséges előadásban hallott Manfréd szimfóniájánál a mű végén felocsúdni is alig tudó pécsi közönség tapsai kapcsán azt mondta Kocsis a pécsi muzsikusoknak, hogy „Ne törődjenek vele, hogy most talán nem volt akkora a koncert végi taps, mint máskor, ezt a nagyszerű élményt akkor is katarzisként viszi haza magával a közönség nagy része.”

A Dvorák egyik szláv táncát, 7. szimfóniáját és közte g-moll zongoraversenyét tartalmazó koncert után a vele és a szólista Jandó Jenővel készített interjú kapcsán arról is meggyőződhettem, hogy milyen zeneileg objektív, mégis baráti szeretettel kel „védelmére” a zongorista kolléga, Jandó Jenőnek. Akinek magam is baráti, nagy tisztelőjeként mégis fel mertem tenni azt a kérdést, hogy „Ellentétben rendszeres korábbi fellépéseivel, most miért kottából játszott?” Mire Jandó úgy válaszolt, hogy egyrészt Dvorák zongoraversenye „sunyin nehéz”, másrészt bár már játszotta évtizedekkel ezelőtt, de most sokkal több időt igényelt volna a fejből újratanulása, mint kottából játszani.

Kocsis Zoltán ekkor még a vele készített interjú előtt azzal szólt közbe, hogy: „Ez a fejből, kotta nélkül való játék arra vezethető vissza, hogy Toscanininek – lévén rövidlátó – meg kellett tanulnia az egész partitúrát, s ezért igaztalan elvárni, hogy mindenki így játsszon. Másrészt egy kamarazenésztől, mondjuk egy vonósnégyes tagjától senki nem várja el, hogy kotta nélkül játsszon.”

Majd a vele készített interjúban a Jandó Jenőhöz fűződő személyes kapcsolatról beszélve azt is elmondta, hogy ő karmesterként úgy tartja, „Még ha akár sokszor is játszottam egy versenyművet magam is, akkor is a szólista a főnök az adott koncerten, hiszen akkor ő tud a legtöbbet róla.”

A már említett 2009-es általa vezényelt Pannon Filharmonikus koncerten, a Banda Ádám remek szólójával hallott Bartók 1. rapszódia után Kodály Zoltánné Péczely Sarolta jelenlétében és rádióinterjúban is megörökített dicsérő és elismerő szavai mellett hangzott fel pécsi bemutatóként Kodály Zoltán 20 magyar népdala, Kocsis Zoltán hangszerelésében és vezényletével, Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Horváth István és Kovács István énekesek közreműködésével.

Kocsis Zoltán a vele készített interjúban, mint már korábban is, a magyar zene és Kodály Zoltán melletti elkötelezettségének újabb nagyszerű tanúbizonyságát adta. Egyrészt a magyar zenei nevelés terén a Kodály életében elért eredmények akkori, a hivatalos megnyilatkozásokban történt megkérdőjelezési kísérletek kapcsán úgy fogalmazott, hogy „Kodály örökségének elherdálása halálával elkezdődött.” Másrészt azt is elmondta, épp a 20 magyar népdal eredeti zongora-ének letétje kapcsán, hogy már abban a formában is eléggé modernek, nemcsak az ő hangszerelése révén. Magam pedig arra is utaltam, hogy a Kocsis-féle hangszerelés nemegyszer szinte bartóki hangvételű megoldásokat is alkalmazott, miként Bartók is alkalmazott kodályit például a Magyar képekben. Mire Kocsis Zoltán hangsúlyozva továbbra is Kodály zenei nyelvének modernségét, úgy fogalmazott, hogy: „Szóval, aki nekem arról beszél, hogy Kodály zenéje retrográd, azzal összekötöm a nem létező bajszomat.” Ami egyben azt is igazolta, hogy Kocsis Zoltánnak még akkor is volt humora, ha egy kérdésben indulatos volt is meggyőződéses álláspontjának kifejtésében.

Ami pedig a POTE Aulában az ő vezényletével hallott, a Nemzeti Filharmonikusokkal a Filharmónia Mester-bérletében adott koncerteket illeti, az egyik katartikusan szép hangverseny az volt, melyen a még lemezfelvétel előtt álló Bartók Divertimentót az általa kigondolt ragyogó ötlet nyomán úgy hallhattuk, hogy a vonós szólamok élén játszó szólamvezetők egy külön kis együttesként is megszólaltak, méghozzá olyan kiválóságokkal, mint Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Bársony László, Perényi Miklós és Sztankov Iván, úgyhogy a közönség hatalmas ovációval fogadta a produkciót. Magam is lenyűgözve a hallottaktól, mindössze egyetlen kifogást hoztam szóba a koncert utáni beszélgetésben Kocsis Zolinak – hogy egyszer most jelezzem a vele való személyes nexusomat – nevezetesen azt, hogy a lassú tétel a második világháború kitörése előérzetének tekinthető csúcspontjának dinamikáját nem éreztem eléggé drámainak. Zoli az őt ünneplő zajos tömegben először a tempóra gondolt, majd tisztázva, hogy a dinamikáról van szó, így válaszolt: „Ja, a dinamikát…Azt a szélsőségek felé eltoljuk. De remélem, nem toljuk el.” S ezzel újabb bizonyságát adta öniróniára is nyitott humorának.

Mindezen koncertélmények csupán aprócska szeletei voltak annak a pécsi zenekart és a pécsi közönséget és őt is ért kölcsönös egymásra hatásnak, mely megerősítette Kocsis Zoltán a pécsi zenei élet iránti tiszteletét és elismerését, melynek legkézzelfoghatóbb és Pécs város számára leggyümölcsözőbb megnyilvánulása az volt, hogy amikor a 2010-es Európa Kulturális Fővárosi év odaítélését elbíráló nemzetközi bizottság Pécsre látogatott, a világhírű muzsikus Pécs mellett tette le voksát, s az ő nyilvánvalóan nagy nemzetközi tekintélye is befolyásolta a döntéshozókat a Pécs melletti 13:1-es döntésükben, mely a város legnagyobb jelenkori kulturális fejlesztését és fejlődését eredményezte 2010-ben.

Az Európa Kulturális Fővárosa év nem hivatalos zárásaként átadott Kodály Központ nyitóhangversenyén Kocsis Zoltán is jelen volt, s a programban az ő vezényletével a Pannon Filharmonikusok élén hangzott fel néhány általa meghangszerelt Kodály-dal. A Kodály Központban 2011-16 között vele hallott koncertek közül elsőként a 2011. május 12-én a Pannon Filharmonikusokkal adott koncertet emelném ki, melyen Dvorák 9. szláv tánca és Brahms 4. szimfóniája között a Bartók 2. hegedűversenyét vezényelte el a vele a Bartók-összkiadásban is együtt muzsikáló Kelemen Barnabás szólójával. A nagyszerű előadás mellett az igazi csemegét az jelentette, hogy Kocsis ráadásként a közönség felé fordulva „engedélyt kért”, hogy a Bartók által írt eredeti befejezésű 3. tételt előadják a ma világszerte ismert és játszott, az ősbemutató szólistája, Székely Zoltán által készített, végleges verzióval való összevetés lehetőségét is felkínálva.

2012. szeptember 13-án szintén a Pannon Filharmonikusokkal lépett fel, de ezúttal zongoristaként és Bogányi Tibor vezényletével Bartók 1. zongoraversenyében, mely Bartók legnehezebb és épp ezért viszonylag ritkábban játszott zongorás versenyműve. Kocsis Zoltán azonban már nagyon sokszor játszotta a művet és többször el is vezényelte, így például Ránki Dezső szólójával már Pécsett is, a POTE Aulában. Zoli ezúttal is hibátlanul, sőt nagyon jól játszotta a művet, azonban mégis éreztem valami olyasmit, hogy nem a megszokott felszabadultsággal játszott.

Utólag két hét múlva elszégyelltem magam, mert ekkor derült ki, hogy épp ez alatt a produkció alatt érte egy olyan súlyos szív betegség, mely után egy héttel később életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

Álljon most itt a Pannon Filharmonikusok egyik hivatalos youtube-linkje, mely az előző napi próbán készült.

Egy évvel később, 2013. december 14-én már a felgyógyult Kocsis Zoltán vezényelte ismét a Pannon Filharmonikusok koncertjét, s Wagner Tannhäuser-nyitánya és Dvorák életerőtől duzzadóan és bensőségesen vezényelt 9. Új világ szimfóniája között Bartók 3. zongoraversenyében ifjú pályatársának, a rendkívül érzékeny, finom játékáról ismert Várjon Dénesnek volt partnere, s jól érződött kettejük összmunkájában az ő hatása az ifjabb kollégára.

Bő három héttel később, 2014. január 9-én pedig a Filharmónia Mester-bérletében a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén volt partnere egy másik, kortárs és jó barát kollégának, Ránki Dezsőnek, akivel Brahms és a zenetörténet egyik legnehezebb zongoraversenyét, a B-dúrt adták elő, egészen kimagasló világszínvonalon, melyben Ránki fantasztikus zongorázása mellett a Kocsis koncepcióját méltó partnerként káprázatosan megszólaltató Nemzeti Filharmonikusoknak is meghatározó szerep jutott. De nagyon szépen szóltak Kocsis pálcája alól Brahms Haydn-variációi és 3. szimfóniája is.

A 2014-es év zárásaként december 20-án és 21-én két alkalommal is hallhatta Kocsis Zoltán vezényletével Csajkovszkij Diótörőjének válogatását a pécsi közönség a Pannon Filharmonikusok Kodály Központbeli hangversenyén, melynek igazi szenzációját a Pécsett is hatalmas sikert aratott Kocsis-kompozíció, a Kiskarácsony, nagykarácsony, melynek most egy 2010-es MÜPA-beli koncertfelvételét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre, lévén, hogy Kocsis Zoltán ebben ragyogó műsorvezetőként, zeneszerzőként, karmesterként és apukaként is remekelt.

A következő nagy sikerű koncertre sem kellett sokat várni, hiszen 2015. február 28-án ismét a Kodály Központban vezényelte a Pannon Filharmonikusokat Kocsis Zoltán s egy remek Debussy Noktürnök előadás után maga vezényelte Liszt Esz-dúr zongoraversenyét, melynek szólistája kisebbik fia, Kocsis Krisztián volt, majd a koncert második felében egy egészen káprázatos előadásban hallhattuk vezényletével Ravel Daphnis és Chloé balettjét, az MR Énekkar közreműködésével.

Halála évében, 2016-ban három alkalommal is fellépett Pécsett Kocsis Zoltán. Először 2016. január 30-án a Filharmónia Mester-bérletében, melynek keretében először Rachmanyinov 3. zongoraversenyének ragyogó előadását vezényelte el, a szólista a japán Hisako Kawamura volt, majd Beethoven 2. szimfóniáját dirigálta a Nemzeti Filharmonikusok élén.

A 2016.március 15-i ünnepi hangversenyen pedig Pécs város Kulturális Nagydíját vehette át, melyet egy a Pannon Filharmonikusok élén vezényelt, Liszt Funerailles-át, Mazeppáját és Bartók Kossuth-szimfóniáját tartalmazó, ragyogóan megszólaltatott magyar programmal hálált meg Kocsis Zoltán, akinek utolsó pécsi fellépésére a Filharmónia Mester-bérletében 2016. április 29-én került sor a Kodály Központban, ahol Rachmanyinov Vocalise-e és Dvorák 8. szimfóniája között a Takács-Nagy Gábor vezényelte MÁV Szimfonikusok közreműködésével Mozart G-dúr zongoraversenyét játszotta Kocsis Zoltán, egészen letisztult, mély életbölcseletet tükrözően. Engedtessék meg itt, hogy saját magamat idézzem, azzal, amit a Koncertvisszhang című blogomban írtam erről az előadásról.

„Kocsis Zoltán Mozart G-dúr zongoraversenyében azzal lepett meg, s talán a teljes pécsi közönséget is, hogy Mozartnál nála is csak nagyon ritkán hallható, leheletfinom tempó lassításokat és gyorsításokat tartalmazó agogikai játékkal tudott a sokkal megszokottabb Mozart-képhez közelíteni, mely így nemcsak tökéletesen kereknek, de szerethetően emberinek és esendőnek is tudott hatni.

clip_image005

Ugyanakkor valami önfeledt könnyedség is áthatotta játékát, melyhez a MÁV Szimfonikusok – hála Takács-Nagy Gábor Pécsett már többször megcsodált kísérő karmesteri rugalmasságának – nagyszerű partnerként csatlakozott, úgyhogy a fináléban már igazi örömzenélésnek lehetett fültanúja a pécsi közönség, mely nemcsak világsztár zongoristánkat, Kocsis Zoltánt ünnepelte, hanem a vele tökéletesen együttműködő zenekart és nagyszerű karmesterét is.”

Kocsis Zoltán és a pécsi zenei élet című összeállításunkat zárjuk ennek a koncertnek egy a Filharmónia Magyarország által feltett amatőr felvételével, melyben Mozart G-dúr zongoraversenyének lassú tételét olyan katartikusan szépen játszotta Kocsis Zoltán, hogy – amint azt a Filharmónia Magyarország vezetője, Szamosi Szabolcs megosztotta a nyilvánossággal– a koncertet követő vacsorán a karmester Takács-Nagy Gábor úgy fogalmazott, hogy: „Zoli! Ezt a második tételt úgy játszottad, mint aki már találkozott az örökkévalósággal…”

Fotók: internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s