Remek Pannon évadkezdés katartikus operai felhangokkal

clip_image002

Soha rosszabb évadkezdést, mint amilyen magas színvonalút idén produkáltak a Pannon Filharmonikusok, a szeptember 1-jei, Pécs Város Napján és szeptember 8-án adott hivatalos évadnyitó koncertjükön adtak, vezetőkarmesterük, Bogányi Tibor vezényletével.

clip_image004

A szeptember 1-jei Pécs Város Napi Ünnepi Díszhangverseny fényét ezúttal is az növelte, hogy dr. Páva Zsolt polgármester bejelentette, hogy az idei díszpolgár – Tillai Aurél után immár második muzsikusként – a kiváló pécsi zongoraművész Bánky József, aki szűkebb pátriájának elismerései mellett megkapta a Liszt Társaság Cziffra György-díját és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést is. S ezt a mostani „Pécs Díszpolgára” címet – amint ez a polgármester is megosztotta a publikummal, azzal a rá jellemző szerénységgel konstatálta, hogy „De hát én nem is vagyok igazi pécsi, csak 58 éve élek a városban.” Ezalatt viszont számtalan rendkívül nehéz versenymű pécsi bemutatója fűződött nevéhez, mint például Brahms B-dúr, Rachmanyinov 2. c-moll vagy épp Bartók Béla I. zongoraversenye. Úgyhogy miként Tillai Aurél díszpolgári címénél is említettük talán meg lehetett volna kísérelni, hogy az ünnepelttel együtt lépjen fel a pécsi zenekar, mondom ezt még akkor is, ha Bánky József már elég régen nem adott zenekari koncertet, de vélhetőleg egy Haydn, Mozart, vagy Liszt-versenymű előadása még most sem igényelne nagyon nagy terhet jelentő felkészülést számára, ha ezt időben tudatják vele. (A címek odaítélése már május végén, június elején megtörténik.)

clip_image006

A Pannon Filharmonikusok az idei város napi koncertre mintegy laza összekötő kapocsként az ország első egyetemének, a Nagy Lajos király által 1367-ben alapított, jövőre tehát éppen 650 éves Pécsi Tudományegyetemnek jubileumát választotta, így került bele a műsorba nyitányként Johannes Brahms „Akadémiai ünnepi nyitánya” melyből az ünnepi jelzőt bizonyára csak véletlenül hagyták ki a Pannon piárosok, hiszen angolul ezt bemondatták a műsorvezetővel. (Csak egy pillanatra visszatérve még Bánky Józsefhez ő is tökéletesen illeszkedett volna az egyetemi jubileumhoz, hiszen a zongoratanszék vezetője is volt egy időben.)

clip_image008

Nos, Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya – melyet a Wroclawi (Boroszlói) Egyetem bölcsészkarának díszdoktori címelnyerése alkalmára írt a romantika drámai mélységeiről ismert mestere, ebben az életvidám műben a vége felé, még azt a máig zeneileg is nagyon hatásos tréfát megengedte magának és a közönségnek, hogy talán még ma is ismert latin diákhimnusz, a Gaudeamus igitur dallamát is belekomponálta a műbe, mintegy a „díszdoktori megdicsőülésének” kissé önironikus paródiájaként. Az igazán remek ebben, hogy ez a humoros-parodisztikus részlet is tökéletes egységben olvad bele a darab addig megismert zenei szövetébe. Nos, a Pannon Filharmonikusok teljes zenekari csapata a nyári pihenőidőt meghazudtoló módú zenei frissességről és tökéletes hangszeres tudásról, összjátékról tett tanúbizonyságot, így hát nyitányként is egy csillagos ötöst érdemeltek ki az évadot láthatóan nagy kedvvel kezdő Bogányi Tibor vezetésével. A színvonal illusztrálására a Danubia zenekar Duna tv-s koncertközvetítését ajánljuk figyelmükbe.

A koncert folytatásában egy kis romantikus, verista olasz operai keresztmetszetet kaphattunk a pécsi zenekar ismét csak ihletett és érzékeny kíséretével, melynek főszereplője a kiváló drámai mezzoszoprán, Wiedemann Bernadett volt, aki néhány éve a Pécsi Tudományegyetemen tanítva kapta meg ezt a lehetőséget,bár már korábban is bizonyította kiváló kvalitásait a pécsi zenei életben. A mostani alkalommal két népszerű Verdi-sláger, a Trubadúr Azucena Máglya ária és a Don Carlos Eboli áriája és a köztük halott Cilea Adriana Lecouvreur, valamint Mascagni Parasztbecsület Santuzza áriájában bizonyította hangjának egészen kiváló dinamikai és melodikus kiegyenlítettségét és formálásának természetes szépségét. Különösen megkapó volt, hogy amellett, hogy a rá mindig is jellemző hihetetlen vivőerővel könnyedén áténekelte a zenekar vastagabb felrakását is, megmutatta, hogy hatalmas hangvolumene mellett/vagy épp ellenére is egészen finom, halk pianókra is képes. Emellett pedig hallatlan drámai erő is jellemezte pódium-jelenlétét, úgyhogy csak sajnálhatjuk, hogy mindeddig Pécsett színpadi operaszerepekben még nem hallhattuk varázslatos mezzoszopránját, melyet most egy a youtube-on fellelhető Azucena-klippel igyekszünk egy kicsit megidézni.

clip_image010

A koncert zárásaként ezúttal egy Pécshez több szállal is kötődő kompozíció hangzott fel, Dohnányi Ernő(1877-1960) Ruralia hungarica című, eredetileg 1924-ben zongorára komponált művének egy évvel később szimfonikus zenekarra átültetett változata, melyről Bartók Béla úgy nyilatkozott, hogy „Végre egy magyar zenekari mű, mely hangszerelve van.” A mű zenetörténeti jelentősége abban is áll, hogy Dohnányi addigi, de még későbbi pályáján is szokatlan, de legalábbis viszonylag ritkán hallható módon, ezúttal a Bartók és Kodály által elkezdett folklorista úton haladt.

clip_image012

Nos, ennek a műnek részletei is elhangzottak a Pannon Filharmonikusok egyik jogelődjének, a pécsi Zenekedvelők Egyesületének Zenekara 40 éves jubileumi koncertjén, 1935-ben, ám ami ennél sokkal lényegesebb, hogy az eredeti zongoraművet maga Dohnányi adta elő ősbemutatóként Pécsett, a Hotel Palatinus nagytermében, 1924. szeptember 24-én, s ennek okaként maga a komponista azt mondta, hogy „Pécsnek,ennek az ősi zenevárosnak szánta” ezt a nagy tisztességet országos turnéja első állomásán. Úgyhogy az sem véletlen, bár kétségtelen nagy merészségre valló tett volt, hogy dr. Nádor Tamás zenei szerkesztő elődöm és kollégám jóvoltából a Ruralia hungarica zenekari változatának második tételéből, a második témából lett 3 évtizeden át a Pécsi Rádió Dél-Dunántúli krónika szignálja. Mindezekről „természetesen” egy szó sem hangzott el a Pannon piár amúgy is szűkszavú felvezetésében.

clip_image014

Maga a mű előadása viszont annál jobban sikerült a Dohnányi műveit Pécsett, Hamar Zsolt után a folytonosságot biztosítva felkaroló Bogányi Tibor vezényletével, aki az I. és a II. szimfóniát is elvezényelte már a Szimfonikus percek mellett, de a gyermekdal-variációkat is hallhattuk az ő vezetőkarmestersége alatt, Vass András vezényletével. Nos, ez a mostani Ruralia hungarica előadás méltó volt a 2005-ös POTE Aulabeli Hamar Zsolt-féle előadás színvonalához, sőt felszabadult összjátékában talán még meg is haladta azt. Az első és a negyedik tétel líraisága éppúgy tudott levegősen teret hagyva érvényesülni, mint a 2. és 5. tétel harsányabb, életteli vidámsága és jókedve, de a 3. tétel játékosságának kecses bája is tökéletesen plasztikus szépséggel szólalt meg.

clip_image016

Ha már itt tartunk, feltétlen szólni kell néhány egészen kiváló szólista teljesítményről. Az első helyen Papp Dániel koncertmestert kell kiemelni, aki nemcsak épp a 3. tételt indító hegedűszólóban mutatta meg kiváló hangszeres kvalitásait, de nagyon jól összefogta a zenekar vonós részlegét és a teljes együttest is. Mellette a szintén nagyon szépen szólózó Pechán Dávid csellista szólamvezetőt, valamint fafúvós kollégáit, Udvardy Gizella oboa-, Gárdai Viktória fuvola-, Herpay Ágnes fagott és Laduver Mihály klarinét-szólamvezető teljesítményét illeti feltétlen dicséret. A rézfúvóskar és az ütősök is kellően, de nem túlzóan erőteljes játékkal és hangzással járultak hozzá a koncert jól megérdemelt sikeréhez.

clip_image018

Bogányi Tibor megszokottan precíz vezénylése ezúttal végig kifejezetten jó tempóválasztásaival, amellett, hogy muzsikusainak bő teret adott invenciógazdag muzikalitásuk kibontására, híven szolgálta a zeneszerző, Dohnányi Ernő végre talán már magától értetődő nagyságának el- és megismertetését a pécsi közönséggel, mely igazán nagy „Pécsi Tapssal” fejezte ki háláját az egész koncertért a pécsi zenekarnak.

clip_image020

Egy alapvetően jó koncepciójú – csak első része terjedelmét és annak hatását tekintve problematikus – előadásának színvonalában pedig kifejezetten egészen kimagasló hivatalos évadnyitó hangversenynek lehettünk tanúi a Pannon Filharmonikusok szeptember 8-i, Kodály Központbeli Bartók-Stravinsky estjén, melyen Bogányi Tibor vezényletével A csodálatos mandarin pantomimból készült szvitet és az Oedipus rex című opera-oratóriumot hallhattuk. A két mű egymás mellé állítása azért is különleges és alapvetően jó ötlet, mert Bartók Lengyel Menyhért szövegkönyve nyomán 1917-től kezdve komponált, végleges változatában 1924-ben meghangszerelt pantomimjét – melynek zenéje sok Stravinsky-hatást mutat, vagy legalábbis rokonságban áll az 1913-as, nagy zenetörténeti botrányt kiváltó Tavaszi áldozat balettel – 1926-ban mutatták be, hatalmas botrányt keltve Kölnben, Stravinsky pedig 1927-ben fejezte be neoklasszikus korszakának első oratórikus remekművét, mely viszont sokkal szelídebb hangvételű, mint a Tavaszi áldozat volt.

clip_image022

Az első probléma a két mű, pontosabban a Mandarin szvit változatának az Oedipus mellé helyezésével terjedelmi: merthogy a szűk 20 percnyi Bartók-mű után rögtön következett az ugyanilyen, vagy még hosszabb időtartamú szünet, majd pedig ezután a csaknem egy órányi időtartamú Oedipus rex. Ahelyett, hogy a teljes Bartók pantomimet hallhattuk volna, mely mintegy negyedórával hosszabb, bő félórás időtartamú alkotás. Ami azonban ennél sokkal fontosabb, hogy miután két színpadi műről van szó, koncertteremben is fontos a cselekmény nyomon követése, melyet a Stravinsky-mű esetében a narrátor mellett a latin nyelvű szöveg vetítésével meg is kaptunk, Bartók Mandarinja esetében azonban ez elmaradt. Pedig talán még sokan emlékeznek rá, hogy milyen katartikus volt, amikor 2003 októberében az akkor még Pécsi Szimfonikus Zenekar nevű együttes élén Hamar Zsolt vezényelt egy remek koncertet, melynek első felében a Bartók által a partitúrába beírt szöveget vetítve hallhattuk a Csodálatos mandarin teljes változatát a POTE Aulában. A másik kihagyott „ziccer” pedig az volt, hogy a teljes Bartók mű, a vágyának beteljesülésével halottá váló Mandarint ábrázoló halk zenével zárul, ugyanúgy, mint a saját sorstragédiájára rádöbbenve öngyilkosságot elkövető Oedipust elsirató halkan záruló Stravinsky mű. Ami lehet, hogy talán túlzó elvárásnak tűnhet, de talán ha csak e sorok íróján kívül még egy valakinek is hiányérzetet okozhatott, akkor is, egy minden apró részletre kiterjedő műsorszerkesztési koncepciónak illik figyelembe venni, még ha az időtartambeli különbség és a a vetített történet hiánya fontosabb probléma is.

clip_image024

Amit így a Bartók pantomim történetéből kaptunk, az a zeneszerző tudatos választásaként „csak” a Mandarin epizódja az őt elcsábító lánnyal, egészen a három gyilkossági kísérletet követő hajszáig, azaz elmarad az öreg gavallér és a fiú „története”, valamint a szerelmi vágy beteljesüléséhez vezető és azt ábrázoló végkifejlet. Bartók talán azért is választotta ezt a szvit megoldást 1928-ban – amikor már komoly kétségei lehettek műve korabeli utóéletével kapcsolatban –, mert amellett, hogy koncentráltan visszaadja a mű legfontosabb, a maga korában, de még ma is néha disszonánsnak tetsző modern újszerűségét, s a „Hajsza” végén igen hatásos „taps-hívó” zárlattal csendül ki. Arról, hogy ez most csak kissé későn csattant fel, nem a produkció előadói tehetnek, mert az igazat megvallva a Pannon Filharmonikusok teljes zenekara egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Az anyuka szerepből a zenekarhoz visszatérő koncertmester, Deák Márta vezetésével a vonóskar egészen kiváló ritmikus játékot produkált mind a „vadabb”, mind a lágyabb karakterekben. a fa és rézfúvósok nemcsak szokatlanul nagyszámú glissandóikban, de tökéletes együttjátékuk hangzásélményeivel is megajándékozták a közönséget, a billentyűsökkel kiegészített, nagy létszámú ütőszólam pedig, mind ritmikailag, mind dinamikájában is remekelt. Csak néhány szólamvezető szólistanevét soroljuk fel, akiket feltétlen ki kell emelni, a már említett Deák Márta mellett: a klarinétos Arnóth Zoltán, a fuvolás Tímár Judit, az oboás Sturcz László, a fagottos Herpay Ágnes, a trombitás Kovács László, de mellettük nagy szépen szóltak szólamtársaik, valamint szokás szerint a rézfúvóskar többi része, így a kürtök és a harsonás sor is. Bogányi Tibor a magabiztos precizitás mellett ezúttal is felszabadult kedvvel és energikussággal vezényelte a zenekart.

clip_image026

A hangulat és a produkció erényeinek érzékeltetésére, egy 2011-es londoni Promenád-koncertről idézzük Bartók A csodálatos mandarin szvitjét.

clip_image028

Igor Stravinsky(1882-1971) úgynevezett neoklasszikus korszakának(1920-1952) első remekműve, az 1927-ben komponált Oedipus rex (Oedipus király) még a zeneszerző életében, 1961. január 23-án elhangzott Pécsett, Szabó Miklóssal címszerepben, a narrátor a kiváló akkor épp pécsi színész, Bánffy György volt, a MÁV Szimfonikusokat Lukács Miklós vezényelte, s érdekesség, hogy a közreműködő férfikar ugyanaz volt, mint a mostani, csak egy kicsit másképp írták a nevét a Honvéd Művészegyüttes kórusaként, azóta azonban nem szólalt meg ez a kettős műfaji sajátosságokat mutató opera-oratórium. A Pannon Filharmonikusok mostani vállalkozása azonban ezen túl is sok szép katartikus élményt adott át a pécsi közönségnek egy remek összefogás eredményeként.

clip_image030

Szophoklész drámájának Jean Cocteau által készített szövegkönyvének magyarul elmondott összekötőszövegeit Stenczer Béla mondta el a mai kor követelményeinek megfelelő tárgyszerűséggel és drámaisággal.

clip_image032

A mű – kivetítve is jól követhetően történetmesélő, leginkább oratóriumszerű – kórusszólamát a Strausz Kálmán vezette Honvéd Férfikar szólaltatta meg egészen kiváló, az elődökhöz méltón is túlmutató magas színvonalon, remek ritmikai precizitással és tökéletes intonációval, gazdag dinamikai árnyalatokkal, talán csak a Glória csúcspontja lehetett volna kissé „harsányabb”, de ez amellett, hogy ízlés kérdése is, mégis talán Stravinsky korai korszaka utáni zenei gondolkodásának és vérmérsékletének is ellent mondhatott volna. Úgyhogy összességében csak a legnagyobb köszönet hangján szólhatunk az előadás alapját jelentő remek kórusteljesítményért, arról sem megfeledkezve, hogy a kórus egy remek szólistát is adott beugrással a produkciónak, a hírnök, Gaál Csaba személyében.

clip_image034

A leginkább az operai vonulatot jelentő szólista szerepek közül hármat a rijekai Horvát Nemzeti Színház – részben már Pécsett korábban is járt – operaénekesei szólaltattak meg. A címszerepet éneklő Marko Fortunato maximális erőbedobással igyekezett érzékeny lírai tenorját az Oedipus megkívánta nehezebb pillanatokban is kellően drámaivá izzítani, s a kezdet néhány apróbb intonációs bizonytalansága után ez nagyszerűen sikerült neki, de igazi élményt jelentettek líraibb pillanatai és kettősei is.

clip_image036

A királyné, Jokaszté szerepében egy igazán szép, bársonyos tónussal és kellő drámaisággal éneklő mezzoszopránt ismerhettünk meg Ivana Srbljan személyében, aki a pódiumszerű előadásban egy kis igazán nőies mozgást is belevitt hangilag is kifogástalan alakításába.

clip_image038

A Kreón szerepét éneklő, korábban a Tosca keresztmetszetben nagyszerű világklasszis Scarpiaként megismert bariton, Giorgio Surian ezúttal is mindent megtett, amit nem túl hosszú drámai szerepe megkívánt. Arról, hogy most nem jött át kellő erővel hangjának volumene, véleményem szerint részben „Stravinsky tehet”, aki egy kissé „vastagabb” zenekari anyagot írt az ő énekelnivalója fölé, másrészt talán a dinamikával végig nagyon jól gazdálkodó karmester, Bogányi Tibor, aki ezúttal egy kicsit vehetett volna vissza a zenekarból, a közismerten jó pódiumakusztikát is figyelembe véve.

clip_image040

A Teiresziasz szerepét éneklő Cser Krisztián ezúttal is elkápráztatta a közönséget Pécsett már többször megcsodált basszusának plasztikus szépségével, mely azonban most sem nélkülözte a kellő drámaiságot és tökéletes dikciót.

clip_image042

Hírnökként a már említetten a kórusból beugró Gaál Csaba remekelt pontos, és tiszta intonációval megszólaltatva egyáltalán nem kevés szerepét, s hasonló erényeket mutatott fel Pásztorként a kiváló pécsi énekes, zeneszerző és karnagy, a többnyire azért a könnyebb, vagy crossover műfajból ismert Balásy Szabolcs, aki nagyszerű névjegyet tett le e másik műfajban is.

clip_image044

Szóljunk végezetül a produkció meghatározó főszereplőjéről, a Pannon Filharmonikusokról, akik ahhoz képest, hogy nem mindennapi kenyerük nemcsak a neoklasszikus Stravinsky zenei világa, egészen kiváló teljesítményt nyújtottak, mely azonban e viszonyítása nélkül is megütötte a nemzetközileg is a jók közé tartozó színvonalat jelentő mércét. A főleg rendkívül pontos ritmikai együttjátszásban a „leckét feladó” mű egészében nagyszerűen együttvoltak – néhány apróbb pontatlanságot, túltartott hangot leszámítva – s ebben karmesterük elvitathatatlan érdemei és precizitása mellett, az ő fegyelmezett, mégis inspiráltságot is felmutató játékuk a meghatározó. Ami ez utóbbit illeti, most is kifejezetten jó szólista teljesítményeket is hallhattunk, de ezúttal talán még fontosabb volt a zenekar összjátéka, melyben, mind a drámai, mind a néha egészen katartikusan szép finom lírai hangvételben is remekelt a pécsi zenekar, mely az egész estét jó koncepcióval és a precizitáson túlmutató ihletettséggel összefogó vezetőkarmestere, Bogányi Tibor vezényletével és keze alatt az új évad második hangversenyén is egy nagyon magas, az egész évadra nézve is nagyon bíztató, nemzetközileg is jó színvonalat ígérő teljesítménnyel ajándékozta mega pécsi közönséget.

clip_image046

Mi most egy 2014-es londoni koncertfelvételről ajánljuk figyelmükbe Stravinsky opera-oratórium remekét, az Oedipus rexet.

Fotók: Bublik Róbert és internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Egy hozzászólás Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s