Nagyszerű Pannon Mesterek és Tanítványaik, Katartikus Férfi és Nő konfliktusok a Pannon Filharmonikusok Eötvös, Bartók hangversenyén

clip_image002

A Pannon Filharmonikusok évadzárásának egyik üde színfoltja immár több mint fél évtizede a ‘”Mesterek és tanítványaik” című koncert, melyen tehetséges pécsi, baranyai és egy ideje már a Dél-Dunántúl egészét képviselő tehetséges ifjú muzsikusok kapnak bemutatkozási lehetőséget a régió szimfonikus zenekarával, a Pannon Filharmonikusokkal. A sorozatban olyan kiválóságok léptek már fel, mint a zongorista Boros Misi és az oboista Mohai Zsófi, hogy csak kettőt említsünk az azóta már a Virtuózokban és hazai és külföldi versenyeken is bizonyított tehetségek közül, akiknek Mesterei, Megyimóreczné Schmidt Ildikó és Kothencz Melinda is elnyerték kiváló „tehetséggondozásukért” az azt megillető hazai elismerést, díjat.

clip_image004

A Pannon Filharmonikusok idei, június 20-án este 7-kor a Kodály Központban megrendezett Mesterek és Tanítványaik című hangversenyét is rendkívül magas színvonal jellemezte, amit magam azzal is jelezni kívánok, hogy a Tanítványaik szót is nagybetűvel írtam le.

Az elsőként fellépő, Szigetváron született 19 éves harsonás, Tóth József, akinek mestere a Pannon Filharmonikusok harsonaművésze, Barkóczi László, igen magasra tette a mércét, hiszen a késő-barokk, rokokó korszak egyik jeles mestere, Georg Christoph Wagenseil (1715-1777) két tételes harsonaversenyét adta elő, mely a hangszer egyik első, máig etalonként fennmaradt versenyműve.

A pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola az idei Országos Harsonaversenyt is megnyerő korábbi növendéke, Tóth József profi harsonaművészekhez méltó magas színvonalon szólaltatta meg Wagenseil két tételes versenyművének mind virtuóz zárótételét, mind a főleg lírai szépségekben, finomságokban gazdag nyitótételét, s ezzel olyan szintű teljesítményt tett le, mely a hivatásos pályán is előkelő helyet biztosíthat számára. Mi most egy a 2011-es Prágai Tavasz című zenei versenyről feltöltött youtube-linkről ajánljuk meghallgatásra-tekintésre a művet,

clip_image006

A másodikként fellépő 15 éves Sterner András a Mágocsi Általános és Művészeti Iskolában Széll Csaba István klarinétos növendékeként egy kellemes, ugyanakkor stílusban épp ezért is nehéz francia darabot választott: a Pierre Boulez vezette párizsi Ensemble Intercontemporaine alapítója, Jerome Naulais (1951-) Prise de Bec (Legyintés) című darabját adta elő, különösen annak melankolikus hangvételű felvezetőjében szép színekkel, de stílusos volt a vidám második rész is. Mi most a Szabó Ferenc hangszerelésével kísért darab zongorakíséretes változatának egyik linkjét ajánljuk.

clip_image008

Hasonlóan, de mégis másképp nehéz feladatra vállalkozott a 13 éves Harkányban élő Keczeli-Mészáros Anna, aki a Kitaibel Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában Zavagyákné Dolgos Éva tanítványaként Bartók Béla Román népi táncok című művét adta elő Székely Zoltán átiratának hegedű-zenekaros adaptációjában, melyhez Szabó Ferenc készített zenekari átültetést, miként tette ezt még négy alkalommal az est folyamán, amiről mind a műsorlap, mind a műsorvezetés megfeledkezett. Nos, a Zathureczky Ede Emlékversenyen első helyet elért ifjú szólista hölgy dicséretes igyekezettel és jó színvonalon szólaltatta meg a csak a legnagyobbak által felejthetetlenül egyéníthető Bartók-művet, melyet mi most Szecsődi Ferenc és Szentpéteri Gabriella előadásában ajánlunk.

clip_image010

A 15 éves Kiss Viktória Eszter 7 éves kora óta fuvolázik a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában Arnóthné Papp Ildikó tanárnőnél, aki két növendékkel is képviseltette magát a koncerten, s az ifjú pécsi fuvolista hölgy remek előadásban szólaltatta meg Ernesto Köhler (1849-1907) La Capricieuse című hangulatosan virtuóz darabját, melyet mi most egyik iskolatársa, a Haszonné Nepp Ivett-növendék, Király Ágnes két évvel ezelőtti, a youtube-on is fellelhető felvételéről ajánlunk meghallgatásra-tekintésre.

clip_image012

A következő fellépő egy vonós hangszer megszólaltatója volt. A 14 éves, Budapesten született Somodari Ábel, édesapjától, Somodari Pétertől, a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistájától tanult csellózni, majd Luzenrben, jelenleg pedig Zalaegerszegen, a Pálóczi Ádám Zeneiskolában Jakobovics Nikoletta növendékeként fejleszti tudását. A 2013-as és az idei Gyermán István Dél-Dunántúli Regionális Vonósverseny  1.helyezettje Saint-Saëns Hattyújában mutatta fel a lírai (hang-)színben és tónusban már most egészen megkapó szépségű csellóhangját, mely kellően érzékeny muzikalitással társul.

 

clip_image014A Mesterek és tanítványok koncert első felét a 2002-ben Keszthelyen született György Tomaj Balázs klarinétos produkciója zárta. Bodnár Sándor növendéke az olasz Michele Mangani Executive című, 2010-ben komponált, virtuóz és lírai elemekben gazdag fantáziáját adta elő, a mű mindegyik szegmensében emlékezetesen jó teljesítményt nyújtva, melyet mi most a Miami Egyetem professzor hölgyének,  Michele Gringasnak előadásával kívánunk megidézni.

 

clip_image016

A Pannon Filharmonikusok Mesterek és tanítványaik koncertjének második felét egy Boros Misihez hasonlóan 13 éves Megyimóreczné Schmidt Ildikó-növendék, Németh Vilmos Tamás produkciója nyitotta, aki kifejezetten szép tónusú, finom játékkal szólaltatta meg Sugár Rezső (1919-1988) Rondó című 1952-ben komponált művét, melynek egyszerű szépsége hol Mozart, hol Kodály hangját juttathatja eszünkbe, ám élményt kelteni tudó nehézsége is ebben rejlik, miként a zenekari kíséretéé is ugyanebben a sallangmentesen is szép formálásban. Mi most egy 2013-as spanyol koncert ifjú szólistájának amatőr felvételéről ajánljuk meghallgatásra-tekintésre Sugár művét.

 

clip_image018

A következő fellépő, a 2000-ben Komlón született, jelenleg Nagykozárban élő Michelisz Norman volt, akinek tanára Straub Tamás és aki az olasz klasszicizmus nagy mestere, Luigi Boccherini(1743-1805) D-dúr gitárötöséből a Bevezetés és fandangót adta elő Szabó Ferenc zenekari kíséretével, a hangszerhez illő virtuozitás mellett kellő finomsággal.

 

clip_image020

A következő fellépő a 15 éves Lajkó Ivett volt, aki a Hévízi Illyés Gyula alapfokú Művészeti Iskolában Balázs Árpádné növendéke, s 2015-ben egy olaszországi, idén pedig a budapesti Czidra László Országos Furulyaverseny győztese. Előadásában Antonio Vivaldi C-dúr concertójának 2. és 3. tételét hallottuk, melyek közül az érzelmesen táncos lassú tétel is rendkívül megkapó volt, a finálé pedig néhol szinte szertelen virtuozitásával volt magával ragadó.

 

clip_image022A következő fellépő az olasz és a német romantika virtuozitásába vezette el a közönséget. A 2000-ben született Aubrecht Laura 8 éves kora óta a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanulója, Arnóthné Papp Ildikó növendéke, aki a német Wilhelm Popp (1828-1903) Verdi Traviatájának témáira írott fantáziáját adta elő egészen magával ragadó virtuozitással és igén szép, érett tónussal. Különösen izgalmas lehetett számára, hogy az őt kísérő zenekarban ott játszott klarinétos édesapja, Aubrecht Dénes is.

 

clip_image024Az idei Mesterek és Tanítványaik koncert mondhatni a „keretes szerkezetnek” megfelelően záródott, hiszen a koncertet kezdő Tóth Józsefhez hasonlóan egy „másik Tóth”, Tóth Kristóf lépett közönség elé, aki 17 éve Iregszemcsén született, majd Tamásiban folytatott tanulmányai után jelenleg szintén a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tanulója, Szendrői Zsuzsanna szaxofonos növendéke, s tőle is a druszájáéhoz mérhető nagyon profi színvonalú, ugyanakkor rendkívül egyéni hangvételű produkciót hallhattunk, Paul Bonneau(1918-1995) kicsit Gershwines, dzsessz inspirálta Piéce concertante-jában., mely méltán koronázta meg az egész est nagyon jól építkező műsorát.

Szóljunk végezetül a Vass András vezényelte Pannon Filharmonikusokról, akik végig nagyon magas színvonalon abszolválták a több kort és stílust megidéző produkciók kíséretét, melyhez kollégájuk, Szabó Ferenc remek hangszerelései és a dirigens precíz mozdulatai és jól láthatóan és hallhatóan alapos előkészítő munkálatai adtak biztos segítséget nyújtó „hátteret”, miként dicséret illeti Vass Andrást, mint az idei rendívül tehetséges fiatalokat válogató zsűri elnökét is, mert az idei Tanítványok nemcsak Mestereikhez, de a korábban hallott elődeikhez is tökéletesen méltóak voltak.

clip_image026

Különleges operakoncerttel zárták valóságosan is évadjukat – a június 2-i hivatalos évadzárót követően – a Pannon Filharmonikusok, június 25-én, szombaton este 7-kor a Kodály Központban, ahol az Armel Operafesztivál keretében bemutatásra kerülő két opera, Eötvös Péter Senza sangue (Vér nélkül) és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának nyilvános főpróbáját tekinthette meg a pécsi és az idelátogató „vidéki”, fővárosi, netán külföldi közönség.

clip_image028

Világhírű zeneszerzőnk, Eötvös Péter(1944-) elsősorban, mint a 20. századi modern zene kiváló karmester interpretátora, zeneszerzőként pedig, mint a kortárs opera egyik legkiválóbb képviselője van számon tartva a világ zenei közvéleménye előtt, főleg a Csehov nyomán 1996-ban komponált Három nővér című opera hatalmas hazai és nemzetközi sikere óta. Az azóta komponált operái között ott találjuk a 2002-es Balkont, a 2004-es Angyalok Amerikában című operát, a 2008-as Glyndebourne-i Fesztiválon bemutatott „Szerelem és más démonok” című operát, az ugyanabban az évben(!) Lyonban bemutatott Lady Sarashinát, valamint a 2010-ben a Bajor Állami Operaházban bemutatott „Az ördög tragédiáját”, míg legutóbbi, most Pécsett is látott Senza Sangue című operáját a tavalyi Kölnben tartott koncerttermi bemutatója után – melyen Anne Sofie Otter és Russel Brown énekelt, a New York-i Filharmonikusokat Alan Gilbert vezényelte – idén a franciaországi Avignonban került sor az „igazi”, operai bemutatóra, s ezzel az Alföldi Róbert rendezte produkcióval vettek részt a Pannon Filharmonikusok az idei Armel Operafesztiválon.

clip_image030

A pécsi nyilvános főpróba-koncertet felvezető beszélgetésben mindenki a saját aspektusáról beszélt: Alföldi Róbert arról, hogy ő ezúttal is, akárcsak többi operai rendezésében színpadilag is átélhető és érvényes előadást akart rendezni, amihez a zene adta a többletet, Eötvös Péter pedig leginkább művének az alapmű meghatározta karaktersajátosságairól és Bartók operájához való kapcsolódásáról, Kircsi László pedig Bartók Kékszakállújának jelentéslehetőségeiről és zenei alapelemeiről fejtette ki gondolatait.

clip_image032

Ezután következett maga az előadás, melynek zenekari felvezetésében rögtön ragyogó visszaigazolását kaptuk annak, hogy Eötvös Péter tudatosan alkalmazta a Bartók által is használt méretű szimfonikus zenekari apparátust, hiszen operáját szándéka szerint a Bartók-opera felvezetésének szánta. A Kodály Központ több szintesre tagolt zenekari árkából egyébként az egész produkció alatt rendkívül izgalmas és sokszínű szimfonikus zenekari hangzást és egészen különleges poszt-avantgárd stílusú muzsikát hallhattunk, mely anélkül tudott Bartók zenéjéhez és szellemiségéhez is hű lenni, hogy konkrét idézeteket, vagy bartóki karaktereket hallottunk volna, talán csak néhány hangszerelési megoldás volt az, ami akár egy „mai Bartók” esetében is elképzelhető lett volna. Többségében olyan korszerű hangzásvilágot hallhattunk, mely az elmúlt évtizedek újromantikus fordulata nélkül is egy eredetien új megközelítésű, de a korábbi avantgárd modernizmus túlzások nélküli erényeit is felidézte, s mindezt a mű egészének rendkívül drámai alapszituációját felerősítve.

clip_image034

Eötvös Péter operájának alapját Alessandro Baricco (1958-) Rómában élő olasz író 2002-ben megjelent Senza Sangue című regénye szolgáltatta, melyben egy Nina nevű 12 éves lány keresi meg fél évszázaddal később apja gyilkosait, akik közül a regény végén már csak egy van életben, aki viszont már szinte várja, hogy őt, az addigra 72 éves negyedik elkövetőt megkeresse a már 63 éves asszony. A szövegkönyvet készítő Mezei Mari a regénynek ezt a befejező részét használja föl, a többit a párbeszédek során ismerhetjük meg. Itt kell feltétlen elsőként megemlítenünk a pécsi előadás egyik máshol és máskor alapvetőnek számító nagyszerűségét, hogy ezt a zeneileg és szövegben is igen sűrű cselekményt végig pontosan nyomon követhette a közönség, merthogy az énekelt olasz nyelv mellett angolul és magyarul is olvashattuk vetítve Nina és Tito párbeszédét.

clip_image036

Ha már az eredeti olasz nyelvnél tartunk Eötvös Péter operája tökéletesen megfelelt a zeneszerző által előzetesen is ígért „olasz nyelvhez igazodó zeneiség” követelménynek, ha természetesen nem is kaphattuk vissza mondjuk egy Puccini Bohémélet zenei-nyelvi dallamosságát, de mondhatni legalább olyan zenei közeget kapott az énekelt rész, mintha az „magyarul” szólt volna, nem pedig mondjuk „németesen”, amint az néhány németül énekelt operarészlet esetében még világsztároknál is megtapasztalhattuk. (Magam a fantasztikus hangú Jan Kiepura néhány német nyelvű Puccini-felvételénél csodálkozhattam rá, hogy mennyit ront az előadás zeneiségén egy kevéssé zenei nyelven történő éneklés, míg ezt magyar nyelven sosem éreztem.)

Az, hogy akadhatott olyan is a közönség soraiban, aki még így is kevéssé érezte olaszosnak az énekesek produkcióját, magam leginkább annak tudom be, hogy azért ez a modern kortárs zenei hangvétel és igazán kiélezett drámaiság nem kedvez az olaszos dallamformálásnak és frazeálásnak.

Az Eötvös-opera két harmincas éveiben járó főszereplőjének alakítására térve, először említsük meg azt, amit Alföldi Róbert mondott el a felvezetőben, hogy Albane Carrére és Romain Bockler egy olyan casting során lettek kiválasztva, melyre „kevés, a szerephez előírt korú, tehát 70 év körüli énekes jelentkezett”. Nos, ezzel kifejezetten nyert a produkció, mert mindkét énekes remekül hozta mind az énekesi, mind a színészi kvalitásokat szerepük lényegét tekintve, így egyáltalán nem volt még az sem furcsa, amikor Nina kérdésére, hogy „Hány éves?” a Férfi azt válaszolja, hogy 72 éves.

 

clip_image038A lényegre térve, a francia mezzoszoprán, Albane Carrére – aki Belgiumban folytatta zenei tanulmányait, szociológiai diplomáját(!) követően olyan világnagyságoknál , mint Teresa Berganza és Ann Murray tökéletesítette tudását – igazán bársonyosan szép és hajlékony, mégis kellően drámai hangot mondhat magáénak, így hangfaján belül sokféle szerep megformálására alkalmas, s ezt a „kettősséget” tökéletesen állította az Eötvös-opera „szolgálatába”. Melyben így mind a múltat eltökélten feltárni akaró, vagy éppen filozofikus, vagy mind a talán(?) megbocsátásra is képes és a megismert „ellenség” iránt még bensőséges érzelmet is táplálni képes nő alakját abszolút hitelesen tárta elénk, legyen szó akár énekesi, akár színészi teljesítményét illetően, s utóbbiban csak egy – de nem elhanyagolható – „szelet” volt csak dekoratívan szép megjelenése.

Helyszíni felvétel híján most lássunk egy-egy a youtube-on fellelhető részletet, melyben Albane Carrére egy kortárs belga zeneszerző, Benoit Mernier(1964-) La Dispute (A párbeszéd) című operájában énekel, illetve Mozart Don Giovannijának híres kettősében Zerlinaként a világhírű baritonnak, Ruggiero Raimondinak partnere egy gálakoncerten.

 

A francia bariton, Romain Bockler szintén különleges úton, hangmérnöki diplomája megszerzése után kezdett el énekelni, s szerzett kitüntetéses diplomát a lyoni konzervatóriumban s lett számos zenei verseny győztese, s kedvenc zenetörténeti stílusának, az úgynevezett régizenei-előadásmódnak köszönhetően reneszánsz és barokk művek kiváló előadójaként tartják számon, s ezzel csak látszatra ellentétben a kortárs zene terén is szívesen vállal kihívásokat. Ez utóbbit igazolta remekül Eötvös Péter operájának  Férfi szerepében, melyben a kifejezetten magas fekvésben is szép, fényes hangon énekelt, de fő ereje a kiegyenlítetten szóló középregiszter. Alakítását mind hangi, mind színészi vonatkozásban, kellően érzékeny finomság és a saját korábbi bűne miatti, az őt üldöző Nőnek és önmagának való kiszolgáltatottság, hiteles, a bűntudatba való belefáradást és beletörődést is együttesen történő ábrázolása jellemezte, mellyel méltó partnere tudott lenni a műben lelki-filozófia értelemben főszerepet játszó Albane Carrérenek. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy néha azért az ő hangvételében ott lehetett érezni egy kis franciás oratórium-ízt, mondjuk Honegger modorában, míg kolléganőjéében inkább a németes, egyetemes modernitásét, mely nála tökéletesen társult az olaszos nyelvi-zenei közeggel. Hogy igazságosak legyünk mutassunk nála is egy más karakterű különleges felvételt, Tézeusz áriáját énekli Rameau Hippolyte és Aricie című operájából romain Bockler.

Alföldi Róbert rendezése alapvetően és nagy mértékben épített énekes-színészei mélyen átélt drámaiságára, s az egyszerű, jelzésszerűségében is jól funkcionáló és mozgatható díszletekkel, színészei csak a szükséges és célszerű mértékig történő mozgatásával is az opera belső drámájának fokozását segítette elő, végig előtérben hagyva Eötvös Péter zenéjének felkavaró erejű drámaiságát.

Nem véletlen tehát zeneszerző-karmester és rendező egymásra találása, amely a Balkon óta immár második alkalommal egy rendkívüli erejű drámai mű egymás mellé állította Alföldi Róbertet és Eötvös Pétert, aki egyszerűségében is kifejező, precíz mozdulatokkal vezényelte saját operájában „csak” fehér ingbe öltözve az egészen kiváló teljesítményt nyújtó pécsi zenekart.

A Pannon Filharmonikusok minden a produkcióban résztvevő muzsikusa maximális dicséretet érdemel, koncentrált és precíz, a hallottak alapján akár lemezfelvételt is érdemlő nagyszerű szólista és csapatteljesítményéért, melyek közül a fa és rézfúvós szólamokat emelném ki elsőként, nagyszerűen árnyalt, mozgalmasan ritmizált drámaiságában is szép hangzásukért, melyet a kellően feszültségfokozó ütős szólam is nagyon jól egészített ki. A hangzás alapját most is természetesen a nagyszerűen egységes hangzást produkáló vonóskar jelentette, melynek élén Papp Dániel koncertmester állt, egészen katartikus szépségű szólóval bearanyozva a hegedűsök teljesítményét, de a mélyebb szólamok, különösen is a csellók és bőgők egységes hangzása is lebilincselő volt.

clip_image042

A Pannon Filharmonikusok az Armel Operafesztivál keretében Pécsett megtartott nyilvános főpróbájának Eötvös Péter operája melletti második különlegessége Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának előadása volt, merthogy a francia Nadine Duffaut rendezőnő által idén Avignonban már színre vitt és az Armel versenyprogramjába is vele színre álmodott produkciót Pécsett lényegileg oratórikus formában, minimális mozgással mutatták be, s a címszerepben is mást láthattunk-hallhattunk, mint az operai versenyben. Ez azonban semmit sem von le a produkció értékéből, s ez elsősorban az Eötvös Péter vezényletével ragyogó teljesítményt nyújtó pécsi zenekarnak köszönhető! A Pannon Filharmonikusok ugyanis ugyanazt a koncentrált és mégis ihletetten szabad muzsikálást nyújtották, amit Eötvös operájában is hallhattunk tőlük.

clip_image044

A pécsi zenekar ezúttal is felsőfokon mutatta fel azt az erényét, amit immár két évtizede a legtöbb idelátogató karmester és szólista örömmel konstatálhat, hogy a rendkívül profi teljesítményt egy olyan hajlékonyan rugalmas és lelkes zenei alázattal valósítják meg, ami a legnagyobb zenekarokéhoz mérhetővé teszi legtöbbször teljesítményüket, amint ezt már 1993-ban, épp a Kékszakállú Howard Williams által vezényelt előadása kapcsán kiváló Kossuth-díjas operaénekesnőnk, Komlósi Ildikó is észrevette és meg is fogalmazta. A nagyszerű szólamegységek mellett, melyben ezúttal is a fa- és rézfúvósok, valamint a teljes vonóskar is jeleskedtek, érzékenyen finom tónusú szólókat is hallhattunk, például a kürt, fuvola, fagott, klarinét, oboa és angolkürt szólistáktól, a produkció legfőbb erénye azonban a rendkívül gazdag érzelmi áradás volt, mely Eötvös Péter precizitáson túlmutató vezénylését és vélhetőleg betanító munkáját is dicséri.

clip_image046

Egy Kékszakállú előadás azonban csak akkor talál utat a közönség szívéhez, ha a szereplők is maximális odaadással és intenzitással átélve adják át zenei és zenén túli gondolataikat szerepükről. Nos, a címszerepet éneklő basszista, Szabó Bálint – akit az Armel versenyprogramban Szemerédy Károly, a 2008-as québeci Operalia verseny 3. helyezettje váltott – remekül megidézte a Kékszakállú megformálásának magyar tradícióját, ami azért is érdekes, mert a Sepsiszentgyörgyön született énekes Kolozsvárott végzett tanulmányait követően New Yorkban és Tel Avivban fejezte be. Persze a Kékszakállú ma már a legtöbb basszistának és mély baritonnak olyan alapvető repertoárszerepe, hogy annak hiteles megformálásához a magyar zenei tradíciókat és dikciót is illik tanulmányoznia és tökéletesen megvalósítania. Nos, a több nemzetközi versenysikert maga mögött tudó Szabó Bálint – aki tagja volt a hamburgi és a frankfurti operaházaknak is, s a Kékszakállú szerepét Budapesttől Chiléig és  a Toulouse-i operaházig számtalan helyen és alkalommal énekelte –, hangilag és szerepfelfogásban is egy esendően emberi Férfit állított elénk. Aki inkább befelé forduló szomorúsággal veszi tudomásul az őt igazán belülről elfogadni nem tudó, vagy akaró Nőnek, a szerelmüket is legyőző, múltja iránti „kíváncsiságát”, mintsem, hogy drámai erővel szembeszállna vele. Hangilag azonban így is igazán szép teljesítményét kissé az rontotta le, hogy néha szinte külföldi énekest idéző akcentusai is voltak.

clip_image048A Pécsett hallott Kékszakállúnak egyik nagy meglepetése, legalábbis számomra, a Judit szerepét éneklő Miksch Andrienn volt, aki épp fiatal drámai szoprán hangjának „ifjúi tüzével” épp úgy elvarázsolta a pécsi közönséget, mint játékának sokrétű összetettségével, melyben az igazi partnerre vágyó Asszony éppúgy benne volt, mint a szerelmes ifjú Nő temperamentumos “minden titkot tudni akarása”. Különösen imponáló volt, hogy ezt a szerepbeli összetettséget minden hangfekvésben igazán szép, bársonyos hangon tudta megvalósítani, még a legdrámaibb részletekben is. Olyannal, amely még azt a színészi játékot is pótolni tudta, mely csak jelzésszerűen volt jelen Pécsett, míg a versenyprogramban a mag teljes valóságában.

Azt hiszem, hogy akkor járok el a leghelyesebben, ha az írásom megkezdése óta már az internetre is feltett „Arte TV Concert” közvetítés felvételét ajánlom megtekintésre ezt a produkciót illetően is – az alábbi linken – , melyben Szemerédi Károly volt Miksch Adrienn partnere, valamint előtte Eötvös Péter Senza Sangue (Vértelenül) című operáját, melyben Albane Carrére és Romain Bockler katartikus alakítását láthattuk, a szerző vezényletével jól hallhatóan nemzetközi rangú teljesítményt nyújtó Pannon Filharmonikusok közreműködésével, mely mint azóta kiderült elnyerte a zsűri a legjobb produkcióért adott díját.

http://concert.arte.tv/de/senza-sangue-von-peter-eoetvoes-und-bluebeards-castle-von-bela-bartok-beim-armel-opera-festival

 

Fotó: Bublik Róbert és internet

Kovács Attila

Amtmann Prosper- és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s