Ragyogó hiánypótló hangversenyek a Fesztiválzenekar magyar-amerikai és a Pannon Filharmonikusok olasz estjén valamint a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar névadóján

 

 

Kritika20160421BPfzPfzZswo01

A Budapesti Fesztiválzenekar április 9-i, a Filharmónia Mester-bérletében, a Kodály Központban megtartott hangversenyét a St. Louis-i Szimfonikus zenekar amerikai zeneigazgató-karmestere, David Robertson vezényelte, így vélhetőleg neki köszönhető, hogy a koncert műsora az amerikai-magyar kapcsolatok jegyében lett összeállítva, Bartók Béla Brácsaversenyéből és John Adams Harmonielehre című művéből, melyhez utólag került mintegy felvezetésként Liszt Ferenc 2. magyar rapszódiája, Doppler Ferenc átiratában. Másik változás az eredeti programhoz képest, hogy a megbetegedett Grammy-díjas örmény származású amerikai brácsaművésznő, Kim Kashkasian helyére a litván származású, Ausztriában élő hegedűs-brácsás és karmester, Julian Rachlin ugrott be.

Rátérve a műsorra, a Liszt 2. rapszódiát David Robertson anyanyelvi szinten és kellő áttetszőséggel is rendkívül hatásosan, de nem hatásvadász módon vezényelte és taníttatta be a Fesztiválzenekarral, s ez nem csak a szerző által jóváhagyott – csak néhány kiegészítéssel ellátott – Doppler Ferenc-féle szimfonikus hangszerelés érdeme, bár kétségtelen, hogy hallhattuk már e művet Pécsett is túl vastag átültetésben. Robertson viszont vigyázott rá, hogy a mű hatásossága zenei kereteken belül maradjon, így az előadást az elegáns virtuozitás jellemezte, melyhez precíz és játékos karmesteri mozdulatok jelentették az inspirációt. Nagyszerűek voltak a zenekari szólamvezetői szólók, akik közül a trombitás, a klarinétos, oboás és első helyen a koncertmesteri hegedűszólót kell feltétlen kiemelni. De remekül szólt az egész rézfúvóskar, kiemelten is a kürtszólam, miként a teljes vonóskar is, melyből a csellók és bőgők alkotta mély vonós részleg hangzása volt imponálóan szép és kellően „vastag”. Mi most egy hasonló stílusú előadás youtube-linkjét ajánljuk Tisztelt Olvasóink figyelmébe.

A szokott „koncertnyitányoknál” lelkesebb tapsot kiváltó produkció után következett az első rész fő műsorszáma, Bartók Béla (1881–1945) utolsó műve, a tanítványa, Serly Tibor (1901–1978) által befejezett és összeállított Brácsaverseny, mely mind a zenekar, de főleg a szólista részéről egészen kimagasló, a nemzetközi élmezőnyben is a legjobbak között jegyezhető produkciót hozott.

Az eredetileg meghirdetett örmény-amerikai világsztárnál, Kim Kashkasiannál egy generációval fiatalabb, litván származású, de 4 éves korától Ausztriában élő Julian Rachlin (1974–) előadásában az volt az igazán különleges, hogy a hegedűsként is a világ élvonalában jegyzett brácsaművész, egyrészt alapvetően rendkívül „férfias tónusú” brácsajátékát olyan szuper-érzékeny finomsággal ötvözte, mely a legkiválóbb hegedűs hölgyek játékát juttathatta eszünkbe. De legalább ennyire fontos volt, hogy Bartók zenéjének minden összetettségét olyan magától értetődő természetességgel szólaltatta meg, ami még a magyar zenei életben is ritkaságnak számít, s olyan erőteljes művészi átéléssel, hogy tőle minden hangot jól lehetett élvezni, merthogy a zenekari hangzás sohasem takarta el játékát.

Kritika20160421BPfzPfzZswo07

David Robertson pedig ugyanazzal az anyanyelvi szintű Bartók-ismerettel volt kiváló partnere Rachlinnek, mint amit már a Liszt-mű előadásában megtapasztalhattunk, természetesen azzal a ritmikai és vezénylési precizitással, amit a Bartók-mű megkövetel, de hát ne feledjük, hogy Robertson a mai amerikai karmesterek között az egyik legkiválóbb Bartók-dirigensnek számít.

Így az ő interpretációja is tudott hasznos apró részletfinomságokat hozzátenni a Budapesti Fesztiválzenekar nagyszerű teljesítményéhez, melyből most elsőként a fafúvósokat, közülük is a fuvolás, oboás, klarinétos és fagottos szólamvezetőket emelném ki, de remek rézfúvós és kiemelkedő kürtös teljesítményt is hallhattunk, s az egész zenekar szólamok közti és a szólistával való összjátéka is egészen kiváló volt. Mi most Szűcs Máté és a Kocsár Balázs vezényelte Rádiózenekar 2012-es felvételét ajánljuk meghallgatásra-tekintésre.

Kritika20160421BPfzPfzZswo08

A Budapesti Fesztiválzenekar április 9-i koncertjének második része adta az igazi szenzációját a David Robertson vezényelte produkciónak. A kiváló amerikai karmester ugyanis az amerikai minimál zenei stílus egyik Steve Reich és Philip Glass mellett legnagyobb mestereként számon tartott John Adams (1947–) Harmonielehre (Harmóniai tanulmányok) című, 1984-ben komponált művét szólaltatta meg, pécsi bemutatóként. A kompozíció nemcsak Pécsett, de Magyarországon is ritkaságnak számít, ugyanis ilyen grandiózus apparátussal megszólaltatott minimál zenei, vagy másképp repetitív stílusú zenét Pécsett csak egyszer hallhattunk, amikor a POTE Aulában 2009-ben a Pannon Filharmonikusok az Amadinda Ütősegyüttes vezetőjének, Rácz Zoltánnak vezényletével magyarországi bemutatóként előadták Steve Reich (1937–) fúvósokra, vonósokra és billentyűs hangszerekre írott Variációit. Ilyen nagy apparátusú repetitív zenét azonban nemcsak Pécsett, de itthon is csak nagyon ritkán hallani. S hogy mi ebben a különlegesség? Nos, egyrészt az, hogy erre a zenei stílusra, mely a többszöri, szinte végtelennek tűnő, zenei ismétlésekre épül, s a különböző mini ismétlések fáziseltolódásaival és apró hangszerelési ötletekkel egyre gazdagodó szólamaival, valamint a műfaj nálunk ritkán hallható hangvételével igencsak feladja a leckét az alapvetően más zenei anyagon „iskolázódott”, mégoly kiváló muzsikusoknak is. Azt azért jegyezzük meg, hogy nálunk két alapvetően kamarazenei formáció tett sokat a műfaj népszerűsítéséért a 70-es, 80-as években, a Jeney Zoltán, Sáry László és Vidovszky László nevével fémjelzett Új Zenei Stúdió és a 180-as Csoport, de ezt a szimfonikus repetitív, vagy minimál zenei stílust leginkább csak Rácz Zoltán vezette projektekben hallhattuk itthon.

Hálás köszönet tehát David Robertsonnak, hogy elhozta hozzánk John Adams muzsikáját, melynek annyira kiváló képviselője, hogy a St. Louis-i Szimfonikusokkal készített City Noir című albumon szereplő Adams Szaxofonversenyért a „legjobb zenekari előadásért” járó Grammy-díjat nyerték el Timothy Mc Allister szaxofonossal közösen 2015-ben. Robertson most a Budapesti Fesztiválzenekarral John Adams egyik legnépszerűbb, de részben legnehezebb művét, az 1984/85 fordulóján, Schönberg egyik tanulmánya nyomán címet választó és a korábbi zenei tradíciókra, így például Sibelius és Mahler műveire is visszautaló, részben kifejezetten barbáran modern, máskor érzelmesen romantikus, Harmóniai tanulmányokat adatta elő, mégpedig hatalmas sikerrel, mely a Fesztiválzenekar muzsikusainak zenei nyitottságát és flexibilis muzsikáló készségeit is felmutatta.

Kritika20160421BPfzPfzZswo09

A mű nyitótétele, mely a zeneszerző egy „a San Franciscoi öbölben szinte rakétaként felszálló olajszállító tartályhajóról” látott, visszatérő álmán alapul, s ennek az álomnak megfelelő, brutálisan erőteljes ütőhangszer effektusokra épül, máskor viszont zsongítóan harmonikus muzsika, mely egy e-moll akkord minimalista stílusú ismétlésein alapszik, igazán hatásos, szinte filmzenei nyitánya a kompozíciónak. Mindehhez hatalmas ütőapparátust, valamint 2 hárfával és zongorával, cselesztával megerősített vonóskart és többnyire szólamonként 4 tagú fúvóskart alkalmaz Adams, s ezek mindegyike nagyon hitelesen és szépen szólt a David Robertson vezényelte Budapesti Fesztiválzenekarral.

Az Anfortas sebe című második tétel az, ami leginkább a századforduló végtelen szomorúságú későromantikus hangjára, Sibelius 4. és Mahler 10. szimfóniájára emlékeztet, amit csak kissé csillapítanak néha a vonóskar és a fa- és rézfúvósok harmonikus átmenetei, melyek itt is nagyszerűek voltak a Fesztiválzenekar muzsikusai jóvoltából.

A mű feloldást hozó zárótétele, mely a középkori filozófusra és Adams lányának becenevére utaló, „Meister Eckhardt és Quackie” címet viseli, s benne valóban egy kedves humorral is megáldott, gyengéd és játékos, ugyanakkor rendkívül virtuóz repetitív zene, melynek „zsongító hatása szinte gyógyító” is tud lenni, hogy a kritikus kissé rímekben is beszéljen. A Fesztiválzenekar közismerten kiváló vonóskara ezúttal is remekelt, különösen is a rendkívül szép tónussal játszó hegedűsök, de a záró repetitív részben a rézfúvósok és a csilingelően is kiváló ütősök is jók voltak, David Robertson precízen is ihletetten vezénylő kezei alatt, kiváltva a megérdemelt Pécsi Tapsot.

Kritika20160421BPfzPfzZswo10

Nagyszerű zenés utazást tehettünk április 14-én „Itália földjén” a Paolo Paroni által vezényelt Pannon Filharmonikusok jóvoltából, akiknek partnere az eddigi legihletettebb Kodály Központbeli teljesítményével kirukkoló Bogányi Gergely volt, Mozart D-dúr zongoraversenyében.

Kritika20160421BPfzPfzZswo11

Kezdve az elején, nyitószámként „a concerto grosso atyjaként” számon tartott Arcangelo Corelli (1653–1713) D-dúr concerto grossóját hallhattuk elsőként (Op.6.No.4.), s olyan fergeteges és magával ragadó, korhű hangszerek nélkül is kor- és stílushű előadásban, mely csak nagyon-nagyon ritkán hallható Pécsett, pécsi előadókkal. Igaz, legutóbb épp 3 hónapja mutatott fel ilyen kiváló teljesítményt a pécsi zenekar, amikor a világhírű oboista-karmester, Paul Goodwin vezényletével adtak Bach, Händel és Marcello művekből álló barokk estet, előtte azonban csak a fél évtizeddel ezelőtti, Bogányi Tibor vezényelte Mendelssohn 2. szimfónia előtt hallott Buxtehude kantáták között előadott Bach 3. brandenburgi versenyben hallhattuk hasonló színvonalon játszani a pécsi zenekart, barokk zenekari műben.

Kritika20160421BPfzPfzZswo12

S ahogy a karmester mellett az akkori koncertmesternek, Deák Mártának is kiemelt szerep és érdem jutott a nagyszerű produkcióban, úgy a mostaniban a csembaló mellől vezénylő és betanító karmester, Paolo Paroni mellett Papp Dániel koncertmesternek, aki már Paul Goodwin koncertjén is bizonyította, hogy egészen kiváló értője és ismerője az autentikus barokk hegedülésnek és zenekari játéknak. De a teljes, majdhogynem korabeli létszámú Pannon Filharmonikus „kiszenekar” is egészen káprázatosan friss tempójú és invenciójú teljesítményt nyújtott mindegyik szólamában és azok egymás közötti összjátékában is, úgyhogy kivételesen emeljük ki még a többi szólamvezetőt is, Morvay Ágnest a 2. hegedű-, Murin Jaroszlavot a brácsa-, Janzsó Ildikót a cselló- és Jónás Sámuelt az – „önmagával alkotott” – egyszemélyes bőgő szólamból. A sok szép felvétel közül most egy – ugyan nem hibátlan, de mégis a pécsihez hasonlítható – olasz felvételt ajánlunk Tisztelt Olvasóinknak megtekintésre.

Az „Itália földjén” című olasz koncert egy ízig-vérig „olaszos” osztrák művel, Mozart 1784-ben komponált, 451-es Köchel-jegyzék számú D-dúr zongoraversenyével folytatódott, mely nem azonos az 537-es Köchel-jegyzék számú D-dúr, úgynevezett „Koronázási” zongoraversennyel, melyet még épphogy huszonéves ifjú muzsikusként adott elő a ’90-es évek második felében a POTE aulában Bogányi Gergely, az akkori Pécsi Szimfonikus Zenekarral. Kezdve ez utóbbival, a ma már Pannon Filharmonikusnak nevezett pécsi zenekar a Mozart mű első tételében szinte ott folytatta, ahol a Corelliben abbahagyta, hiszen vonóskara, s főleg hegedűsei olyan friss és egységes hangzással játszottak, hogy azt, ahogy mondani szokták „öröm volt hallgatni”, miként a fafúvósokat is, közülük is kiemelten a Tímár Judit vezette fuvolásokat és Murin Roman vezette oboistákat.

Kritika20160421BPfzPfzZswo13

 A mű lassú és záró tételére ugyan valamelyest csökkent ez a „tökéletesnek mondható varázs”, a zenekar összteljesítménye azonban így is messze meghaladta a magyar átlagot. Mindkettőben Paolo Paroni az egyik „felelős”, mert egyrészt érezhetően frissítően hatott a Mozart műben is az ő karmesteri elképzelése és munkája, azonban talán mégis hiányzott egy kicsit nagyobb és önállóbban friss karakter és tempóválasztás, illetve leginkább az a fajta flexibilitás, mellyel teljesen egyenrangú partnerei tudtak volna lenni az egészen káprázatos teljesítménnyel előrukkoló szólistának.

Kritika20160421BPfzPfzZswo14

Bogányi Gergely úgy tudta előadni Mozart zongoraversenyét, hogy annak magával ragadó játékosságát éppúgy felfrissítő erővel tudta megszólaltatni, mint elegáns, szinte már a romantikát, akár Chopint előlegező báját és lírai finomságait. Ennek értékét külön növelte, hogy ezúttal nem saját csodazongoráján, hanem ha jól láttam és hallottam a Kodály Központ Bösendörferén játszott.

Határozott, de nem erőszakos karakterizálás, leheletfinom tempó és dinamikai árnyalatok, sajátosan egyéni agogika jellemezte játékát, a rá mindig is jellemző, varázslatos billentéskultúra mellett és valami egészen finom kamarazenei érzékenységű összjátékra való „nyitottság”, amihez csak néha tudott tökéletes partner lenni a pécsi zenekar. S ez nem feltétlen az ő kritikájuk akar lenni, egyszerűen az ilyen, a „pillanat szülte zsenialitásra” szinte lehetetlen felkészíteni egy zenekart, azt néha csak megérezni lehet. A közönség méltán szűnni nem akaró „Pécsi tapsait” Bogányi egy ritkán hallható Chopin mű, az ő Bolerójának egészen egyedi előadásával hálálta meg.

Kritika20160421BPfzPfzZswo15

Mi viszont most három különlegességet ajánlunk meghallgatásra, nézésre: Mozart zongoraversenyét Lars Vogts és a Takács-Nagy Gábor vezényelte Verbier-i Fesztiválzenekar felvételéről, Chopin Boleróját Idil Birettel, s hogy magát Bogányi Gegelyt is halljuk, vele Chopin b-moll noktürnjét.

A Pannon Filharmonikusok „Itália földjén” koncertjének második felét a 20. századi olasz zene két szimfonikus zenekari óriása, a 80 éve elhunyt Ottorino Respighi (1879–1936) és a nálunk szinte teljesen ismeretlen Alfredo Casella (1883–1947) egy-egy ragyogó, olasz nemzeti karakterű műve tette ki. Respighi Róma-triptichonjából jóformán csak a Róma fenyőit hallhatjuk viszonylagos gyakorisággal, a záró Római ünnepek még sosem hangzott el Pécsett, de a sorozatnyitó Róma kútjait is csak valamikor a ’80-as évek elején vezényelte el emlékezetem szerint az akkori városi zeneigazgató karmester, Breitner Tamás.

Kritika20160421BPfzPfzZswo16

Nos, a Róma kútjait élőben hallgatva ismét bebizonyosodott, hogy ez a szokatlan keretű, merthogy halkan kezdődő és végződő mű, méltán érdemes a nagyközönség számára is az újra felfedezésre, mert azzá teszi egészen káprázatos hangszerelési varázslata és egyszerű, nagy slágerré kicsúcsosodni tudó melodikus vénája, valamint nagy érzelmi és hangulati hullámzású áradása, melyek az olasz szimfonikus impresszionizmus egyik ragyogó darabjává emelik a Róma kútjait.

A pécsi zenekar ezúttal is felmutatta remek hangszínábrázoló erényeit, mellyel a leheletfinom lírából tökéletesen át tud kötni a nagyromantikus történelmi és korábrázolás grandiozitásához, s onnét vissza a meghitt személyesség hangvételéhez, melyhez a négy híres római kút a napszakokhoz igazodó építkezése adta a programhátteret. Nagyszerűen szóltak ezúttal is a vonósok, a hegedűk, ahogy szokták volt mondani „ezüstös fénnyel vonták be” a nyitó napfelkelte és a záró naplemente (hang-) színeit, gyönyörűek voltak a fafúvós szólók is, itt első helyen kell kiemelni Murin Roman oboást, Laduver Mihály klarinétost és Tímár Judit fuvolást. Előbbi a koncerten végig nagyszerű teljesítményt nyújtott, bár itt talán első megszólalásának indítása lehetett volna kissé halkabb is, utóbbi kettő pedig egészen finom meleg tónussal kápráztatott el. De a főszereplők ebben a műben, s a koncerten első alkalommal, a rézfúvósok és az ütősök voltak. Közülük jómagam elsőként a Karsai Farkas vezette kürtszólamot emelném ki, kifejezetten szép tónusú játékukért, de rögtön utánuk a Kovács László – majd a Casella műben Solymosi Péter – vezette, szép fénnyel és pregnáns ritmikával játszó trombitaszólamot illeti dicséret, de az orgonával is felerősített harsona-tuba sor is erőteljesen szép, fényes hangon adta meg az olasz életérzés grandiozitását. A hárfával, cselesztával, zongorával megerősített ütőszólam pedig nemcsak a grandiózus részekben szólt ragyogóan, de a mű zárásának esti harangszóval „kicsengő” bensőségességében is.

Kritika20160421BPfzPfzZswo17

Alfredo Casella (1883–1947) munkásságából leginkább „A korsó” című, Pirandello nyomán írott operája, Scarlattiana című zongora-zenekaros műve, hegedűversenye és 1909-ben komponált Itália című rapszódiája az, amit legalább hírből ismerhet a magyar zeneszerető közönség is. Most ez utóbbit hallhattuk, mely a Liszt Ferenc nevével fémjelzett, nemzeti fogantatású rapszódia-hagyomány folytatója, azé, melynek 20. századi vonulatában megtalálhatjuk Bartók rapszódiái mellett, Gheorghe Enescu 1901-ben írott I. román rapszódiáját és a bolgár Pancso Vladigerov Vardar című rapszódiáját. (Érdekesség, hogy mindkettőjűkre, miként Casellára is nagy hatással volt a századforduló Párizsa és francia impresszionizmusa.) A mintegy 20 percnyi „Itália rapszódia” ehhez a nemzeti folklórizmushoz azt a pluszt teszi hozzá, melyet a szinte szimfóniát idéző, négy szünet nélküli tételből egybekomponált szerkezet is megkövetel, hogy egy zeneileg is igen változatos keretet és formát ad a kompozícióhoz. Az indítás drámaisága, szinte a Liszt 2. rapszódia kezdését juttatja eszünkbe, a teljes vonóskar mellett az ütősök által erősített rézfúvósok egységes hangvételével, melynek megszólaltatásában ezúttal is remekeltek a pécsi zenekar részlegei.

Kritika20160421BPfzPfzZswo18

A második tétel lírai meghittségében egy szépségében is rendkívül nehéz angolkürt szóló a középponti elem, melyet Sávay László szólaltatott meg, egészen lebilincselően. Az ezután fuvola-hárfaátvezetést követően hallott, kecsesen játékos harmadik tétel sok kisebb-nagyobb szólója között szívesen hallottuk volna a pécsi zenekar – ezúttal 3. helyre sorolt – olasz fagottosának szólóját, de az egész koncerten jól játszó Herpay Ágnes is jól megfelelt a kihívásnak. Casella Itália című rapszódiájának igazi szenzációja a művet záró Funiculi, funicula című 1880-ban komponált Luigi Denza dal, melyet Richard Strauss is felhasznált Itáliából című szvitjében. Nos, bizton állíthatjuk, hogy az ifjú Strausst sikerült legyőznie az ifjú Casellának, ő ugyanis, olyan lehengerlően „zabolázhatatlan” sodrással és ragyogó hangszereléssel öltöztette szimfonikus köntösbe Denza világsláger melódiáját, mely nemcsak méltó volt hozzá, de igazán bearanyozóvá tette az örökzöld dalt.

Ezt az ízig-vérig olasz, fergetegesen jó hangulatot egy Verdi opera, a Nabucco sláger-nyitányával „koronázta meg” ráadásként, az egész estet a precizitáson messze túlmutató ihletettséggel vezénylő Paolo Paroni, aki ezúttal maximálisan meg- és felmutatta azokat az erényeket, melyeket előző év végi pécsi koncertjein is már beígért a koncertfelvezető piár.

Kritika20160421BPfzPfzZswo19

Most azonban visszaigazolta, hogy több műfajban és stílusban is tökéletesen mozog, és meghatározóan inspirálója tud lenni egy olyan szuper érzékeny játékra is képes zenekarnak, mint amilyen a mi pécsi, Pannon Filharmonikus zenekarunk, mely ezúttal az olasz zene felségvizein való jártasságában tett le kitűnő vizsgát, de a Mozart zongoraversenyben is „majdnem jelesre” vizsgázott a világklasszis Bogányi Gergely partnereként. A Pannon Filharmonikusok Itáliai utazásáról írott kritikai összefoglalónk „zárásaként” egy a youtube-on fellelhető igazi különlegességet ajánlok Tisztelt Olvasóink figyelmébe: Respighi Róma kútjai című szimfonikus költeményének zongora-négykezes változatát Ottorino Respighi és zeneszerző társa, Alfredo Casella előadásában.

 

Végezetül szóljunk röviden egy igen örvendetes fúvószenekari koncertről, mely egyben hivatalos névadó is volt. 2016. április 17-én, vasárnap délután 4-től került sor a Kodály Központban ugyanis az eddig Zsolnay Wind Orchestra néven működő, Neumayer Károly által két éve alapított és vezetett fúvószenekar hivatalos névadó ceremóniájára és arculatterv-pályázatának bemutatására.

A Zsolnay család részéről Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia és dr. Mattyasovszky-Zsolnay Viktor, a Pécsi Tudományegyetem részéről pedig dr. Bódis József rektor és dr. Vas Bence a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének igazgatója írta alá a dokumentumot, mellyel az egyetemi fúvószenekar mostantól hivatalosan a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar nevet viselheti. Ezzel a pécsi egyetem is első alkalommal kapott hivatalos névhasználati jogot, a Zsolnay család leszármazottai ugyanis a „Zsolnay” közösségi védjegy tulajdonosaiként engedélyezték ezt.

A zenekar arculati tervpályázatára az egyetem tervezőgrafikai szakos hallgatói pályáztak, s közülük a zsűri döntése alapján Kovács Bernadett nyerte el az első díjat.

Kritika20160421BPfzPfzZswo22

A koncert folyamán is sor került egy kedves, megható gesztusra „múlt és jelen között”: a jogelőd Zsolnay-gyári fúvószenekar egyetlen ma élő tagja, Eicher József egy 90 éves trombitát ajándékozott a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekarnak, mely Neumayer Károly vezényletével egy példamutatóan szép és értékes műsorral örvendeztette meg a Kodály Központ közönségét.

A Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia hangalámondásával a Zsolnay család zenéhez való szoros kötődéséről szóló ismertetőhöz Marsalkó Péter fotóművész „Zsolnay, a titkok kertje” című albumából válogatott képek hangulatához is tökéletesen illeszkedő műsorban, mint utóbb kiderült – merthogy műsorszám-konferálás és feliratozás nem volt, s nem mindenkinek osztottak előzetesen a műsorlapból – csupa a közelmúltból származó, de neoklasszikus hangvételű magyar mű szerepelt, illetve egy-egy kortárs belga és holland szerző ehhez illő darabjai, Neumayer Károly jóvoltából.

Kritika20160421BPfzPfzZswo23

A koncerten a még csak 25 esztendős, Pécsről a Zeneakadémiára kerülve tavaly diplomázott, Balogh Máté Zsolnay induló című művével teremtette meg az igényes magyar hangulatot, melyet Balázs Árpád (1937–) Régi magyar táncok Gömörből című neoklasszikus hangvételűen magyaros műve folytatott. Ezután a kiváló pécsi szakközépiskolai zenetanár, Győffy István (1954–) – aki ebben a minőségben Balogh Máténak is tanára volt – Ungaresca című, 2007-ben komponált archaikus magyar hangvételű műve szólalt meg a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekarának remek előadásában. Mindhárom mű azzal a precizitással és ihletettséggel szólalt meg, mely mindig is jellemezte a Liszt-díjas karnagy, Neumayer Károly igényes és kortárszenei irányultságú karmesteri és fúvószenekar-vezetői munkásságát, legyen szó akár a Pécsi Vasutas Koncertfúvós-zenekar élén eltöltött bő három évtizedről, vagy az egyetemi zenekar élén eltöltött évekről. Egy másfajta, folklorista magyar hangvételnek adott teret Hidas Frigyes (1928–2007) II. népdalszvitje, s ebben is kifejezetten szép szólók, szólamhangzás és összjáték jellemezte a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar mintegy ötven főből álló, ifjú muzsikus-csapatának teljesítményét.

Kritika20160421BPfzPfzZswo24

A koncert záró része felé közeledve egy kicsit kitekinthettünk a világ fúvószenei mozgalmának közelmúltbeli hangvételére, de szerencsére úgy, hogy egy cseppet sem tört meg az addigi archaikusan neoklasszikus íz. Elsőként egy mind fúvós-, mind szimfonikus zenekari, vagy zongorakísérettel is rendkívül népszerű művet hallhattunk: a tavaly elhunyt és Neumayer Károllyal és Péccsel is szoros kapcsolatban álló belga zeneszerző, André Waignein (1942–2015) 2010-ben írott Rapszódiáját hallhattuk a kiváló doktorandusz pécsi egyetemista szaxofonos hölgy, Szendrői Zsuzsanna szép tónusú és virtuóz előadásában, melyhez a zenekar is finom játékkal csatlakozott. Ezután a holland Hans van der Heide (1958–) Fandangó fantáziája szólalt meg egy kis spanyolos hangvételt csempészve a PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar koncertjébe, mely a Neumayer Károly által már korábban is vezényelt, pécsi vonatkozású művel zárult: a kiváló pécsi fúvószenekari karmester és zenetörténész, Várhalmi Oszkár (1890–1973) Béla király indulójával.

Jelezve ezzel azt is, hogy ez az új, fiatalokból álló fúvószenekar a hallottak alapján, ha most még talán nem is mindig hibátlanul, de méltó tud lenni a pécsi és a magyar fúvószenei tradíciókhoz.

Hangulati ízelítőként Balázs Árpád tavaly év végén az egyetem Liszt Ferenc Hangversenytermében rögzített Concertinóját ajánljuk meghallgatásra és -tekintésre előadásukban.

Fotó: Kalmár Lajos (BFZ), Bublik Róbert (PFZ) és internet

Kovács Attila
Amtmann Prosper és Bartók Béla Emlék-díjas zenei szerkesztő

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s